Döntések
Vissza

Döntések

Vannak, akik nihilista eszmékhez vonzódnak, s a létet különösebb cél nélküli körforgásnak látják. Vannak, akik meg vannak győződve arról, hogy az életnek értelme, az embernek feladata, s szabad akarata is van. Vannak, akik azt mondják, abszolút igazságok nincsenek, mások szerint, ha a valóságot leíró abszolútumok nem lennének, káosz lenne. Így vagy úgy, döntéseket mindenki hoz, a döntések természete pedig olyan, hogy kivétel nélkül következményeik vannak.

Vannak döntések, amelyek hozzánk közelebb, mások viszont messze a fejek fölött születnek, de nagy tömegeket érintő, szerteágazó következményekkel járnak – ilyen volt az a döntés is, amelynek folytán erős eséllyel egy újabb háború robbanhat ki a Közel-Keleten, s amelynek fokozatosan bonyolódó következményeit alapvetően tehetetlenül figyelhetjük.

A helyzetképet röviden vázolva: január 3-án hajnalban a stílszerűen Reaper-nek (azaz: Kaszásnak) nevezett dróntípusból kilőtt négy amerikai rakéta rommá égette a Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iraki milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét, Abu Mahdi al-Muhandiszt és a kísérőiket szállító gépkocsikat a bagdadi nemzetközi repülőtér mellett. A likvidálásukra vonatkozó döntést az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump hozta meg. Közvetlen előzménye ennek az eljárásnak az volt, hogy december végén feldühödött, Amerika-ellenes tüntetők megrohamozták Bagdadban az amerikai nagykövetséget, átugrálták a külső védőfalakat, tüzeket gyújtottak körülötte.

Trump a légicsapást követően azt közölte, hogy a támadást „elrettentésnek” szánta Irán számára, a további támadásokat megakadályozandó. Elemzők, jogtudósok még mindig vitatják, jogszerű volt-e vagy sem egyszerűen likvidálni embereket, olyan kémszolgálati információkra hivatkozva, amelyek egy jövőbeli támadás szerveződésére vonatkoznak, s amelyeket vélhetőleg soha nem hoznak majd nyilvánosságra. Ugyanakkor, több szakértő egybehangzóan elismerte: az Egyesült Államok azt kétségkívül bebizonyította, hogy kémhálózata működik, hogy képes célzott dróntámadásokat sikeresen végrehajtani, de az már korántsem biztos, hogy kidolgozott stratégiával rendelkeznének a konfliktus elmérgesedésének kezelésére.

Ha a Trump Szulejmánit likvidálását illető döntésének jogszerűsége vitatott, ésszerűsége még annál is kérdésesebb, ugyanis az „elrettentési szándék” egyelőre nem tűnik eredményesnek: Ali Hamenei ajatollah bosszút fogadott Szulejmáni haláláért, és az elmúlt napok a két állam vezetői közötti, kölcsönös fenyegetésekről szóltak; arról nem is szólva, hogy néhány rakéta is lecsapott már Iránból iraki katonai bázisokra, ahol amerikai alakulatok állomásoznak.

Az Egyesült Államok terroristának minősítette – az egyébként az Iszlám Állam ellen a maga idejében hatékonyan küzdő – Szulejmáni tábornokot, az általa vezetett iráni Forradalmi Gárdát pedig még a tavaly terrorszervezetnek nyilvánították. Az iráni parlament válaszként néhány napja törvényt fogadott el, amelyben terroristának minősítette az amerikai fegyveres erők összességét, a terrorizmust támogató országnak az Egyesült Államokat.

Az „elrettentési szándék” a jelek szerint pontosan az ellenkezőjét váltotta ki a Közel-Keleten: az addig is képlékeny, mozgolódó, nem kifejezetten Amerika-barát tömegek még érzékenyebbé váltak, arról nem is szólva, hogy a siíta hátterű szerveződések Irakban, Libanonban, Palesztinában mind jelezték már Irán iránti szolidaritásukat, s megtorlást fogadtak.

„Az eddiginél veszélyesebb világra ébredtünk” – jegyezte meg Amelie de Montchalin, európai ügyekért felelős  francia miniszter a dróntámadást követően. Több ország vezető politikusa egybehangzóan „aggasztónak” minősítette a helyzetet, felszólították Iránt és az Egyesült Államokat, hogy kölcsönösen fogják vissza magukat, törekedjenek a viszály „elsimítására.”

A Trump Iránnal kapcsolatos döntéseinek hátterében álló indokok fejtegetése külön fejezetet érdemel, az viszont tény, hogy idén elnökválasztás lesz, ő nem szándékszik a Fehér Házból távozni, és nyilván jócskán vannak amerikai választópolgárok, akik a „terrorizmussal szemben megalkuvást nem tűrő” fellépését és ennek megfelelő illőnek s kellően hazafiasnak tekintik.   

Trumpot a bírálói sok mindennek tartják, politikai, hadászati vagy diplomáciai zseninek végképp nem; feltehetőleg csalódni is fognak azok a politikusok, akik esetleg diplomáciai megoldásokban bíznának az iráni-amerikai konfliktusban. Donald Trump ugyanis legutóbb nem átallott kijelenteni még azt sem, hogy amennyiben Irán amerikai állampolgárokra vagy létesítményekre támadna, az Egyesült Államok 52 helyszínre is csapást intézhet, többek között olyan helyekre, ahol a kulturális örökség értékei vannak. Ez az eljárás a nemzetközi törvények értelmében háborús bűnnek minősülne; ugyanezt tette egyébként az Iszlám Állam terrorszervezet is Szíriában, ahol több ezer éves értékeket romboltak porrá hasonlóan lélektelen önfejűséggel. A kérdés immár az, hogy melyik fél milyen döntéseket hoz majd a továbbiakban, melyik meddig hajlandó menni ezen az úton.

Ilyen körülmények között, mit tehet az ember, akinek feje fölött az államokat, sőt civilizációkat felforgató döntések születnek – olyan döntések, amelyek sokszor sem az emberi alapértékekkel, sem a rációval nem érintőlegesek? Talán, a tehetetlenség érzetén felülkerekedni, felismerni, hogy minden egyes döntés, az élet minden szintjén és fel sem mérhető módokon átírja a történetet. Ilyenképpen, függetlenül attól, hogy ki milyen elvek, vagy szempontok szerint éli az életét, csak azért is megteheti, hogy a maga módján alakítsa a történetet – olyan döntésekkel, amelyek emberségesek, vagy legalább nem tesznek keresztbe az emberiség jövőjének.

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kormányfő: a szabadban kocogóknak nem ...
Megőrizte veretlenségét a Kolozsvári ...
Úzvölgyi katonatemető - Több százan ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ