Egy hónapig ünnepli „születésnapját” a Művész mozi

Egy hónapig ünnepli „születésnapját” a Művész mozi
Vetítéssorozattal, gyermekeknek szóló produkciókkal és dokumentumfilmekkel ünnepli fennállásának 106. évfordulóját a kolozsvári Művész mozi, az intézmény elődje, az ország legelső mozija 1913. október 30-án nyitotta meg kapuit.

A Sebestyén-palotában megnyílt mozi 1913-tól folyamatosan üzemelt, 2011-ben zárt be, egy évvel azután, hogy a Sebestyén család leszármazottai visszakapták az épületet. Mivel az épületet restaurálják, csak ritkán nyitják meg kulturális rendezvényeknek, vetítéseknek, ám a jelenlegi tulajdonosok többször hangsúlyozták: ha az épület helyreállítása befejeződik, az alsó szint továbbra is moziként fog működni.

A mozi fennállásának 106. évfordulójának ünneplése november 2-án kezdődött, a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál programjának kolozsvári vetítéseivel. A program a mozi most induló Family Time – családi programsorozatba kapcsolódott.

A családi program november 9-én, folytatódik, Anca Damian Marona fantasztikus utazása című animációs filmmel, míg november 16-án, 11 órától a Lengemesék 2 – Tél a Nádtengeren című magyar mesefilm látható.

A novemberi vasárnapokat kiemelkedő művészek társaságában töltheti a mozi közönsége, a Művészet a Moziban programban Marina Abramović, Agnès Varda, Vincent van Gogh és Alexander McQueen életével, munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. November 3-án a Marina Abramovic – A távolság, ami összeköt című Marco Del Fiol-rendezést, november 10-én pedig Agnès Varda és JR fényképész közös, Arcélek, útszélek című produkciója látható. November 17-én Hugh Welchman és Dorota Kobiela Loving Vincent című, Vincent van Gogh életét és halálát bemutató animációs drámáját, míg november 24-én Ian Bonhôte és Peter Ettedgui rendezők Alexander McQueen dizájnerről készített McQueen című filmjét vetítik. A vetítések minden alkalommal 19 órakor kezdődnek.

A mozi az UrbanEye Filmfesztiválra beválogatott dokumentumfilmekből is elhoz hármat Kolozsvárra: november 13-án az Anthropocene: The Human Epoch (rendező: Jennifer Baichwal, Edward Burtynsky, Nicholas de Pencier), november 14-én a The Human Shelter (r.: Boris Benjamin Bertram), november 19-én pedig a Do More With Less (r.: Mario Novas, Katerina Kliwadenko) című alkotásokat vetítik. Az UrbanEye idén együttműködik az Erdélyi Építészeti Biennáléval, a Kolozsváron látható három alkotás ezért az épített környezet és a természet egymásra gyakorolt hatásait térképezi fel.

A Művész mozi további érdekességekkel várja közönségét novemberben, látható lesz például Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című rendezése, de a Művészet az autóbuszban programjukat is lezárják.

További részletek a Művész mozi Facebook oldalán érhetőek el.