CFR 1907: nem termett babér az Edenben

Frissítve a többi eredménnyel

CFR 1907: nem termett babér az Edenben
Másodszor már nem történt csoda, mint Glasgowban a Celtic ellen: a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata a visszavágón is 1–0-ra kikapott Prágában, az Eden Arénában a Slaviától a Bajnokok Ligája rájátszásán, s nem jutott a csoportkörbe. A vasutasok az Európa Ligában folytatják, pénteken 14 órakor Monacóban sorsolják ki a csoportkör beosztását. A EL-be juthat még román részről az FCSB és a magyar Ferencvárosi Torna Club is, amennyiben csütörtökön a visszavágón ki tudta kaparni a gesztenyét a portugál Vitória Guimaraes otthonában, illetve a litván Suduva ellenében a budapesti Groupama Arénában (az első meccsen mindkét csapat 0–0-lal végzett).

A prágai mérkőzés első helyzetét a Slavia román idegenlégiósa, Nicolae Stanciu jegyezte a 4. percben, lövését csak másodjára fogta az egyébként kiválóan védő litván Giedrius Arlauskis kapus. Stanciu a kolozsvári mérkőzés egyik legjobbja volt egy héttel korábban, most azonban gyengébb napot fogott ki, gyakorlatilag ezzel a helyzettel ellőtte a puskaporát.

A stabilan játszó csehek uralták a középpályát, s jól is védekeztek. A CFR nehezen jutott el helyzetig, a befejezésénél pedig nem volt szerencséje. A legnagyobb veszélyt Mihai Bordeianu szabadrúgása jelentette a 11. percben, de Ondrej Kolar kapus hárítani tudott. Egy másik lehetőség a 17. percben maradt ki: a kolozsvári meccsen 11-est hibázó francia–algériai Billel Abdel Omrani beadásáról centikkel maradt le a venezuelai Mario Rondón a kapu torkában.

Ezután a Jindrich Trpisovsky edzette Slavia átvette az irányítást, az egy héttel korábban eredményes Lukas Masopust átemelése a kapu mellé ment a 28. percben, majd két fejes jelentett némi veszélyt a 33. és 37. percben.

Ebben a játékrészben büntetőt is kaphatott volna a kolozsvári csapat, de a portugál Luís Aurélio elleni szabálytalanságnál néma maradt az olasz Gianluca Rocchi sípja.

Fordulás után a csehek támadásai folytatódtak, rögtön az első percben Arlauskis helyt állt Milan Skoda lövésénél, majd a 61. percben Stanciu próbálkozásánál is.

A Slavia a 66. percben gyors ellentámadást vezetett, a bal oldalon Jan Boril törhetett zavartalanul a kapura, beadás-lövése túljutott Arlauskison, a gólvonalon Andrei Mureşan pedig nem tudott menteni, végül róla pattant be a hálóba a labda (1–0). A csereként beállt Adrian Alexandru Păun rövidsarokra tartó lövése jelentette a félidő egyetlen valamire való CFR-lehetőségét a 77. percben, de a kapus védett. Sőt, a Slavia növelhette volna az előnyét a hajrában, de a csereként beállt bahreini Abdulla Yusuf Helal lövését a gólvonalról fejelte ki a bosnyák Mateo Susics.

Dan Petrescu együttese: Giedrius Arlauskis – Mateo Susics, Andrei Burcă, Andrei Mureşan, Mario Camora (csapatkapitány) – Luís Aurélio (64. perc Adrian Alexandru Păun), Mihai Bordeianu, Damjan Djokovics – Ciprian Deac (70. perc Ovidiu Hoban), Mario Rondón (69. perc George Ţucudean), Billel Abdel Omrani.

Bajnokok Ligája, 4. forduló, play-off, visszavágó: • Slavia Prága (cseh)–Kolozsvári CFR 1907 1–0 (gól: Jan Boril – 66. perc) – továbbjutott a Slavia kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel.

A holland Ajax Amszterdam magabiztos teljesítménnyel 2–0-ra verte a Thomas Doll vezette ciprusi APOEL Nicosiát a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körének visszavágóján, és ezzel biztosította a helyét a csoportkörben, amely még a (Slavián kívül) a belga FC Bruges-zsel lett teljes. Az Ajaxban a 89. percben csereként kapott lehetőséget a román válogatott Răzvan Marin.

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. forduló, visszavágók: • Ajax Amszterdam (holland)–APOEL Nicosia (ciprusi) 2–0 – továbbjutott az Ajax 2–0-s összesítéssel • FC Bruges (belga)–LASK Linz (osztrák) 2–1 – tj. a Bruges 3–1-es összesítéssel.

Borítókép: A CFR legnagyobb helyzetét Mario Rondón (a labdával) hagyta ki (mögötte Tomas Soucek) – FOTÓ: MEDIAFAX