Döcögő külföldi beruházások

Döcögő külföldi beruházások
Az Európai Unióban a közvetlen befektetéseket leginkább Nagy Britannia, Franciaország és Németország vonzza, azzal a megjegyzéssel, hogy a briteknél a Brexit körüli kiismerhetetlen állapot miatt tavaly már tizenhárom százalékkal csökkentek a beruházások a 2017-es szinthez viszonyítva.

A statisztikai adatok szerint a leglátványosabb fejlődést Olaszország produkálta: tavaly 63%-kal több beruházást ért el. Sikeresek voltak még a következők: Írország (52%-kal), Lengyelország (38%), Franciaország (31%), Belgium (29%), Törökország (14%). Azonban sok tagország esetében visszafejlődés mutatkozott: Csehországban 51%-kal kevesebb projekt lépett életbe, Hollandiában és Svédországban 32-32%-kal lehetett mérni a hátralépést, és ebből a sorból nem hiányzik Románia sem, ahol 13 százalékos volt a visszafejlődés. Érték tekintetében nálunk 2018-ban a külföldi befektetések 4,936 milliárd eurót tettek ki, ami a jegybank szerint 2,9 százalékos fejlődést jelent.

Ebből egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy felerősödött a külföldi vállalatok vonakodása Romániába terjeszkedni, tekintettel az immár állóháborúvá alakult belpolitikai viszályra, a hasonlóan ingatag munkaerőpiacra, a kiszámíthatatlanság térnyerésére, a korrupcióra, az inflációra, a külkereskedelmi deficitre, az ország eladósodásának növekedésére. Jelenleg a legtöbb külföldi befektető olasz: az 5032 cég összesen 13 milliárd eurónyi tőkével rendelkezik. De minden bizonnyal nálunk is érezteti hatását az Amerikai Egyesült Államok gazdaságpolitikája, amely csökkentette a külföldre irányuló befektetéseket, és egyáltalán a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, vámháborúkat hirdetve meg Kína, Mexikó, az EU stb. ellen. Donald Trump amerikai elnök nemrég jelentette be, hogy 20 millió illegális bevándorlót fognak kitoloncolni, akik nagy koloncként terhelik meg az amerikai társadalombiztosítást.  Ennek a hátránynak a felszámolása jótékonyan fog hatni a világ legnagyobb anyagi potenciáljával bíró országra. Amelyik mindezek ellenére az Egyesült Államok tavaly még mindig az európai beruházási piac 22 százalékát tartotta kezében.

A külföldi tőketerjeszkedések megtorpanása okának egy kivárást is feltételezhetünk: átalakulás előtt áll a világ digitális technológiára és a tiszta energiafelhasználásra alapozó európai gazdaság. Sokan és sokat beszélnek a robotközpontúság megteremtéséről, olyan új szakmák megjelenéséről, amelyekről mai fejjel még senki sem tud biztosat. Amit ráadásként folyamatosan tetőz az országok közötti biztonságpolitikai ingadozás. Ilyen körülmények között érthető a befektetésre képes nagyvállalatok globális mértékű óvatoskodása.