Ritka alkalmat ünnepelhettünk múlt héten tehát, amikor hivatalosan is megnyílt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Mócok útja 11-es szám alatt található épületének harmadik emeletén található Római Tanulmányok Központ könyvtára (Biblioteca Centrului de Studii Romane).
A 2006 óta működő intézmény alapítója Ioan Piso ókortörténész, epigráfus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzor emeritusa, a Kolozsvári Történeti Múzeum egykori igazgatója, akinek epigráfiai munkásságát a világ minden szegletében ismerik. Jómagam is tanúsíthatom, hogy akárhol is jártam 2012 és 2016 között Európában, az egyetlen romániai kutató, akinek nevét mindenhol ismerték, az Ioan Piso volt. Ő a romániai ókortudomány és epigráfia mondhatni „útlevele”, nemzetközi diplomatája. Több, mint negyven éves szakmai pályafutásának gazdag kapcsolathálózatát kihasználva jöhetett létre a Római Tanulmányok Központ is, amelynek fő célja, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen tanuló alap, mester és doktorképzésen részt vevő román és magyar hallgatókkal együttműködve a központ rendes és társult tagjai a római kultúrával kapcsolatos alapkutatásokat végezzenek, és új projekteket indítsanak el. A központ az elmúlt években számos projektet kezdeményezett, ezek közül kiemelendő a nemrég napvilágot látott Lexicon Epigraphicum Daciae Romanae monumentális kötete, amely több szerző öt éves munkáját dicséri, és a világon második alkalommal gyűjti egybe egy római provincia összes latin és görög szavát, mintegy 5000 feliratot elemezve. A kutatóintézet legújabb nagy projektje (Romans1by1) és célja, hogy összegyűjtse Dacia és Moesia (a mai Szerbia és Bulgária) összes római feliratán szereplő személynevet, azok funkcióit, életkorát, foglalkozását és minden más olyan részletet az ókori emberekről, amelyeket egykor felirataikon megemlítettek. A főleg epigráfiai kutatásokat végző intézet könyvtára is ehhez a kutatási irányzathoz igazodik. A könyvtár és az intézet sokáig a Történeti Intézet Jókai utcai székházának alagsorában volt, tavaly került végül az egyetem Mócok útján található székhelyére. A több mint 6000 kötetet számláló és folyamatosan bővülő könyvtár két nagy adományból született meg: a baseli jogászprofesszor, Andreas Heinemann és a világhírű ókortörténész, Kis-Ázsia kutató, Stephen Mitchell és édesanyjának könyvadományából. Mindkét kutató személyes könyvtárának jelentős részét adományozta Kolozsvárnak, amely egyre gyakoribb szokás a nyugat-európai országok kutatóinak körében. Így jutott Kolozsvárra többek között Hahn István ókortörténész könyvtárának egy része (ma a Pósta Béla Régészeti Egyesület tulajdona), vagy Budapestre Alföldy Géza, a világhírű epigráfus, „korunk Mommsenének” könyvtára is. A 30-40 vagy annál is több éven át felhalmozott óriási mennyiségű könyvállomány legtöbb esetben egy-egy tudós életművének, pályafutásának, személyes érdeklődésének a legjobb összefoglalója: tartalmazza nemcsak az általa közölt köteteket, de a tucatnyi konferencián szerezett cserekiadványokat, szűkebb szakmai területének és kutatásának főbb munkáit is, valamint számos különlenyomatot, ajándékkötetet, konferenciakötetet, emlékkötetet is.
Joggal kérdezheti valaki: miért válik meg egy idős tudós hosszú évtizedek alatt felhalmozott óriási könyvtárának jelentős részétől? Az ok sokféle lehet, legtöbbször személyes jellegű, de minden bizonnyal ott van az okok és indokok között a tudomány feltétel nélküli szolgálata is: aki ókortudománnyal és római régészettel foglalkozik, jól tudja, hogy a világon gyakorlatilag kevesebb, mint tíz olyan könyvtár van – ezek egy része Németországban és Olaszországban –, ahol paradicsomi állapotok uralkodnak és több százezer kötet áll a kutató rendelkezésére. A római Amerikai Akadémia, a Farnese palota, a British School of Rome, a Német Régészeti Intézet, a frankfurti Römisch-Germanisches Kommission vagy a mainzi RGZM monumentális könyvtára valóságos Mekkái az ókortudósnak. Ám sajnos ezeket a ritka helyeket kivéve, különösen Közép-Kelet Európában, az átfogó alapkutatásokhoz nagyon rossz körülmények adottak: a mi vidékünk kutatói külföldön lefénymásolt, beszkennelt vagy orosz oldalakról letöltött kiadványokból tudják pótolni azt, amit könyvtáraink Kolozsváron vagy akár Bukarestben és Budapesten nyújtani tudnak. Jól tudják ezt a hazai kutatók, de a külföldiek is, igaz nekik ritkán kellett megtapasztalni a szakirodalom fájó hiányát, hisz legtöbbször nagy könyvtárakkal felszerelt intézetekben, városokban kutattak.
Ezért nagyon fontos tehát, hogy Kolozsvárra került Heinemann és Mitchell óriási könyvtára. Az elsősorban epigráfiával, kis-ázsiai ókortörténettel és régészettel valamint római történelemmel foglalkozó könyvtár jelenleg Románia egyik leggazdagabb ókortudományi könyvtárának számít. A könyvtár nyitva áll minden olyan egyetemi hallgató és kutató számára, aki részletesen bele akarja magát ásni az ókori Róma történetébe és a provinciák régészetébe. Ennek feltétele, ahogy a nagy kutatókönyvtárakban is: a köteteket kizárólag helyben lehet olvasni és használni, kölcsönzés tehát nincs.
Bár szerény méretű és messze áll még a nagy nemzetközi kutatókönyvtárak varázsától, a Római Tanulmányok Központ új könyvtára kicsit felidézi Róma, Mainz, London vagy Athén nagy kutatókönyvtárainak hangulatát és azt a tudományos pátoszt, szinte szakrális hangulatot, amelyet a kutatni vágyó érez egy–egy ilyen szellemi Parnasszusban. Ritka élmény, érdemes kihasználni.
(Borítókép: illusztráció)
