Egy ártatlan kolozsvári polgár érzései spanyoljárvány idején
Járvány, maszk, oltások: nem most találtuk fel a spanyolviaszt
Járvány, maszk, oltások: nem most találtuk fel a spanyolviaszt
Vissza

Egy ártatlan kolozsvári polgár érzései spanyoljárvány idején

Világjárványok feltételezhetően évezredek óta veszélyeztetik az emberiséget – írta nemrég érdekfeszítő, a Szabadságban közölt cikkében T. Szaba Csaba történész, hozzátéve: mégis, valamilyen furcsa oknál fogva az emberiség hamar elfelejti vagy egyáltalán nem is tudatosítja még a XX. század nagy járványait sem. Ilyen például az 1918-as nagy spanyolnátha járvány, amelynek nagyenyedi vonatkozásairól aztán a Bethlen Gábor Kollégium egykori fáradhatatlan könyvtárosa, Győrfi Dénes közölt forrásértékű anyagot ugyancsak a Szabadságban. Ezúttal Gaal György helytörténészen a sor, aki a kolozsvári Ellenzék című napilapban „botlott”egy 1927-ben írt riportra, amelyből megtudhatjuk, hogy a spanyolnátha második hulláma idején milyen volt akkor az még kincses város hangulata, hogyan vélekedtek a legtekintélyesebb magyar orvosok a járványról. A cikket végigolvasva megdöbbenünk annak időszerűségéről...

Erre a címre az Ellenzék című kolozsvári napilap 1927. február 28-i számában bukkantam, s végig olvasva a riportot, úgy találom, hogy ma is időszerű. Az 1918/19-es nagy spanyolnátha járványról a jelenlegi világjárvány idején már sokat írtak. Arról azonban kevesen tudnak, hogy 9 év múlva újra felütötte fejét a spanyolnátha, szerencsére kevésbé pusztító hatással. Az aláírás „y” szignója mögött alighanem Hunyady Sándor, a lap akkori belső munkatársa rejtőzik. Minden esetre jól jellemzi a város hangulatát járvány idején és rögzíti a legtekintélyesebb magyar orvosok véleményét a járványról. Az orvosi vélemények megfogalmazása nem mindig szakszerű. A bacilus/baktérium és vírus szavakat hasonló értelemmel használják. Akkoriban még a tudomány is bizonytalan volt szerepükkel kapcsolatban. A vírusokat ugyan már a század elején is ismerték, de az influenzavírust csak 1931-ben sikerült elkülöníteni. Azóta folyik a megelőző oltások kikísérletezése. A riport már azért is érdekes, mert megszólal benne Kuncz Aladár, az újságíró, az egykori franciaországi fogoly, aki felidézi az első nagy spanyolnátha-járvánnyal kapcsolatos emlékeit. Békében, szabadon mégis csak más érzés az influenzával küzdeni!

 

KOLOZSVÁR (AZ ELLENZÉK TUDÓSÍTÓJÁTÓL)

Engem most a világon semmi nem érdekel annyira, mint a spanyol. Úgy érzem magam, mintha a fronton járnék, folytonos pergőtűzben. Csak éppen csönd van körülöttem. A bacilusok nem csinálnak lármát. Nem bánják, ha titkos munkájukhoz a betegek tüszkölése, köhögése, sóhajtozása, hörgése szolgáltatja a kísérőzenét.

Mégis csak kényelmetlen dolog. Abban a házban, ahol lakom, mindenki beteg. Először beteg lett a házigazdám két kis fia, aztán a paraszt mindenes cseléd, utána a szobalány, majd a házigazdám, végül a barátom és lakótársam. Utoljára pedig jómagam.

Kigyúlt arccal, szédülten, negyvenfokos lázban feküdtem, megalázva és tehetetlenül. Csak ahhoz a kétségbeesett gondolathoz maradt erőm: miért lehet, hogy az embereknek egymás közt vannak vitás ügyeik, sőt háborúik, amikor valamennyiünket egyformán sok és veszedelmes ellenség fenyeget a kegyetlen Természet csataterén ?

Hiszen az emberek között lenne szolidaritás, csak ki kellene építeni. Például az én derék, jó háziasszonyom a skárlátos fiacskájával együtt bezáratta magát a járványkórházba a tífuszos betegek közé. Igen, ez az anyai szeretet, másformában faji szolidaritás, amelyet belé lehetne nevelni mindenkibe, mindenkivel szemben, ha egyszer majd nem maga ellen, hanem a maga érdekében fog politikát csinálni az ember.

Az egész város beteg

Amikor végre dagadt torokkal, rekedten fölkeltem az ágyból, nagyon ütközet utáni hangulatot találtam. Mindenki beteg, fekszik, lázas, köhög. Még egy kis fokozása a járványnak és megáll az élet egész üzeme. Becsuknak a hivatalok, a boltok, a szórakozóhelyek, hogy egész Kolozsvár fölé ki lehessen tenni egy nagy sárga táblát: „Spanyolnátha miatt zárva”.

És ebben a veszedelemben úgy játszunk mégis, mint mókusok a ketrecben. Rábízzuk magunkat egészen az orvosokra, mintha isteni hatalommal lennének fölruházva. Pedig emberek ők is, csak sokkal érdekesebbek így, járvány idején mindenki másnál. Jólesik melléjük ülni, mint záporban a lombos fa alá, legalább addig meg nem ázik az ember.

Beszélgetés az orvosokkal

Most külön vonzása van a doktorral való beszélgetésnek. És így történt, hogy néhány nap alatt önkéntelenül és rendszer nélkül valóságos körinterjút csináltam azokkal az orvosokkal, akikkel véletlenül összetalálkoztam és akikkel máskor színházról, irodalomról, vagy politikáról beszélgettem volna.

Jancsó [Ödön] doktor sebész és belgyógyász azt mondja, hogy az influenza nem új találmánya a Természetnek. Homályosan emlékszik rá, hogy a kilencvenes évek elején is volt egy járványos roham. Akkor „muszka náthának” hívták. De meg van győződve róla, hogy soha olyan hevesen, szinte vérmérgezésszerűen még nem lépett föl, mint az 1918-as járvány idején. A mostani hullám eddig enyhébb, legalább a betegség lefolyására nézve. Hanem azért nem szabad elbizakodni, kilenc évvel ezelőtt is könnyű esetekkel jelentkezett a spanyol, hogy aztán temetőt csináljon mindenütt az útján, amerre elvonul.

Kappel [Izidor gyermekgyógyász] doktorral a patikában találkozom, ahol éppen injekcióhoz való szérumot vásárol. Az autójának motorja türelmetlenül zúg odakint, azért leteszi a táskáját, hogy néhány szóban válaszoljon a kétségbeesett kérdésre.

„Ha én azt tudnám” ... 

– Mi ez a spanyol voltaképpen ?

– Ha én ezt bizonyosan tudnám, nem volna nálam kiválóbb orvos a föld hátán. Mindössze az elnevezését tartom kissé önkényesnek. Igaz, hogy 1918-ban Spanyolország felől örvendeztette meg Európát, de oda meg Keletről került valahogy, úgy tudom, hogy Kínában már 1916-ban rengeteg áldozatot szedett ez a betegség. Hiába, még mindig áll az az igazság, hogy nem annyira a világosság származik onnan, hanem inkább a járványok kezdődnek a fényes, de piszkos, zsúfolt és elhanyagolt Keleten. Hogy mi a betegségség kórokozója ? Mindenesetre a régi influenza-bacilus és még valami titokzatos ráadás, mintha a betegség vírusa új erőt merített volna egy pokoli forrásban.

Az egyik kolozsvári szanatórium igazgatói szobájában együtt találom Gyergyai [Árpád fül-orr-gégész] professzort és Vári [Tibor] doktort. A professzor egész kis disszertációt tart az influenzáról:

– Még mindig él a mi nagy mesterünknek, Purjesz Zsigmondnak valamennyi megállapítása az influenzáról, ahogy ötven éve megírta. Az ő könyve szerint az influenzát három fajtára lehet osztani. 1. A tüdő és a légutak. 2. a gyomor és a bélhuzam, 3. az idegrendszer influenzájára. Ez ma is igaz, csakhogy az említett három kategóriához egy negyedik alak járul hozzá: a pyaemia [vérfertőzés]. A betegség most még aránylag enyhe lefolyású, de 1918-ban rendkívüli ereje volt. A fertőzés nagyon sokféle komplikációt okoz. Megnyilvánulhat az influenza a szokott formákon kívül véres veselob, vagy izületi bántalmak alakjában. Sokszor az orr-melléküregek gyulladásával jár a baj, amikor is szinte tűrhetetlen fejfájásokat okoz a betegnek.

A betegség természete

A járvány stratégiája az, hogy nem az influenza bacilus okozza a komplikált megbetegedéseket. Az influenza csak legyöngíti a szervezetet, hogy aztán a legerőtlenebbül védekező pontokon bekövetkezzen a gennybaktériumok, a streptococcusok és taphilococcusok ostroma. Éppen ezért úgy lehet a legjobban védekezni, ha általánosságban jó erőben tartjuk a szervezetünket, hogy vissza tudja magától is verni a betegség támadását.

Vári doktor helyeselve asszisztál Gyergyai professzornak. [...]

Porsche [Ferenc ideggyógyász] dr. szerint a spanyoljárvány az idegrendszer bizonyos megbetegedéseivel is határozott összefüggésben van.

Steiner [Pál] professzor azonban hallani sem akar a spanyolról. Leteszi a Pressét [német újság] a kezéből, rámnéz:

— Brr, a spanyol! — mondja. — Sebész vagyok, nem tudok róla mást mondani, mint: nem szeretném, hogy megkapják a gyerekeim!

Az orvosi beszélgetések eredményét aztán elmondom Kuncz Aladár barátomnak és kartársamnak, aki csöndesen feleli:

— Mint szenvedő alany sokat tudnék mondani a járványról. A tizennyolcadiki nagy epidémia alatt francia internált voltam. Ott éltem át a katasztrófát az Ile d’Yeu-i fogolytáborban. Úgy feküdtünk százan és százan, néhány kazamatába összezsúfolva. Csaknem mindnyájan megkaptuk a bajt. És a betegek harminc százaléka elpusztult a járvány alatt. A végén már meg is szoktuk a halált. Én mondhatom, láttam, hogy a spanyol nemcsak tüdőgyulladást csinál, hanem van, akit dühöngő őrültté, van, akit apatikussá tesz. Rettentő élmény volt, no. Azóta engem járvány meg nem ijeszt, ha szabadlábon védekezhetem ellene.

y

A spanyolnátha 1918–19-ben az influenza A vírusának első és egyúttal legpusztítóbb, világméretű járványa volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy 3–5 százalékát megbetegítette. A két évben mintegy 1 millió (más becslések szerint 2 millió, a legmerészebbek szerint 10 millió) áldozatot követelt a világon, ezzel a spanyolnátha az emberi történelem legtöbb áldozatot szedett járványa volt.

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Humora, átlényegülő tehetsége ...
Koronavírus – 1059 pozitív ...
„Elindítunk egy folyamatot, amely a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ