Egy szakácskönyv, amely más, mint a többi
Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve
Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve
Vissza

Egy szakácskönyv, amely más, mint a többi

A Kriterion kiadónál megjelent Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve című kötetet mutatták be csütörtökön délelőtt a Bocskai-ház Óváry termében a két szerző és a Teleki Téka képviselőinek jelenlétében, de felszólalt Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is, ezúttal nem politikusi minőségben, hanem az egyik szerző rokonaként, megerősítve: a kiadvány sokkal több egy egyszerű szakácskönyvnél.

A kötetet méltató Egyed Emese irodalomtörténész – sáromberki korábbi látogatásának személyes élményeit felidézve – elsősorban azt emelte ki, hogy nemcsak főzésről van szó ebben a könyvben, hanem arról is, milyen kapcsolatban állt az az udvartartás, amelyben ezek az étkek, ételsorozatok készültek.

Amint Egyed Emese magyarázta, a bevezető tanulmány nem is annyira a főzésről szól, hanem arról, aki használta ezt a kéziratos könyvet, aki kigondolta belőle a menüt és asztal köré gyűjtötte a családot. „Azt is mondhatnánk, két könyv van egyben” – fogalmazott az irodalomtörténész, kifejtve: az egyik a szakácskönyvet megelőző Bethlen Zsuzsanna-kismonográfia, amely a megrendelőről, a szakácskönyv használójáról, a mecénásról szól. Sokat megtudunk belőle az erdélyi szokásokról, a nők feladatvállalásáról, az erdélyi nemesi családokról és külön a kultúrapártoló Teleki családról is. A másik könyv pedig maga a szakácskönyv, amelyet olyan szójegyzék egészít ki, amely önmagában is „gyönyörűség”, és további kutatásokra késztet. Olyan glosszáriumról van ugyanis szó, amely segít megérteni a recepteskönyvet, hiszen vannak olyan terminusok, amiket ma nem használunk, vagy már nem olyan jelentésben, így e szójegyzék „magyarra fordítja a magyart”.

Németh Zsolt a kötet kapcsán kifejtette, Deé Nagy Anikó korábbi – báró hadadi Wesselényi Katáról írt –könyvére is utalva: nem tartja kizártnak, hogy új műfaj van születőben, mégpedig az életrajzi jellegű szakácskönyvek sorozata, hiszen a Teleki Téka és az erdélyi könyvtárak mélyén húzódhatnak még meg hasonló kincsek. Az efféle szakácskönyvek pedig kultúrtörténeti kincsesbányák, ugyanakkor nemcsak egy-egy szakácskönyvről van szó, hanem azokról az emberi sorsokról is, amelyek kirajzolódnak e kötetekből, s amelyek erőt adó példákat mutathatnak a ma emberének. Ugyanakkor e szakácskönyvvel bepillanthatunk a nyelvújítás előtti, 18. századi magyar nyelvbe is – folytatta, majd hozzátette: jó lenne végigkóstolni a kötetben bemutatott gazdag receptúrát, vélhetően a mai étteremszakértők is elcsábulnának tőle.

Deé Nagy Anikó könyvtártörténeti kutató, Teleki Sámuel munkásságának rendkívül tájékozott ismerője, a Teleki Téka volt könyvtárosa – a könyv egyik szerzője – igen érdekfeszítő kiselőadást tartott a mindössze 44 évet élt Bethlen Zsuzsannáról és családjáról. Mondhatni kislányként, 16 évesen lett az akkor 31 éves Teleki Sámuel felesége, kilenc közös gyermekükből csupán három érte meg a felnőttkort; legnagyobb, beteges fiúk csupán egy évvel élte túl a számára mindent jelentő édesanya elvesztését. Nyolc évet éltek Sáromberkén, majd miután férjét a bécsi udvar különböző megbízatásokkal látta el, szinte napi szinten leveleztek. Gyönyörű levelek kerültek ki a tolla alól – ezekből a levelekből kerekedik ki lényegében az életük az utókor számára, s derül ki, mennyire rendkívüli asszony is volt Bethlen Zsuzsanna, aki egyébként 1200 kötetet számláló, magyar nyelvű saját könyvtárat hagyott az utókorra.

Egyed Emese a folytatásban néhány receptet olvasott fel a könyvből, így a jelenlévők megtudhatták, hogyan készül a Luther lévv vagy éppen a misculántia saláta, amelynek finomságát lehet fokozni: „ha akarod felyül nádmézzel trágyázd meg” – javasolja a recept utolsó mondata.

„Van néhány recept, ami a mai ember számára nem lesz túl kedves” – vette át a szót a társszerző László Lóránt, a Teleki Téka munkatársa, aki a könyvtár páncélszekrényében őrzött kéziratot lemásolta, majd a recepteket összevetette a Misztótfalusi Kis Miklós által kiadott legrégebbi magyar szakácskönyvben lévőkkel, végül Deé Nagy Anikóval felesben megosztva a munkát átírta oly módon, hogy azok a mai ember számára is érthetőek legyenek. László Lóránt bevallotta – Egyed Emese „unszolására” –, hogy ő maga egyetlen receptet sem próbált még ki a könyvből, ám egy vendéglővel lefőzetett egy menüt. Kiemelte, ezeknek a régi szakácskönyveknek volt egy közös ősük, ami ma nem ismert, és kihangsúlyozta: jelen szakácskönyv igen nagy eltéréseket mutat a Misztótfalusi Kis Miklós által kiadottal. Ezt vagy ennek az ősét másoltathatta le 1772-ben az akkor 18 éves Bethlen Zsuzsanna, aki persze nem főzött, hiszen a családnak állandóan 3–4 szakácsa volt. A receptek között megtalálhatók a legegyszerűbb népi ételek, de az erdélyi nemesi udvarok étkei is, amelyek sokszor a nemzetközi konyhát is tükrözik. Kiemelte a fűszerek nagy mennyiségben való használatát, de arra is figyelmeztetett: a szakácskönyvben mértékegységek nincsenek, így kinek-kinek a fantáziájára van bízva, hogy mit is fog főzni e szakácskönyvből…


ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Juncker: nem nyitható újra a ...
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Oscar-díj – Franciaország a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ