Csehországban a bevándorlásnak köszönhetően nő a lakosság száma – egyre több a román is

Csehországban a bevándorlásnak köszönhetően nő a lakosság száma – egyre több a román is
Csehország lakossága, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően, 2018 első felében 15 400-al nőtt, és elérte a 10 625 449 főt, ami csaknem hét évtizedes rekordot jelent. Az ország lakosságának száma a második világháború utáni években haladta meg a 10,6 milliót, és ezt a határt csak 2017 végén sikerült átlépni.

A Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) keddi közlése szerint a lakosság lélekszámának növekedésében továbbra is meghatározó szerepe van a bevándorlásnak, elsősorban Ukrajnából, ahonnan 5600-an érkeztek, illetve Szlovákiából (2700-an). 

A januári-júniusi időszakban 29 220 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, míg 11 500-an kivándoroltak. Mindkét szám magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában mért. Magas volt a bevándorolt román és bolgár állampolgárok száma is, ők egyaránt mintegy 1100-an érkeztek. A Csehországban élő román állampolgárok száma már meghaladja a húszezret.


Az idei év első hat hónapjában az elhalálozások száma magasabb volt a születéseknél. A fél év alatt 55 736 gyerek született, 544-el kevesebb, mint 2017 első felében. Ebben az időszakban 58 062-an haltak meg, nagyjából annyian, mint tavaly. 

A házasságon kívül született gyerekek aránya 48,7 százalék, ami éves összehasonlításban mérsékelt, 0,2 százalékos csökkenést jelent. A korábbi években folyamatos volt a növekedés. A harmincéves nők körében a legmagasabb a szülések száma. Házasságot 20 916 pár kötött, 1445-tel több, mint az előző év megfelelő időszakában. A házasságok majdnem felét júniusban kötötték. A válások száma 11 856-ra csökkent, 1155-el kevesebben váltak el, mint tavaly ilyenkor.