Dăncilă: Nem időszerű Pontáékat bevonni a kormányba
Vissza

Dăncilă: Nem időszerű Pontáékat bevonni a kormányba

Nem időszerű a Pro Románia bevonása a kormányzásba – jelentette ki hétfő késő este a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának ülését követően Viorica Dăncilă. A miniszterelnök, aki egyben a párt elnöki tisztségét is betölti, elmondta: erről a PSD vezető testületében született döntés, a végrehajtó bizottságot ugyanis felháborították Victor Pontának, a Pro Románia elnökének a szociáldemokratáktól nemrég tett nyilatkozatai.

"Beszéltem a napokban Victor Pontával is, többnyire általános dolgokról volt szó, mivel nem tudtam elkötelezni magam semmi konkrétum mellett mielőtt a pártban vitát folytattunk volna erről. Felvetettem neki, hogy esetleg támogassák a PSD-t. Ezt követően azonban Victor Ponta olyan nyilatkozatokat tett, amelyek felháborították a PSD vezetőségét, emiatt vonakodnak bevonni a Pro Romániát a kormányzásba"- mondta Viorica Dăncilă. Hozzátette: Victor Ponta volt az, aki felvetette a kormányba lépés gondolatát.

Ami az ALDE által javasolt kormányátalakítást illeti 19 tárcavezetővel, amiből 4 a Tăriceanu-, 4 pedig a Ponta-pártot illetné meg – amennyiben a Pro Romániát is bevették volna a kormánykoalícióba - Dăncilă elmondta: nem tervezik a kormány szerkezeti átalakítását, de gondolkodnak azon, hogy lecseréljék azokat a minisztereket, akik nem teljesítettek megfelelőképpen.

"A PSD nem fogad el ultimátumokat. Azt gondolom, a szövetségen belül együttműködésre, építő jellegű párbeszédre van szükség, nem ultimátumokra. A közeljövőben nem tervezzük a kormány szerkezetének átalakítását, de gondolkodunk a gyengén teljesítő miniszterek leváltásában és a kormányprogram kiigazításában, hogy az megfeleljen a lakosság igényeinek."- mondta Viorica Dăncilă.

Végezetül a miniszterelnök bejelentette: a PSD és Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) között a szövetség továbbra is szoros, együtt akarják folytatni a kormányzást 2020-ig, erről a két párt vezetőinek közös megbeszélésen döntöttek.

„Ez egy fontos kormány, amelynek még sok tennivalója van, számos projektet kell még életbe ültetnie a románok, Románia stabilitása érdekében" - szögezte le Viorica Dăncilă. 

Zamfir: az ALDE nem erőltette Pontáék kormányralépését 

Nem kell minden áron kormányon maradnia az ALDE-nak, jelentette ki Daniel Zamfir a Radio France Internationale-nak adott interjújában. A párt szenátusi frakcióvezetője szerint az ALDE egy kompetencia alapú kormányátszervezést óhajt és új kormányprogramot, amellyel vissza lehetne nyerni a lakosság bizalmát. Javaslataikat a miniszterelnök asszonnyal is közölték.

„Tárgyalásokra kerül sor a párton belül, majd eldöntjük, hogyan viszonyulunk a továbbiakban ehhez a kapcsolathoz. Vannak dolgok, amik nem mehetnek így tovább. Az infrastruktúrát érintő fő célkitűzések háttérbe szorultak, ezzel pedig az ALDE - még akkor is, ha csak a kisebbik kormánypárt -, nem tud egyetérteni” - fogalmazott a szenátor. 

Hozzátette, pártja szeretne továbbra is része maradni a kabinetnek, de a kormánynak az a feladata, hogy az emberek bizalmának megfeleljen, ehhez azonban szükség van a fent említett célkitűzések megvalósítására.

Az államfőjelölt kérdésével kapcsolatban úgy nyilatkozott: az ALDE jelöltje egyértelműen Călin Popescu Tăriceanu, a PSD jelöltje pedig Viorica Dăncilă, mindenki úgy kampányol majd, ahogy jónak látja – fogalmazott. Zamfir azt is cáfolta, hogy az ALDE erőltette volna a Pro Románia párt kormányra kerülését. 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A KMN, ha tízes, az élete játék
A helyszínen tájékozódott az ...
Sporthírek röviden

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ