Egyelőre kudarcba fulladt az Orban-kormány megbuktatása
Várhatóan a PSD nem vonja vissza a bizalmatlansági indítványt
Várhatóan a PSD nem vonja vissza a bizalmatlansági indítványt
Vissza

Egyelőre kudarcba fulladt az Orban-kormány megbuktatása

Határozatképtelennek bizonyult a parlament hétfői együttes ülése, így nem szavazhatott a Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték. Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és az RMDSZ is bojkottálta. A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek a papírforma szerint – két másik baloldali párttal együtt – elegendő törvényhozója lenne a kormánybuktatáshoz, de több törvényhozójuk is hiányzott. A parlament együttes ülése a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – részvétele esetén határozatképes, de hétfőn mindössze 226-an voltak jelen. A kormánybuktatást a járványhelyzet rossz kezelésére, a gazdasági és egészségügyi „káoszra” hivatkozva, a PNL-kormányt korrupcióval vádolva a PSD kezdeményezte.

ÖSSZEFOGLALÓ

Megfelelő létszám hiányában nem tarthatták meg a parlament két házának együttes ülését, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a kisebbségi liberális kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt kellett volna megvitatniuk a törvényhozóknak, majd szavazniuk róla. A tanácskozás az eredeti programnak megfelelően 14 órakor kezdődött el, röviddel ezután azonban másfél órára felfüggesztették, mert csak 170 törvényhozó volt a teremben. A frakcióvezetők döntése értelmében 15 óra 30 perckor újrakezdték az ülést névsorolvasással, de második nekifutásra is döntésképtelennek bizonyult a testület. Az ülésen mindössze 226 képviselő és szenátor jelent meg, ám ahhoz, hogy döntőképes legyen a testület, 233 törvényhozó jelenlétére lett volna szükség.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyáin kívül az ülést a jobboldali pártok, valamint a 17 nemzeti kisebbségek csoportjának képviselői egyaránt bojkottálták. Az RMDSZ 30 tagú frakciója csak közvetlenül a voksolás előtt döntött arról, hogy milyen álláspontot képvisel az indítvány kapcsán. Kelemen Hunor közölte: az RMDSZ törvényhozói adott esetben jelen lesznek, de nem vesznek részt a bizalmatlansági indítvány szavazásán. Az RMDSZ elnöke rámutatott: a szövetség elégedetlen a Ludovic Orban vezette kormánnyal, amely megérdemelné, hogy leváltsák, de az RMDSZ távol akarja tartani magát a PNL és a PSD közötti hatalmi harctól, és nem akar segédkezet nyújtani ahhoz, hogy a PNL áldozati szerepben tetszeleghessen.
 

A PNL stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum – jelentette ki a PSD elnöke, Marcel Ciolacu a történtek után. A PSD elnöke kitartott amellett, hogy amennyiben szavaztak volna a bizalmatlansági indítványról, a PSD 250 támogató szavazatot gyűjtött volna be. Hozzátette: legtöbb két napon belül összeül a párt országos politikai tanácsa, amely eldönti, hogy mi legyen a következő lépés az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet nem vonnak vissza.

„Továbbra is tárgyalásokat folytatunk, mert befejeződik a rendkívüli, és kezdődik a rendes ülésszak, s alkotmányos jogunk, hogy vagy szavazzunk erről a bizalmatlansági indítványról, vagy újat nyújtsunk be” – hangoztatta Ciolacu.

A PSD elnöke ugyanakkor kérni fogja az alakulat országos politikai tanácsától annak a három párttagnak a kizárását, akik egészségi okokra hivatkozva nem jelentek meg a vitán. Marcel Ciolacu szerint sem Adrian Todor, sem Cătălin Rădulescu, sem Carmen Dan nem betegek.

Az ülés előtt Klaus Iohannis államfő felhívást intézett a törvényhozókhoz, hogy ne váljanak a PSD „bűnsegédeivé”, és ne szavazzák meg a PSD által beterjesztett bizalmatlansági indítványt. 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Camerimage-díj – Tizenkét film ...
Elmaradhatnak a félévi dolgozatok
Tanulópénz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ