Egy jurta, nyolc sátor – internetmentes tábor

Egy jurta, nyolc sátor – internetmentes tábor
Az új koronavírus-járvány ellenére, a hatósági előírások és az egészségügyi rendelkezések betartásával a Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület a hétvégén a Kolozs megyei Harasztoson működő Tatár Tanyán megszervezte a Honismereti Történelmi Íjásztábort, közölte lapunkkal Ladányi Árpád.

A társszervező elmondta: a tábor első kiadását a Sóváros Egyesület szervezte, ám ennek vezetősége és aktív tagjai a Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesületben is tevékenykednek, s idén a szervezést utóbbi magyar civil szervezet vállalta el.

– Bár nem volt korhatár, a táborban többnyire tizenévesek vettek részt. A cél az volt, hogy körülbelül húsz fiatalnak biztosítsunk tartalmas táborozási lehetőséget. A résztvevőkön kívül Harasztosról is csatlakoztak gyerekek, ugyanis híre ment, hogy a tábor jó szórakozási, kikapcsolódási és oktatási lehetőséget biztosít – részletezte a szervező.

Bár nagyon sokat esett az eső, s a Tatár József által felajánlott tanyán a tervezett programot folyamatosan módosítani kellett, a többnyire Fehér megyéből érkezett gyermekek jól érezték magukat: volt lovaglás, íjászat, parittyázás, szalonnasütés, történelmi visszatekintés, tábortűz, közös éneklés.

– A helyszín tökéletes egy ilyen jellegű tábor megszervezésére: van domboldal, két tó, mező. Egy ilyen táborozás alkalmával a gyermekek több kompetenciát sajátítanak el, többet tanulnak, mint két év alatt az iskolában. Fegyelmet, együttműködést is tanulnak. A telefonok általában már az első napon lemerülnek, így jobban odafigyelnek egymásra és a környezetükre. Előre szóltunk: ez nem internetes tábor – jelentette ki.

Idén egy jurta és nyolc sátor volt felállítva, de mivel megítélése szerint nagy az érdeklődés a tábor iránt, jövőre sokkal nagyobb rendezvényt terveznek: a rendezvény pedig körülbelül ötven gyermeknek biztosítana kikapcsolódási lehetőséget.

– Táborunk a magyar identitástudat építésére, hagyományőrzése, a történelmi ismeretek bővítésére alapozzuk – összegzett a társszervező.