Egy testtel és lélekkel örvendeni a zene és tánc varázsának
V. „Ősszel érik, babám, a fekete szőlő”
V. „Ősszel érik, babám, a fekete szőlő”
Vissza

Egy testtel és lélekkel örvendeni a zene és tánc varázsának

A Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány idén is megszervezte az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő, kizárólag a gyermek-néptánccsoportoknak szánt regionális rendezvényét. 2019 október 19-én a gyulafehérvári Egyetemisták Háza zsúfolásig megtelt népviseletbe öltözött, vidáman dudorászó gyerekekkel, őket kísérő pedagógusokkal, lelkes közönséggel.

Miként ősszel a szőlő, úgy érik meg évről-évre a Fehér megyei gyermek néptánccsoportok tudása. A hagyományápolás tövéről fakadó sarjak mindig boldogan jönnek el a fejedelmi városba, hogy megmutassák, mit tanultak, hogy egy testtel és egy lélekkel örvendezzenek a zene és tánc varázsának.  Akik  idén valósággal elkápráztatták a 180 fős közönséget, a fellépés sorrendjében, a következők voltak:  Zálogos és Margaréta néptánccsoport (Vajasd), Apró Miriszló Gyöngye és Kis Miriszló Gyöngye (Miriszló),  Szilas Néptánccsoport (Torockó és Torockószentgyörgy), Létom Néptánccsoport (Felvinc),Terekbúza Néptánccsoport (Magyarlapád), és nem utolsó sorban a házigazda Csűrdöngölő (Gyulafehérvár). Ez számokban körülbelül 130 gyereket és a szervezést lebonyolító 40 felnőttet, lélekben pedig erős magyar közönséget jelent a nemrég még a centenáriumtól hangos városban.      

Az idei találkozón, a fesztivál történetében először, színpadra hívták az összes résztvevőt, akik egy szemkápráztató közös  produkciót valósítottak meg spontánul az élő népzenére, amelyet a vajasdi és a magyarlapádi muzsikusok húztak. A közös élmény öröme a szeretetvendégséget követő táncházban is megnyilvánult, ahol késő estig ropták a táncot a fáradhatatlan gyerekek, immár a református egyház gyülekezeti termében.

A szép rendezvényről minden évben beszámoltunk lapunkban; ezúttal Szilágyi-Győri Lóránd főszervező nyilatkozott készséggel a találkozó célkitűzéseiről: „Ha számokban kellene kifejezzük a négy év munkáját, elmondhatjuk, hogy több mint 650 gyerek táncolt a színpadon, és az előadások ideje több mint 7 órát tesz ki. A gyerekek népzene- és néptánctudása gazdagodott, a szülők és nagyszülők boldogan nézték gyerekeiket a színpadon és arra gondoltak, hogy megéri a befektetett idő és energia, mert az többszörösen kamatozik majd a nemzet életében. Reméljük, ezek a gyerekek majd olyan szülők lesznek, akik arra fogják nevelni a következő nemzedéket, hogy szeresse népét és nemzetét, tisztelje a körülötte élőket és ápolja hagyományainkat.”

A néptánctalálkozó része az alapítvány által megvalósított, és a Bethlen Gábor Alap által támogatott családbarát programsorozatnak, amellyel a szórványban élők mindennapi gondjain igyekeznek segíteni. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum - azonos elnevezésű alapítványa révén - több kulturális tevékenység szervezésében vett részt az előző esztendőkben, amelyek a magyar hagyományok ápolását, a szórványban való megmaradást, fejlődést szolgálták. Az idei program célcsoportja mintegy 20 család, akik számára olyan tevékenységeket szerveznek, amelyek kicsalogatják a szülőket a hétköznapi rohanásból és nagyobb figyelmet fordítanak a gyerekükre. A találkozók alkalmával szakképzett pszichológus koncentrál a szülő-gyerek kapcsolat javítására, és a foglalkozásokba bevonja a Böjte-ház lakóit is. A kezdeményezés azért is jelent hatékony segítséget, mert a környéken kevés a magyar pszichológus, családterapeuta pedig csak egy van Gyulafehérváron, Szilágyi-Győri Ildikó, aki már több mint 10 éve tevékenykedik a magyar gyerekek körében, és akitől megtudtuk, hogy az idén főként a meseterápia által sikerült pozitív eredményeket elérni.

A családbarát programsorozat következő mozgalmas eseményére november 29-én kerül majd sor, amikor a néptánccsoportok a Csűrdöngölő hatéves születésnapját ünneplik meg sok-sok kedves meglepetéssel.

Borítókép: a gyulafehérvári rendezvényről


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - Fennakadások a forgalomban a ma ...
Katonai díszszemle és közönség nélkül ...
Egy közeljövőben játszódó bestseller ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ