Diaszpóra-tüntetés - Több ezren tiltakoztak Kolozsváron is
Vissza

Diaszpóra-tüntetés - Több ezren tiltakoztak Kolozsváron is

A közösségi oldalakon szerveződő kormányellenes tüntetés meghirdetett kezdési időpontjában, este 7 órakor néhány százan gyülekeztek a kolozsvári Főtéren, később azonban több ezresre duzzadt a tiltakozó tömeg. A résztvevők kormányellenes jelszavakat skandáltak, és a Dăncilă-kabinet azonnali lemondását követelték. „Maffiózók fészke”, „Vörös pestis” – ezekkel a jelzőkkel illették a hatalmon levő koalíciót, akik miatt – a szónokok szerint – Románia a nehezen megszerzett európai uniós tagságát kockáztatja. „Együtt leválthatjuk a kormányt, együtt megmenthetjük Romániát!”, hangzott el többször is.

Volt, aki a DEX-szel – a román értelmező szótárral – a kezében érkezett a tüntetésre, a jelzés elsősorban Dăncilă miniszterelnöknek szólt. A tiltakozó tömeg a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtéri székháza előtt hosszan skandálta, hogy „Analfabéták!, Analfabéták!”

„Verespatak – Colectiv – Caracal” – állt az egyik tüntető rögtönzött plakátján, ezzel is jelezve, hogy a verespataki aranykitermelés elleni tüntetéssel kezdődő, majd a 2015-ös Colectiv-tragédiát követő tiltakozással folytatódó, most pedig a caracali gyilkosság miatt felháborodó civilek megmozdulásáról van ismét szó. A tiltakozók mindezekért a korrupt hatóságokat teszik felelőssé, amelyek mulasztása, nemtörődömsége, alkalmatlansága ismét emberéleteket követelt. A tiltakozó tömeg a PSD-székház, majd a törvényszék, illetve a prefektúra épülete előtt többek közt a „Halló, 112!” jelszavakat kiabálta, emlékeztetve a hatóságokat a caracali gyilkos áldozatául eső fiatal lány, Alexandra hiábavaló segélykiáltására. A csendőrséget a kormány cinkosának nevezték, amely nem az embereket, hanem a „hatalmon levő tolvaj banda” érdekeit védi.

A tömegből messze kitűnt az a zászlórúd, amelyen az Európai Unió, majd a történelmi régiók címereivel ékesített román, harmadikként pedig Erdély lobogója volt felaggatva. A zászlóvivő elmondta: mindezzel azt akarta jelezni, hogy Erdély is jelen van az ország valamennyi nagyvárosára kiterjedő tiltakozó akcióban.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Két hónap alatt több mint 350 elefánt ...
A Madeleine McCann-ügy
Megvezetés

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ