Minderről az 1848 decembere és 1849 augusztusa között Kolozsváron naponta (vasárnap kivételével) megjelenő, Ocsvai Ferencz által szerkesztett Honvéd című lapból szereztünk tudomást, amely elsősorban a főhadvezérség hivatalos közleményeit, hadi jelentéseit ismertette, de ezek mellett saját írásokat, tudósításokat, bel- és külföldi híreket is közölt.
Az 1849. március 15-i kolozsvári ünnepségekről a lap március 16-i számában tudósított, külön kiemelve, tulajdonképpen ezen a napon kettős ünnepet ült a város magyarsága, ugyanis az újság szerint március 15-én hajnalban szerzett tudomást hivatalosan a lakosság arról, hogy Bem seregének sikerült bevennie Nagyszebent. A tudósításból kiderül, hogy az ünneplés nem „hideg külsőségek” között történt, hanem „templom volt minden egyes polgár kebele”, s március 15-én már korán reggel szokatlanul nagy nyüzsgés volt a városban, az emberek pedig nagy lelkesedéssel fogadták a falragaszok által hirdetett örömhírt Bemnek, „a nagy bajnoknak” a győzelméről. Mindez még inkább okot szolgáltatott a gyakorlatilag egész napon át tartó ünneplésre, amely 10 órakor kezdődött, a hely- és nemzetőrség, valamint polgárok ezrei nemzeti zászlók alatt felsorakozva hallgatták meg elsőként báró Kemény Farkas alezredes beszédét, 11 órakor pedig „a tenger nép és katonaság” a Bánffy-örökösök házát állta körül, amelynek erkélyéről Csány László országos biztos szólt az egybegyűltekhez. Este a várost kivilágították, a színházban a történelmi eseményekhez illő előadásokat tartottak, a honvéd tisztikar pedig barátságos estélyre gyűlt össze B. vendéglője teremében, ahol elhatározták: kezdeményezni fogják I. Ferenc császár és felesége, Karolina Augusta kolozsvári látogatásának tiszteletére a Főtéren 1831-ben felállított emlékoszlop nevének Szabadság-szoborrá , illetve a város központjának nevét Szabadság, illetve Unió térré való megváltoztatását.
Néhány nap múlva, március 19-én ismét ünnepelt a város: nem is akárkit s akárhogy, „nem úgy, mint máskor a parancsolt névünneplésekkor”, amint az a Honvéd március 20-i számából kiderül. Az ünnepelt nem volt más, mint „az erdélyi magyarok megszabadítója”, „szabadságuk megváltója”, „az erdélyi reactio szörnyeket pusztító Herculese”, az óriási tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő, Bem József, akinek névnapjára az egész várost úgy kivilágították, hogy Kolozsvár a sok mécsestől valósággal fényárban úszott, még a legszegényebbek ablakaiban is gyertyákat lehetett látni, s kimondottan ez alkalomra nemzeti színű gyertyákat is öntöttek. A lap szerint a rendkívüli hideg ellenére két fáklyás menet is felvonult „kedves öregünk” tiszteletére, éljenzett és táncolt a nép, a zenekarok magyar és lengyel dalokat játszódtak, ágyúlövés dördült el, a színházban pedig Bem kedvenc előadását tűzték műsorra, továbbá kiállították a hős tábornok életnagyságú képét, feltüntetve a tábornok dicsőséges csatáit is. Már Bem 1848. december 25-i Kolozsvárra való bejövetele nagy lelkesedést váltott ki az emberekben: a Honvéd 1848. december 28-i és 29-i beszámolóiban azt írja, hogy mindez „lélekemelő jelenet” volt. Az utcák fényben úsztak, a nép örömittason éljenzett, a nők virágokat hintettek az útra, a zene harsogott, szóval „ez egy dicső karácsonyest vala”. Bem kolozsvári győztes átvonulását a Deák Ferenc utca (Eroilor) 1 szám alatti házon – ahol annak idején az erdélyi magyar csapatok főparancsnoka el volt szállásolva – elhelyezett emléktábla hirdeti.
De nemcsak Kolozsvár ünnepelte meg már 1849-ben március 15-ét és Bem József névnapját, hanem Torda és a szilágysági kisváros, Szilágysomlyó is. A Honvéd 1849. március 22-i számából ugyanis megtudhatjuk, hogy március 15-én Tordán is „szívreható” és „lélekemelő” ünnepet tartottak: a Keresztes-mezőt a honvédség mellett a vidék lakosságának ezrei népesítették be, s az az „isten szabad ege alatt ülte meg a szabaddá lett nép a szabadság diadalünnepét”. Az ünnepséget a térparancsnok, báró Egloffstein Albert alezredes beszéde nyitotta meg, majd egy polgár felszólalása következett, majd díszlövések zárták az emlékezést. Hasonlóképpen József napján is kivilágították a várost, lakomát és bált szerveztek a tábornok tiszteletére, akinek kedvenc lengyel dalát is előadták zenekíséret mellett.
A szilágysomlyói evangélikus/ református közösség a március 15-i évfordulóra emlékezve, legnagyobb harangját ajánlotta fel ágyú készítésére, hogy ez „változtatott alakjában, mennydörgő szavával ezután a szabadság elleneit riassza el honunkról.” A lap ugyanezen számából az is kiderül: a kezdeményezéshez hamarosan csatlakoztak Szilágysomlyó római katolikus hívei is, akik szintén elhatározták, hogy „egyik harangjukat ágyúanyagnak a kormány rendelkezésére” bocsátják.
Honvéd, 67. sz., 1849. március 16.
Kolozsvár, mart. 15. E nap kettős ünnepe volt Kolozsvárnak. Hát lehet-e magyar e hazában, ki előtt mart. 15-ke, melyhez annyi édes és keserű emlékek, remények és aggodalmak csatolvák, nagy nap ne volna? Mi előre készültünk e nemzeti ünnepet megülni, mikor még csak sejtenünk lehete a kedves meglepetést, mellyel Bem dicső tábornokunk e napot érdekesbité; igen, mert e nap csak úgy is, mint mart. 15-ke ünnepe leend a magyarnak, jó vagy balsorsba, míg egy magyar él e földön. És íme, a végzet úgy akarta, hogy a babér, melyet hős vezérünk az absolutismus zsoldosai bűnfészkének elfoglalása által legújabban tűzött koszorújához, éppen e napnak tartozzék dicső emlékei közé. Mart. 15-én hajnalban vettük a hivatalos tudósítást Szeben bevételéről. Tehát kettős ünnepünk volt. És az ünneplést nem hideg külsőségek, nem gépszerű formalitások elszereplése tevék érdekessé. Minden magán lak egy imaház volt, s a családtagok benne fohászt s hálaimát rebegő ájtatos gyülekezet. És templom volt minden egyes polgár keble, hol a múltak feledése, egy szebb jövő felőli remények s a szív mindazon érzelmei, melyeket a szabadság és nemzeti fölvirágzás eszméi keltenek, tarták az istentiszteletet. De lássuk a nap részleteit.
Korán reggel már szokatlan mozgás keletkezik a városban, jövők-menők a lelkesedés áradozásai közt váltának egymással egy-két szót. Lótnak-futnak némelyek, hogy első hírnökei legyenek a meglepett örömnek hazafelé, mások a piac felé az utcaszegletekhez, hogy saját szemeikkel lássák s olvassák a következő falragaszt:
ÖRÖMHÍR!!
Szeben a magyaré. Bem, a nagy bajnok f. hó 11-én 10 és … órakor éjjel ostrommal vette azt be, a győzedelem annál nagyobb, mert az eredménydús harcot a magyar seregek körülbelül 5 ezer muszkák ellen küzdötték, több ágyúk, töltényszekerek és több száz fegyverek vétettek el az ellenségtől, a foglyok között néhány muszka foglyok is vannak, részletesebb tudósítás ezután fog következni; mert azt az események rohamában az idő rövidsége miatt a csatazajban megírni nem lehetett.
Éljen Bem, a hős bajnok, és éljen annak vitéz serege.
Kelt Kolozsvárt, mart. 15-n 2 … órakor reggel.
Orsz. t. h. főkormánybiztos,
Csány László m. k.
Eszerint Erdélyben a reactionak kígyó feje meg van törve.
Isten áldja meg a hős tábornokot, a derék Bemet.
E hír nemzeti ünnepünket kettős örömünnepé szentelé:
,,A zsarnokok torán népek vigadjanak.
A nép csak úgy szabad, ha ők lebuktanak.“
10 órakor a helyőrség, nemzetőrség és polgárzat ezrei nemzeti zászlók alatt sorban álltak, s Kemény Farkas alezredes az őt körbe vevő tisztikarhoz megragadó lelkesedéssel beszédet tartott.
Üdvözlé a mai nap emlékét, felemlíté a tavalyi petitios napokat, melyekre később vérnapok következének, isten kezét látja a szónok ez eseményekben. A petitios szabadságot a mily könnyen kaptuk, oly könnyen kiveendették volna kezünkből. Csak a véráron szerzett szabadságot tanulják meg drága kincsnek tartani a népek s nemzetek, s tudják aztán megbecsülni, s megtartásáért utolsó csepp vérüket is kiontani. A magyar nemzetről (...), igen kedvezően fog a história emlékezni, mert e históriában meg lesz írva, miszerint a magyar nemzet becsületes és nagylelkű volt, s vitéz fegyverével szabadságát meg tudta érdemelni s védelmezni. Viharzó éljen kiáltások között hozá itt fel hős tábornokunk győzedelmét, s végre kéré a tisztikart, hogy ki-ki osztályának buzdító, lelkesítő beszédet tartson.
11 órakor már a tenger nép és katonaság a Bánffi örökösök házát állta körül, melynek erkélyéről Csány L. országos biztosunk tarta remek beszédet.
Elésorolá a derék országos biztos az 1848 év martius 15-nek – melynek a mai nap emlékünnepe – nagyszerű eredményeit, hogy nemzetünknek elorzott szabadságát visszaadá, hogy lerombolta a válaszfalakat, melyek osztály és osztály között léteztek, s eloszlatá az uraság csal[ó] álmait, hogy mindnyájunkat egyenlőkké, egymáshoz hasonlókká varázsolt, mint isten teremtett. Elmondá mily szépen derült Hunnia ege a tavalyi martiusi napokban, de később a gazok ármányainak, cselszövényeinek mennnyire sikerült villámokkal fenyegető borúval elborítani e szép egünket. Azonban isten őrködött népe fölött, élt isten a felhők felett, s nem engedé, hogy a fellegek dühe ránk viharozzon. A tetszhalott, az álmából fölvert oroszlán magyar megmutatta s megmutatja a zsarnokság bérenceinek s zsoldosainak, kivel van bajok. Önök (a fegyveresek felé mutatva) s ezer meg ezer társaiknak vitéz karjai kezeskednek szent ügyünk teljes győzelméről. A borúra derű következik, tavaszodik, s e tavasz szabadságunk, a függetlenségünk tavasza is leend. Szeben a reactionak e legundokabb bűnfészke, pokla be van véve. Pestre indult 50 000nyi táborunk – mondá tovább a derék szónok — alkalmasint Pesten fogja elkölteni a húsvéti bárányt.
Ezek után a legviharzóbb éljenzések közt, sorlövések közepette élteté a sok jelesek közt, kik nemzetünk szabadságáért sokat fáradtak s fáradoznak, különösen Kossuthunkat, Battyáni Lajost, Nyári Pált s az egész hadsereget. A lelkesült közönség még egy névre harsogta istennek áldását, ki nemzetünk harcaiban eleitől fogva ernyedetlen buzgalommal és kitartással munkálódik szent ügyünk körül, e név országos biztosunk neve.
Öröm sugárzott minden arcról ez ünnepély alkalmával.
Este a várost kivilágították, a színházban kettős világosítással több e napra célszerűn választott egyveleg darabok közt Kölcsey hymnusát is énekelték. Különösen meglepő volt egy allegóriai ábrázolat, miként nyomja a gonosz szellem poklok fenekére a két fejű sast, s tűnik elő varázsfényben Kossuth életnagyságú képe a felhők mögül.
A honvéd tisztikar barátságos estélyre gyűlt össze B. vendéglője teremében, hol ügyünk bajnokaiért folyt vidám poharazások közt elhatározá: a főtér közepén levő Ferencz oszlopot Szabadság szobrává, s a főtér nevét Szabadság- és Unió térré változtatását eszközlésbe venni, mi végett az oszlopon volt felírást rögtön bevakoltatá.
Ekképp ünneplők mi, kolozsváriak meg martius 15-nek évfordulati ünnepét, s a sors különös szeszélyénél fogva egyszersmind Szeben bevételének öröm napját.
Kolozsvár lelkes magyarjai boldogul örvendenek, mert a szabadság csillaga, Bem már Szebenben tündöklik:
(…)
Oh, midőn Bem tábornok nevét ejtjük ki, egyszersmind azt mondjuk, hogy az erdélyi magyar ismét él és szabad, s midőn Bem tábornok hős tetteire gondolunk, egyszersmind meg kell győződnünk arról, miként őtet a nagy Kossuth vagy a magyarok istene a végre választotta ki, hogy a polgári szabadság érdekében az emberiség históriáját sok dicső adatokkal gazdagítsa. Halhatatlan tettei sorában az ostrolenkai ütközettel egy rangban állnak a piski egyetlen ütközet s Szeben bevétele: két drága gyémánttal több az inmortel koszorújában, mellyel egyszer a dicsőség templomában fényleni fog.
(…)
Üdvözöljük mi hát őt, mint a magyar Erdély őrangyalát, s ha nem volnánk ily szerencsétlen földönfutók, érc emléket emelnénk tiszteletére, de így szívünkre véssük nagy nevét örök betűkkel, s hálás utóink mindig tisztelettel fogják emlegetni. Azonban bizalommal esdünk neki, miként Szeben bevételével még ne tegye hüvelyébe Achilles kardját mindaddig, míg nemcsak Mars, de Nemesis képviselője is meg nem ostorozza a gonoszokat.
Éljen Bem, éljen a vitéz magyar sereg, de éljen az igazságot, egyformaságot, szabadságot egyformán szerető o. f. b. Csány is!!
id. Farkas Sándor
Mai napig nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvend Bem József Kolozsváron (Fotó: ROHONYI D. IVÁN)
Honvéd, 70. sz., 1849. március 20.
Kolozsvár, mart. 19. Ma ismét ünnepünk volt, József napját ünnepeltük, az erdélyi magyarok megszabadítójának, szabadságunk megváltójának, az erdélyi reactio szörnyeket pusztító Herculesünkek, a hős Bemnek neve napját. Tegnap este nagyszerű kivilágítás volt, az egész város fényárban úszott, két-három gyertyát lehetett látni a legszegényebbek ablakaiban is, sőt, különösen e célra öntött nemzeti színű gyertyákat is láttunk; a nevezetesebb épületek erkélyein annyi mécs világított, amennyi csak elférhetett, nem úgy mint máskor a parancsolt névünneplésekkor a lehető legritkábban, szépen volt különösen a városháza erkélye kivilágítva, az erkély felett fénykörözve e felírás volt messziről olvasható: ,,Hős tábornokunk Bem József éljen“ s még a következő vers:
„Bemünk vezérünk Erdélynek mindene mostan,
Küzdjed nagy bajnok, vívd diadalmi csatád.
Erdély, Kossuthunk s a nagy isten áld meg így egykor,
S küzdés szép díjul lesz Európa szabad.”
Két fáklyás menet is vonult utcáinkon végig, egyikben a fáklyavivők inkább polgárok, a másikban katonák, mindkettő a rendkívüli hideg dacára temérdek néptől kísérve, országos biztosunk előtt tisztelgett először mind a kettő, ki szíves volt megígérni, hogy úgyis reggel tábornokunkhoz utazván, megvivendi kedves öregünknek a város e szíves tisztelgését. A zenekarok mind magyar és lengyel darabokat játszódtak, éljenzett, táncolt a nép s katonaság vegyesen, s a magas lelkesedés köszöntő verseket is rögtönzött. Ma reggel minden fegyveres kiállott, még a fapuskás kis gyermekek is, volt sor- és ágyúlövés, s mind annyiszor harsogó éljenzés, hasonlatos a vihar dörgéséhez. Sok lengyel légóbeli s a derék hg. Voronyecski is emelték jelenlétükkel a kedves ünnepélyt. Este a színházban ugyancsak ünnepelt hősünk tiszteletére, Koczebne Benyovszkiját adták, kedvenc színdarabját dicső tábornokunknak. A darab végével, a hős tábornok életnagyságú képét, hadi jelképes csoportozatok közepette, melyeken a nagy hadvezér győzelmei (Medgyes, Piski, Szeben) voltak körjegyezve, szemlélők gyönyörű transparentben s görög tűz világánál, mi alatt a színház összes karszemélyzete Vörösmarty Szózatát s az ismeretes lengyel népdalt éneklé. A színház zsúfolva volt s a kellemesen élvező közönség kitörő lelkesedéssel élteté ünnepelt tábornokát. Kolozsvár örült a névnapot köszöntő szokásnak, hogy alkalmat vehetett érzelmeit, avagy csak leggyengébb árnyéklatban külsőleg is kifejezhetni. Voltanak parancsolt szertartásos ünnepléseink bővében, melyek főszereplése mellett szíveink hidegek maradtak, ez a tiéd szívünkből forrott ki. József napja ünnepnapunk marad mindég nekünk. Kolozsvár s általában Erdély magyarsága te neked köszöni életét, szabadságát, mindenét. Isten áldjon, s még soká tartson meg hazánknak s hazádnak, s isten áldja meg s éltesse sokáig azt is ki téged nekünk küldött.
Honvéd, 72. sz, 1849. március 22.
Torda. Mart. 15-én szívreható, lélekemelő ünnepélynek valánk Tordán tanúi. A helybeli honvéd katonaság, vadász csapatok, lovasság, tűzérség katonai zene mellett, kísérve a helybeli s vidéki nép ezreitől a Keresztes-mező azon részén szállának ki, hol a monda szerint Tráján a hős (?) román nép vitéz (?) őseit, a daco-románokat porba sújtá s leigáza, s hol Erdély átkos emlékű napjaiban a zsarnok Mihály vajda méltó végét találta. Az isten szabad ege alatt ülte meg a szabaddá lett nép a szabadság diadalünnepét. A katonaság négyszögöt képezett. Közből a tűzérség ágyúival foglalt helyet. Az ünnepélyt a szeretett térparancsnok, Egloffstein alezredes célszerű beszéddel nyitá meg. Ezután polgár Miklós Miklós – lévén a szószék egy ágyú – erőteljes hangon szónokolt. Előadta az ünnepély magas jelentőségét s végül azon szent kötelességet, melyre minden becsületes magyar föl van ezen a nap sokszoros emlékei által szólítva. Az éljen hangokat, melyekkel a magyar nemzet szabadság férfiai, a dicső Kossuth Lajos s Erdély szabadító mentője, a derék Bem tábornok idvezeltettek a katonaság és nép ezrei által, ezerszeresen hangozták vissza a históriai emlékű völgy hegyei, a festői szépségű halmok s kőszirtek. Végre díszlővések, apró fegyverek s ágyuk tüzelése fejezte be az ünnepélyt. A remek szónoklat közköltségen ki fog nyomatni. Este a város kivilágíttatott.
József napja új ünnepélyre szólítá a város lakóit. Egyszerű, de hasonlíthatlan lelkesedéssel párosult lakoma adatott, mely alatt a lelkesedés sűrű éljenzésekben tört ki a hon szabadítóiért. Közbe nemzeti hymnusok s az ünnepelt tábornok kedves lengyel dala többszörösen zenekíséret mellett énekeltettek. Este ismét ki volt világítva a város s a tábornok tiszteletére adatott báli mulatságban a nők egyszerű magyar díszruhában jelentek meg.
(…)
Szilágysomlyó. Mart. 15. A szilágysomlyói evang. ref. közönség a magyar szabadság
évnapját, mártius tizenötödikét, egyikével azon magasztos honfiúi áldozatoknak ünnepelte meg, melyeket hazánk szabadságának védelme napjainkban igényel. Az említett közönség ugyanis e napon ajánla föl legnagyobb harangját a haza vértől párolgó oltárára, hogy a mely ércöntvény szelíd hangjával ezelőtt a békés lakosokat közös ájtatoskodásra hívá össze: ugyanaz, változtatott alakban, menydörgő szavával ezután a szabadság elleneit riassza el honunk virányairól. – Nem tagadhatni ugyan, miképp voltak a népes egyházi gyűlésben néhányan – főleg az iparűző osztályból – kik a nagyobb harang átadását – nem kis bosszankodására, a dicsérettel említendő intelligens többségnek – ellenzették; mit azonban én korántsem ügyünk iránti részvétlenségből, mint inkább vallásos túlbuzgóságból eredetinek hiszek, főképp miután tapasztaltam, miként azon keveseknek is aggodalmuk nagy részben elenyészett, midőn a derék K. L. azon időre, ha szabadságunk s hazánk békéje biztosítva leend, egy új harang öntésére szép összeget ígért. Áldja isten önöket somlyói polgártársaim! s tegye képesekké a hon-, a szabadság- s az emberiség érdekében minél többet áldozhatni! – Azon reményem nyilvánításával zárom be igénytelen tudósításomat, miszerint rövid időn belül a szilágysomlyói rom. katholikusok részéről teendő hasonló nemes ajánlatról lehetek szerencsés e lapok teljes című olvasóit tudósíthatni.
Ágoston.
