Égnek a megemlékezés gyertyái

Égnek a megemlékezés gyertyái
A Holokauszt hatmillió zsidó áldozata emlékére ma hat gyertyát gyújtottak meg Kolozsváron a Bánffy-palota Tonitza-termében azon a megemlékező rendezvényen, amelyet a Kolozsvári Zsidó Hitközség szervezett. A hat gyertyát hat Holokauszt-túlélőnek kellett volna meggyújtania, ám most a hatodik gyertyát egy tízéves kislány, Maya Moscovits gyújtotta meg a 105 éves kolozsvári Holokauszt-túlélő Kardos Marianne nevében. Az első gyertyát Muresan Judit, a másodikat Székely László, a harmadikat Lendvai Zsuzsanna, a negyediket Nussbaum László, az ötödiket pedig Schwartz Róbert gyújtotta meg. Ezt megelőzően kora délután a Holokauszt-emlékműnél gyülekeztek az emlékezők, ahol a hitközség elnöke, Schwartz Róbert magyar és román nyelven elmondott beszédében emlékezett arra a közel tizennyolcezer zsidó kolozsvári lakosra, akiket lágerekbe hurcoltak.

– Itt állunk ezen emlékmű előtt, amely egyszerre mementó és figyelmeztetés, hogy a Holokauszt és az ahhoz hasonlatos tragédiák soha ne ismétlődjenek meg. A Holokauszt nem akkor kezdődött, amikor a zsidókat marhavagonokban szállították el a lágerekbe, hanem akkor, amikor bárki következmény nélkül megüthetett egy zsidót – vélekedett Schwartz Róbert.

A hatodik gyertyát egy tízéves kislány, Maya Moscovits gyújtotta meg

A Caragiale parkban szervezett megemlékezést követően a résztvevők a Bánffy-palota Tonitza-termébe vonultak. Mihail Emeric Ronai titkár először Romániáért, majd Izraelért imádkozott. – Hajtsuk le fejünket, és emlékezzünk. Tiszteljük mártírjainkat, akik nem élték túl a lágereket. Emlékezzünk arra a hatmillió zsidóra, akiket azért öltek meg, mert zsidónak születtek. Európa megint olyan időket él át, amikor zsidóellenes megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi. A történelemnek azonban nem szabad megismétlődnie – közölte Mihail Emeric Ronai.

Magyarország kolozsvári főkonzulja, Mile Lajos ajándékot is hozott: Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című, 26 kötetes kiadványának újranyomott változatát. – Ez az enciklopédikus igényű kiadvány bemutatja Magyarország vármegyéit történelmi, földrajzi, etnográfiai szempontból is. A könyv egykor státusszimbólum volt, Trianon után megváltozott a percepciója, a szocializmusban pedig csak magánkönyvtárakban volt fellelhető. 2018-ig kellett várni, amíg ez az újranyomott kiadás megjelenhetett. A kiadvány tartalma és sorsa egyaránt történelem – ismertette röviden a kiadványsorozatot Mile Lajos főkonzul.

Gyémánt László, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója pedig felhívta a jelenlevők figyelmét a szomszéd teremben levő kiállításra, amelynek anyaga a náci haláltáborok borzalmait megörökítő képsorból áll. Ezt követően Tibori Szabó Zoltán BBTE-oktató és az egyetem keretében létrehozott Holokauszt-tanulmányozó intézet alapítója és vezetője az intézetben folyó tevékenységről, majd Michael Shafir egyetemi oktató a holokauszttagadás átalakulásáról tartott előadást.