A dési 1-es Általános Iskolában és a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban 40-40 elemi osztályos, míg a bánffyhunyadi Vlegyásza Szakképző Líceumban 80 gyermek jár majd iskola utáni foglalkozásra a 2019-2020-as tanévben.
„Már a program indulásakor kértük, hogy Kolozs megye is kerüljön a kedvezményezettek közé, hiszen itt is komoly segítséget jelentene. Az Iskola Alapítvány programjának elsődleges célja, hogy vonzóbbá tegye a magyar oktatást a diákok és szülők számára. Az idei tanévben három intézményt sikerült befoglalni a keretbe, de bízunk benne, hogy jövőre kiterjeszthetjük a programot. Több alkalommal is kértük a bővítést, és ezután is jelezni fogjuk az Iskola Alapítványnak” – nyilatkozta Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A tanítást követően további négy órát töltenek majd a diákok tanítók felügyelete alatt, amikor a házi feladatok megoldása mellett különböző készségfejlesztő és testmozgást igénylő tevékenységeken is részt vesznek, valamint meleg ebédet is kapnak.
„Mivel a szülők délutánig dolgoznak, a nagyszülők meg sok esetben nem nyugdíjasok fontos volt a délutáni oktatás beindítása, azért is, mert így a gyerekek délutánonként nem egyedül vagy dadus felügyelete alatt vannak, hanem közösségben, ahol szakemberek koordinálásával különböző tevékenységeken vehetnek részt. Ez a program a közösség, a gyerekek és az iskola fejlődését is segíti és hálásak vagyunk, hogy idéntől mi is részesei lehetünk” – mondta el Józan Erzsébet, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója.
A programot az Iskola Alapítvány indította el, amely Bukarestben és további 8 erdélyi szórványmegyében biztosít délutáni foglalkozást elemi osztályos diákok számára. A projekt költségvetése 1,1 millió euró, támogatója pedig Magyarország kormánya.