Matyi különösen vonzónak találta a magassarkúimat, amik a várandósság és a babázós periódus alatt igencsak mélyre kerültek a cipőtartóban. De amikor előbújtak egy-egy különleges esemény kapcsán, igazi sikert arattak. Eleinte csak nézegette, csodálgatta őket, később a lábára húzta, s azt játszotta, hogy most én vagyok Anya, nézzétek!
Manapság már csak bohóckodásnak szánja a magassarkúban totyogást, leginkább autógarázsnak használja mind az én lábbelijeimet, mind az Apáéit. Persze az utóbbiakba több kisautót vagy egy nagyobb méretű járgányt is bele lehet pa(r)kolni. Nem csoda, hogy néha eltűnik egy-egy masina, s a hosszú, sikertelen keresgélések után csak olyankor kerül elő, amikor Apa megpróbálja felhúzni a lábára az illetékes rejtekhelyet, de valami nem engedi. Ilyenkor óriási üdvrivalgás és csillogó szemek fogadják az elveszettnek hitt négykerekűt.
Pannát is elbűvölte a lábbelik világa, leginkább a Matyi cipőit szereti próbálgatni, gyakran nem kis bosszúságot okozva ezzel a bátyónak. Visszavágásként aztán Matyi is megpróbál belebújni a kiscsaj papucsába (a csukott cipőibe ugyanis nem fér bele a lába), s megindul a kergetőzés, ahol hangosan kiáltják: én Matyiiii/ én Pannaaaaa!!! – élvezve a szerepcserét.
Persze az sem maradhat titokban előttük, amikor Anya éppen egy új pár szépséget csempész a többi közé. Tuti, hogy a kis szemfülesek leleplezik a csínyt, s az első viselésnél rákérdeznek: új cipő, Anya? S kezdhetek is magyarázkodni.
Egy délután előkerült az a sportcipő, amit valamikor még pocakos kismamaként vettem Pannának, s mostanra nőtt bele a lába. Alig győzte kivárni, hogy felhúzzuk, máris szaladgálni kezdett. Nagyon élvezte, hogy könnyen lehet benne kergetőzni, az esti fürdés előtt is csak sok-sok kérlelés után volt hajlandó lehúzni a lábáról. Belefeledkeztek ugyan a pancsolásba, de ahhoz ragaszkodott, hogy az új cipők az ágya mellett maradjanak éjszakára.
Elalvás után bemegyünk a gyerekszobába lekapcsolni a hangulatvilágítást. Panna az ágyában nem Fruzsi babát öleli, hanem az új cipőket. Anyja lánya...?
