Ecce adsumus, mitte nos, alleluia! Itt vagyunk, minket küldj!

Alapítása 100. évfordulóját ünnepelte a Szociális Testvérek Társasága

Ecce adsumus, mitte nos, alleluia! Itt vagyunk, minket küldj!
Az 1923-ban Slachta Margit és társai által Budapesten alapított Szociális Testvérek Társasága katolikus szerzetesközösség Kolozsvárott is megtartotta centenáriumi ünnepségét – kiállításmegnyitóval, ünnepi konferenciával emlékeztek és ünnepeltek, utóbbin többek között a pannonhalmi bencés főapát, Hortobágyi Cirill és a közösség legfőbb vezetője, Kővári Magdolna tartott előadást –, hiszen a társaság történetének számos szála kötődik az egykori kincses városhoz. 1927-ben például a társaság Kolozsvárra helyezte át központját, ahol hamarosan megnyitotta a „szent csárdának” is nevezett Központi Szállodát a Főtéren. A történelem viharaiban született romániai kerület valamikor tucatnyi várost számlált, ma már csak Kolozsváron és Csíkszeredában van lakhelyük, de lelkületük ugyanaz, mint az alapítóké: mennek bárhová, ahová a lélek indítja őket, hogy a sápítozó hangok között a remény szavát hordozzák.

Borítókép: Mozzanat a kiállítás megnyitó ünnepségéről – kereszt formájában láthatóak a Társaság üldözésben is helytállt, hitvalló néhai tagjai (A SZERZŐ FELVÉTELEI)

Budapest után Kolozsváron is ünnepélyes keretek között került sor a Szociális Testvérek Társaságának százéves megalapítására emlékező rendezvénysorozatra. Az esemény a Szent Mihály-plébánia Szentegyház utcai, múzeumi kiállítótermében május 19-én megnyitott Szétszórt szeretet: zarándokélet egy kofferrel című kiállítással kezdődött.

Bevezetőjében dr. Homa Ildikó, a társaság kerületi elöljárója méltatta a nagy megpróbáltatásokon átment elődök és mai követőik szolgálatát és kitartását. A tőlük maradt emléktárgyakból, a róluk készült fényképekből állt össze az egyház- és hittörténetinek mondható kiállítás – magyarázta. Amint a kerületi elöljáró tájékoztatott, a kiállítás megtekinthető június 16-ig, előzetes bejelentkezés és egyeztetés alapján (szociális.testvérek@gmail.com).

Köszöntőbeszédében László Attila főesperes-plébános kiemelte: „Mind utazunk. Megvan ennek az öröme, terhe; vágyott és belátott célokkal, kellemes és nem várt meglepetésekkel. Meg-megállunk összepakolni, hogy cipelhessük bőröndjeinket a legfontosabbakkal; örülünk, hogy van gazdag csomagunk vagy épp amiatt morgunk, olykor sajnálkozunk is, hogy mennyi mindent hátra kell hagynunk. Aztán belátjuk, hogy sok mindenre igazából már nem életszerűen van szükségünk, de a saját vagy mások dolgait újra meglátva, kézbe véve, főként örökségünkkel találkozva, mégis a múlt dolgai az életet kalibrálják újra bennünk, előrelendítve. És ami a legfontosabb: hálára indítva. Így lesz nyilvánvaló családgazdagságunk, emberségünk.

László Attila: „Tanuljunk, erősödjünk, mert földi utazásunkból kiszállni csak élet-gazdagon érdemes” 

Utazunk most is. Múltból megerősödni, lendülni, hálából élni. (...) Utazunk – társakat keresve, tőlük irányt, célt kérdezve. Keresve a »hogyan érdemest«, nem tévesztve szem elől – s erre is emlékeztet itt minden –, hogy retúrjegy nincsen. Azt is tudjuk: holnap lehet, hogy már nem így lesz, és nem azért, mert megérkeztünk.

A tér és idő, emberekkel, haladni fog tovább. Holnap lehet, hogy már mi leszünk emlékezéssé. Tanuljunk, erősödjünk ezért ma, mert földi utazásunkból kiszállni csak életgazdagon érdemes! S azért is, mert életünk így lesz zarándokéletté – akár egy kofferrel.”

Ezt követően dr. Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi tanár tartott előadást Slachta Margit és a Szociális Testvérek Erdélyben: vízió és örökség címmel.

Szombat délelőtt a kolozsvári Szent Mihály-templomban hálaadó szentmisét tartottak, amelyet Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapát mutatott be, koncelebráltak Tamás József nyugalmazott segédpüspök, Marton József nagyprépost, László Attila főesperes-plébános, Orbán Szabolcs és Pantea Tibor ferencesek, Sárközi Sándor piarista, valamint a helybeli papság. Részt vettek a gyulafehérvári kispapok.

Hortobágyi Cirill: A Társasága titka, hogy nem szűnt meg tanítvány maradni, Istenre figyelni és az embertársat szeretni

A főcelebráns szentbeszé­dében többek között rámutatott: „A Szociális Testvérek Társasága száz évéért a hálaadást Rómában Ferenc pápánál kezdtük, majd a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában folytattuk és ma itt, a kolozsvári Szent Mihály-templomban adunk hálát. Azért éppen itt, ebben a templomban, amelyik Kolozsvár jelképe, mert a testvérek az 1923-ban történt alapítás után néhány évvel ide, Kolozsvárra tették erdélyi székhelyüket.

Tehát Erdélyben a gyökereik Kolozsvárra, a spiritualitást illetően pedig a magyar kereszténység legősibb szerzetesi spirituális hagyományára nyúlnak vissza!

Az első testvérek a bencés lelkiségben ismerték fel azt a karizmát, azt a tradíciót és megújulást ötvöző megtartó erőt, amely egy apostoli és nagyon is a világban élő szerzetesközösséget képes éltetni, táplálni, és képes az evangéliumra figyelve az egyházban és a világban megtartani.

Az ezerötszáz éves bencés rend, és a száz évre visszatekintő Szociális Testvérek Társasága titka is ugyanaz: nem szűnt meg tanítvány maradni, nem szűnt meg Istenre figyelni, és az embertársat szeretni, nem szűnt meg abba az »iskolába járni«, ahol Jézus a tanító! (...) Jézus nyomokat hagyott hátra, nem tűnt el nyomtalanul a világból! Milyen nyomokat? Mi is láthatjuk? Igen! Épp a szerzetesség szolgálatára, és küldetésére, közöttük a szociális testvérekére is úgy tekintünk, hogy Jézus nyomait, mai üzenetét keresik a világban és tanúságot tesznek róla az emberek között.

Slachta Margit testvér, Boldog Salkaházi Sára testvér és a többi alapító úgy álmodták meg közösségük szolgálatát, az ő céljukat: a lelkek mentése, a közjó szolgálata, a társadalmi problémák enyhítése, a nehéz helyzetben lévő nők, gyermekek és családok segítése lesz a küldetésük, az evangélium által, a katolikus egyház szociális tanításának szellemében, »tanúságot téve Isten megszentelő szeretetéről«, mindig a kor igényeinek megfelelően.

Az elmúlt száz évben Európa-szerte megfogyatkozott a hit, sok embertársunk számára elhomályosodtak Jézus nyomai! Minden hívő, keresztény ember küldetése ma az, ami a szociális testvéreké is: Jézus jelenlé­tét és nyomait felismerni és tanúságot tenni róla a világban. Felfedezzem és továbblépjek, amint Slachta Margit, Boldog Salkaházi Sára és a többi testvér tette az elmúlt 100 évben! Az ő példájuk nyomán mondjuk: Itt vagyok, engem küldj; itt vagyunk, minket küldj!”

A szentmise keretében került sor a jubiláns – Gábor Csilla, Homa Ildikó 25 éves, Nagy-György Enikő Zelma és Fogarasi Edit 40 éves – testvérek ünnepélyes megáldására, miután együtt elimádkozták a fogadalmi imát.

A jubiláns szociális testvérek (balról jobbra): Gábor Csilla, Homa Ildikó, Nagy-György Enikő Zelma, Fogarasi Edit

A szentmisét követően rangos ünnepi konferencia kezdődött, amelynek keretében Ikrich Erzsébet Auguszta testvér díjban részült Böjte Csongor segédlelkész és Gönczi Olga Delenke.

Dr. Homa Ildikó romániai kerületi elöljáró a jubileum alkalmával kiadott emlékfüzetben többek között rámutat: amikor 1923-ban Slachta Margit és társai megalapították a Szociális Testvérek Társaságát, azzal a rendíthetetlen hittel tették, hogy a Jóisten akarja ezt a maroknyi, de újszerű magyar közösséget. És valóban: azóta a szociális testvéri karizma átívelte az egész világot térben és időben, a testvérek – hol nagyobb, hol elenyészőbb létszámban – a megszentelő szeretet küldetésében jártak és járnak ma is.

Testvérek segélyakciói a háborús viszonyok közepette

„Romániai kerületünk a történelem viharaiban született és élt, és napjainkban sem könnyűek a körülmények, amelyek közt misszióját valósítja. (...) Áttekintve romániai történetünk fontosabb eseményeit a száz év alatt, nagy hála él bennünk. Hálásak vagyunk a Jóistennek, de köszönettel tartozunk mindazoknak, akik Társaságunkat és annak küldetését lelkileg, szellemileg és anyagilag támogatták” – írja.

A szerző a társaság kolozsvári kötődéseit is részletezi: „1927-ben a Társaság áthelyezte központját Kolozsvárra, és az év januárjában megnyitotta a Központi Szállodát a Főtéren. A »szent csárdának« nevezett szállodát a Testvérek egészen az orosz megszállásig működtették. 1928-ban a testvérek a Rákóczi úton egy kis házat is vettek, amelyben a Szállodában dolgozó lányok számára megalapították a Mercédesz otthont. (...) 1937-ben Márton Áron megáldotta a Kerületi Központ alapkövét, majd két évre rá, már püspökként, felszentelte annak kápolnáját. (...) Amikor 1944-ben orosz és román megszállás alá került Kolozsvár, a testvérek Szülőanyák otthonának rendezték be a Szociális Iskolának elfoglalt házrészt. Az év szeptemberében az összes Kolozsváron élő testvér sebesülteket ápolt a klinikán, munkaerőhiány miatt.”

Zakariás Flóra, az 1931-ben először megtartottt Ezer Székely Leány Napja főszervezője, illetve (lent) a rendezvény

Ami pedig a folytatást illeti, „1949 nyarán a kommunista államhatalom feloszlatta a szerzetesrendeket, vagyonukat elkobozta. Úgy tűnt, hogy mindennek vége van, de testvéreink csak lakhelyet váltottak, hivatást és küldetést nem. Folytatták munkájukat ott, ahol lehetett: családban, egy kis közösségben, plébánián, vagy világi munkahelyen, börtönben vagy szabadlábon. A Társaság életében elkezdődött egy új szakasz: a hatalmas és látványos apostoli munka helyét átvette a »lélektől lélekig« való munka (...) A ’90-es évek felszabadulásának szele új hivatásokat hozott. Az idős testvérek lassan égi lakhelyet kaptak, mi pedig az „új idők ugarait” kezdtük el törni. (...) A múlthoz viszonyítva ma már csak két városban van lakhelyünk: Kolozsváron és Csíkszeredában. De a készséges lelkületünk ugyanaz, mint alapítóinkké: megyünk bárhová, ahová a Lélek indít minket. (...) A sápítozó hangok között a remény szavát hordozzuk!”