Célkeresztben Bodor Pál - válasz Stefka Istvánnak
Vissza

Célkeresztben Bodor Pál - válasz Stefka Istvánnak

Futótűzként robbant bele a csöndes, délutáni sziesztánkba nejem internetes barangolásának híre: Bodor Paliszekus volt!

– Na ne!

- De igen!

- Fakenews – mondom. - Ki írta?

- Olvasd el, ti kollégák voltatok, átküldöm

https:// pestisracok.hu/kevesen-tudtuk-meg-hogy-szekus-volt-bodor-diurnus-pal-a beepitett-alkonzervativok-mestere /

 „Bodorról sokáig azt hitték, hogy konzervatív hazafi, de az Erdélyből Magyarországra jött író már 1991-ben nyíltan váltott. Előbb átigazolt a Népszabadsághoz, majd a MÚOSZ elnöke lett. Bodorról később kiderült, hogy a szeku embere volt, állítása szerint csak irodalmi jelentéseket készített, de ez csak ócska mosakodás.” Médiaháború, 10. rész. Szerző: Stefka István lapigazgató, újságíró. Pesti Srácok.hu.

Jómagam 1989 tavaszán repatriáltam (Sümegen születtem), Erdélyből Magyarországra. Negyvennégy évesen, két évtizedes rádiós, tv-s, újságírói múlttal a hátam mögött. Bodor Pál, Pali a barátom volt, főszerkesztőm a Román Televízió Magyar Adásánál. Három esztendeje búcsúztattuk a Farkasréti temetőben. Író volt, kitűnő tollú újságíró. Ellentmondásoktól nem mentes, olykor nehezen értelmezhető pályája hagy maga után kérdőjeleket. Akik közelről ismerték, tudták, tudtuk, nem tartozott egyik szekértáborhoz sem. Baloldali vonzalmú, nemzeti elkötelezettségű volt és maradt élete folyamán. Nyugodjék békében! – mormoltuk búcsúztatásakor. De úgy tűnik, nem mindenki, mert vannak, akik három esztendővel a halála után is megfújják a tetemrehívás harci kürtjét. Médiaháború – harsogják.

De hát ki is volt Bodor Pál?

Családi nevén Singer, 1930-ban született Budapesten. Apai ágon szefárd zsidó, anyai ágon székely-magyar származású, nagyapját, lécfalvi Bodor Pált nyilasok ölték meg. Szülei Temesváron éltek, édesanyja Bodor Klára írónő, az ő nevét vette fel, csak szülni jött Budapestre, az ő apja volt a híres Siesta Gimnázium igazgatója. Bodor Pál 6 éves volt, amikor szülei Temesvárra vitték és beíratták a román elemibe. A Piarista Főgimnáziumban tanult tovább és bár ez az iskola román tannyelvű volt, Bodor 16 évesen Gaudeamus címmel magyar nyelvű lapot indított, majd nem sokkal később a Magyar Népi Szövetség bánsági ifjúsági vezetője lett. Érettségi után bár felvették a fővárosi egyetem filozófia-lélektan szakára, rádöbbent, hogy anyanyelvi ismeretei hézagosak, ezért átiratkozott a kolozsvári Bolyai Egyetem szintén filozófia-lélektan szakára. 1951-57-ig az Írószövetség heti lapjánál, az Utunknál dolgozott és a Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetőjeként fontos szerepet játszott fiatal írók indításában, a második Forrás nemzedék kibontakozásában, akiknek köteteit immár az Irodalmi Könyvkiadó magyar részlegének, majd az ebből átalakuló Kriterion Kiadó nemzetiségi osztályának főszerkesztőjeként ki is adja. Megnövelte a kiadásra kerülő kötetek példányszámát, szélesítette a műfaji palettát, új sorozatokat (Téka, Magyar klasszikusok, Fehér könyvek) indított, folklór- és művelődéstörténeti köteteket adott ki, finanszírozta a monumentális Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár megjelenését. A Bukaresti Televízió Magyar Adása 1969 őszén indult, de 1970 elejétől már Bodor Pál volt a főszerkesztője. Az általa vezetett magyar adás nagyhatású médium lett, új korszakot nyitott a romániai magyarok gondolkodás- és látásmódjában. A kérdés az volt: lehet-e az egyre izmosodó diktatúrában nézhető, vállalható, a másfél milliós magyar közösséget szolgáló tv-t csinálni. Amint az eltelt évtizedek visszhangjai visszaigazolták, lehetett. Bodor remek diplomáciai érzékkel a hatalom által 20-25 perces híradónak és magyar nótázásnak szánt adásból három órás hétfő délutáni műsort teremtett. Ez az adás tudatosította a romániai magyarokban, a székelyekben, a szórvány vidéken élőkben, a moldvai csángókban, hogy összetartoznak. Közösségteremtő könnyű- és népzenei műsorai (Siculus Fesztivál, Kaláka), dokumentum- és szociográfiai riportjai, az erdélyi magyar szellemiség nagyjait bemutató portréi, színházi közvetítései, 21 tv-játéka, tv-filmjei nemcsak informáltak, de formálták is a nézők tudatát. Hétfő esténként kiürültek a többnyire magyarok lakta városok terei, utcái, százezrek tapadtak a tv készülék kockáira, a diktatúra szorításában úgy érezték, hogy nincsenek egyedül.  Bodor ügyszerető fiatal szerkesztői gárdát toborozott össze bölcsészetet, filozófiát, zenekonzervatóriumot végzettekből, rádiósokból, hírlapírókból. Kitűnő román kollégáktól tanultuk a szakmát. Az újságírás a kíváncsiság mestersége – sulykolta belénk. Addig vagy újságíró, amíg kíváncsi vagy a veled szemben ülő gondolataira. Nem kell egyfolytában kérdezni, néha hallgatással többet szedsz ki alanyaidból – tanított. Hagyott minket dolgozni és megvédett bennünket. Adásba engedte a hírhedt bicskás riportomat, ami ellen a csíkszeredai pártbizottság tiltakozott. Megmagyarázta az elvtársaknak, hogy a székelyek keményen dolgoznak, de hideg, hegyekkel körül vett vidéken élnek, ahol a bor nem terem meg, ezért pálinkát isznak, amitől néha felforr a vérük. Felvilágosította a szolgálati füleseket, hogy Csáky nem szándékosan szerepeltetett a moldvai csángó riportjában csak vézna, sovány szegénylegényeket, hanem mert a csángók alkatilag ilyenek. Figyelmeztetett a székelyudvarhelyi Kaláka forgatásakor, amelyre sátrat verve gyűltek össze a fiatalok, hogy a városba érkezett erdélyi tábornok a szeku Hargita megyei parancsnoka.

A szekus tisztek bizony ott ólálkodtak közösségteremtő műsoraink szerkesztői között. Bodor egy interjúban bevallotta, hogy öten is hozzáfordultak segítségért, hogy megzsarolták őket, informálták őt a belügy tevékenységéről. De egy beépített emberükről nem tudott. Mi is csak a szekus dossziék nyilvánosságra kerülése után tudtuk meg, akkor derült ki, hogy Xantus Gábor operatőr kollégánk Bíró Ferenc fedőnéven a 70-80-as években rendszeresen írt feljelentéseket a kollégákról, az erdélyi-magyar értelmiség kolozsvári krémjéről.  Xantus előbb tagadta, majd beismerte a besúgás tényét. A ’90-es években újra induló bukaresti magyar adás szerkesztősége kizárta soraiból, viszont ma is tanít, diákokat oktat a kolozsvári BBTE Színház és Film karának magyar tagozatán. Besúgói múltja ellenére beemelte tagjainak exkluzív soraiba a Magyar Művészeti Akadémia, életjáradékot kap. És a legfrissebb megdöbbentő hír: a közmédiában napjainkban futó Magyarok a rendszerváltó forradalomban című négyrészes sorozatot az általa alapított Xantus-film jegyzi, alkotói Xantus Gábor és fia, Áron. A szekus ügynökök után olyan előszeretettel kutakodó Stefka Istvánnak szép feladat volna feltárni: vajon a magyar adófizetők pénzéből milliárdokkal kistafírozott MTVA miért éppen az egykori román állambiztonság, a hírhedt Szekuritáté aktáiban besúgóként szereplő egyéntől rendelt dokumentumfilm-sorozatot?

De mit is mond Stefka István Bodor erdélyi munkásságáról? Azt elismeri, hogy „szép írói és újságírói karriert futott be, harcolt a magyar identitás és kultúra megőrzéséért”, de aztán rögtön hozzáteszi: „a román állambiztonsági szál érthetővé teszi, miért is lehetett több helyen főszerkesztő.” Szóval Bodort a zsarnokságba hajló hatalom, az egyre nacionalistább töltetű román kommunista párt legfelsőbb szervei, talán személyesen maga Ceaușescu azért helyezte a romániai magyar kultúra és művelődés egyik főszerkesztői székéből a másikba, hogy a másfél milliós magyar származású román állampolgár (Cetățean Român de Origine Maghiară) nehogy az istenért elfelejtse magyar anyanyelvét és kultúráját ápolni. Sajátos gondolkodásmódra vall mindez Stefka részéről.

1977. március 4-én pusztító erejű földrengés rázta meg Románia délkeleti részét. Bukarestben 32 tömbház dőlt össze. Bodor fővárosi lakásán a sötétségben egy piros lámpa villogott: a különleges vételű lehallgató készülék jelezte: itt vagyok, mindent hallok, minden tudok. Azt sejtettük, hogy Bodornak a Román Televízió Dorobanților sugárúton lévő épületének IX. emeletén lévő szobája be van drótozva, általában metakommunikációs dialógusokat folytattunk. Így például, amikor a marosvásárhelyi konzervgyárnál készült riportomból beszámoltam, rám szólt jó hangosan: „Milyen kár, hogy Károllyal nem találkoztál!” – miközben átnyújtottam neki Király Károly levelét, aki akkor a gyár igazgatója volt.

A diktatúra keményedett, Bodor - miután bebizonyosodott, hogy figyelik és lehallgatják -, betegségére hivatkozva 1979-ben lemondott tévés főszerkesztői állásáról. Egyébként is beteges volt, rengeteget szivarozott. 1983 tavaszán trombocitózissal érkezett Budapestre, Sass professzor osztályára fektették be, de a professzort Stockholmba hívták hat hétre, így Bodornak meg kellett hosszabbítania a kint tartózkodását. Újabb hosszabbítások következtek.  „Volt, amikor pizsamában, taxiba ugorva érkeztem a román követségre, hogy le ne késsem a dátumot, de azon nyomban hosszabbítottak. Már-már úgy éreztem, ezek szabadulni akarnak tőlem”, így Bodor, aki annyit morgolódott baráti körökben a magyarországi Románia-politika ügyetlenségeiről, hogy végül egy újságíró kolléga révén fogadta őt Aczél György, akinek kérésére száz oldalas elemzést írt és a adott át neki később Háttérvázlat Romániáról címmel. Emlékezett arra, hogy Mihályfi Ernő főszerkesztő a Magyar Nemzetnél közölte egy korábbi, Erdélyben megjelent írását, s azt mondta neki, ha valaha Magyarországra repatriál, mindig lesz egy asztala a Nemzetnél. Bekopogott két tárcájával Soltész Istvánhoz, aki felvette és Bodor 1984-től elkezdte írni a magyar sajtótörténelemben szinte egyedülálló napi tárca-rovatát Diurnus álnéven. Az álnévre azért volt szükség, hogy ne sodorja veszélybe a családot, Bukarestben maradt, érettségi előtt álló 18 éves lányát, Johannát. Diurnus rovata hamarosan a lap legnépszerűbb szerzői közé emelte, nagyon sokan ezért keresték, ezért vették meg az újságot. Tárcájával példát mutatott, hogyan kell az ezerarcú közönségnek írni, apró, mégis mindnyájunk számára fontos tényeket, történeteket mesélve, személyes élménnyé avatva. „A rendszerváltás első nemzedéke Diurnuson nőtt fel. Ha volt jelentősége a szabad gondolatnak és a szabad szónak a ’80-as évek végén, ennek jelentőségét a Diurnus tárca adta” – emlékezik vissza Lengyel László.

A ’90-es évek vége felé a Magyar Nemzet eladósodott.  Sor került a privatizációjára. Bodor a Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának elnökeként azt szorgalmazta, hogy versenytárgyaláson, pályáztatás útján privatizálják a lapot. Nem sikerült, 1990-ben lemondott. Hívták a Népszabadsághoz, ahol 1991 elején újraindította sorozatát. „Azt reméltem, ezzel segítem a lapnál már javában zajló jó irányú átalakulást. De soha nem haverkodtam össze a lappal, igazából nem éreztem ott jól magam és ennek nem politikai okai voltak” – vallja Bodor az erdélyi újságban (Krónika.2004.12.3.) És még egy Bodor-magyarázat a lapváltásra. „A Diurnus-sorozat polgári, értelmiségi és főleg nemzeti körökben annyira közkedvelt volt, hogy amikor kiderült: képtelen vagyok átállni jobbra, sokaknak csalódást okoztam…”

Hát bizonyára van olyan,  mondanám neked, kedves Pali, ha élnél, aki három évtizeddel lapváltásod és három esztendővel a halálod után mindezt nyíltan véteknek rója fel. De hát hova ment volna dolgozni Bodor? Egyetértek Szele Tamás szellemes válaszával: hentesnek a sarki kisboltba? „Az országos napi sajtóban akkor sem hajigálták az ember után az állásajánlatokat, ott dolgozott mindenki, ahol tudott, és ez alól az sem volt kivétel, akit abban az évben a MÚOSZ elnökévé választották.” Stefka frissen fakadt indulatából én inkább a rivalizálást érzem ki. Míg Bodor a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke lett, Stefka István az éppen akkor alakult jobboldali kormánypárti újságíró szövetséget, a Magyar Újságírók Közösségét (MUK) erősítette személyével. Hát istenem…

Akkor most térjünk rá a cikk szerzőjének legsúlyosabb vádjára, állítására: „Későn tudtuk meg, hogy szekus volt: Bodor „Diurnus” Pál, a beépített álkonzervatívok mestere – így szól a Stefka féle verdiktum. Tehát nem feljelentő, vagy besúgó, aki önszántából, vagy azért, mert megzsarolták, megfélemlítették a Szekuritátéhoz fordult irományával társairól, hanem szekus – ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy állása a román állambiztonságnál, a Szekuritáténál volt.

Bodor Pál a rendszerváltás után, pontosan 1991 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kelevéz Ágnes irodalomtörténésznek egy nyolc órás interjú keretében feltárta erdélyi múltját, munkásságát. A PIM hangtárában Titkaim címmel őrzi a hangszalag. A „szekus múlt” jó másfél évtizeddel később Bodornak a Heteknek (2005) adott interjújából kerül elő, ahol arról beszél: „Úgy 45 évvel ezelőtt többedmagammal írásban és szóban tiltakoztam az ellen, hogy a román államvédelem tisztjei „irodalmi elemzéseket” végezzenek írók és költők műveivel kapcsolatban. A műelemzéseket azután az eljárás során bizonyítékként használják fel az illető ellen… Föllépésünk eredménye néhányunkra nézve igen kínos volt: igazat adtak nekünk és fölkértek arra, hogy némely írásról mi mondjunk véleményt”.

A másik két irodalmi jellemző Fodor Sándor író, valamint egy Budapesten végzett román filológus hölgy volt – ezt már a Magyar Narancsnak 2009-ben adott interjújából tudjuk. „Összesen négy iratcsomót láttunk, az első esetében a vizsgáló tiszt elmondta, hogy a szerző, D. Endre fegyveres összeesküvést szervezett, megtalálták a gépfegyvert, beismerő vallomást tett. A házkutatásnál ezeket a kis kéziratokat találták, jelentéktelenek… Összenéztünk Sándorral, láttuk, itt nincs mit tenni, gépfegyver, összeesküvés, ráadásul mindent elismert. Megírtuk a jelentést, de azt kértük, hogy a tárgyaláson lehessünk jelen, nos, nem így történt, nem tették lehetővé, D. Endrét sok évre elítélték. Betegei lettünk az ügynek. Kelevéz Ágnes irodalomtörténésznek ezt az ügyet is részletesen elmondtam.”

A negyedik eset után a szeku látta, hogy nem használhatják fel őket, így több megbízást nem kaptak. „Jót tettem, vagy rosszat?” – tette fel a kérdést a Hetekben, amire önmaga azt válaszolta: „A nem kellőképpen tájékozott ember jóhiszeműségéről utólag kiderülhet, hogy bűnös.” Majd így folytatódik az interjú.

„- Azt kérdezi, hogyan nem lettem besúgó? Nem azért, mert én, mint aki már csúnyán megégette magát hősiesen ellenálltam, megtagadtam, hanem (gyanítom én) azért nem kényszerítettek erre, mert a sógorom 1966 után a Központi Bizottság titkára lett és miniszter. Azt hitték, hogy Gere Mihály ilyen helyzetben megvéd, közbelép. Nem vagyok biztos benne, hogy így lett volna. Bár nagyon szerettem ezt az embert, valószínűleg merő puritanizmusból, ami nagyon is jellemezte, nem védett volna meg, éppen mert a rokona vagyok.”

Ellentétes következtetéseket vont le a „szekus ügyről” a két fővárosi napilap: a Magyar Nemzet szerint az író rendszeresen jelentéseket készített kollégáiról, míg a Népszabadság szerint a Bodor által elmondottak cáfolják azokat a feltételezéseket, hogy az író a román államvédelemnek dolgozott volna.

Na már most az, aki élt a Ceaușescu rendszerben és az egyre keményedő diktatúrában cselekvő értelmiségiként tenni is akart a közösségért, saját magán tapasztalta meg a pártapparátus-Szekuritáté szövevényes hálóját. Ember volt a talpán az, akinek ezt sikerült kikerülnie és ép bőrrel megúszta. Szerintem - és itt egyet kell értenem Szele Tamással -, ezt az 1957-es epizódot kivéve Bodor Pálnak a Szekuritétéhoz csak „célpontként” és „célszemélyként” volt köze. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy amikor már Budapesten lakott és meghívást kapott egy Franciaországban rendezett menekültügyi Európa-konferenciára, a román belügy merényletet tervezett ellene. Kiutazása előtt a KEOKH figyelmeztette erre, kérték, ne jelentkezzen be a számára foglalt szobába. A párizsi magyar nagykövetségen biztosítottak szállást számára és szállították a követség autóján.

De fulmináns írásával Stefka nemcsak azzal vádolja Bodort, hogy szekus volt, hanem szentül állítja: a beépített álkonzervatívok mestere. Hogy az író melyik megnyilvánulásából, munkásságának melyik szeletéből jut erre a következtetésre, arra nem hoz példát.

A ’90-es évek elején már a Duna Televíziónál dolgoztam, de még szerkesztettem a Határok nélkül című műsort és vezettem a Vasárnapi újságot. Interjúink előtt sokat beszélgettünk a Pagodában Palival. Legtöbbször az erdélyi emlékek kerültek elő, a család. Soha nem tagadta meg, vagy le geneológiai származásának egyik ágát sem. A baloldali vonzalom részéről szülői örökség. De elmesélte, hogy már temesvári diákként milyen hatással volt rá Debreczeni tiszteletes úr, aki megkövetelte a szép beszédet híveitől és ő még Arany János verset is szavalt a templomban. Szóba került átjövetele. Úgy éreztem, csalódott, többre számított. Ő, akinek a kisujjában volt a romániai helyzet, politikum, talán arra vágyott, de ezt nem mondta ki, hogy egy hivatal hasznosabb lett volna, többet tudott volna tenni az erdélyi magyarságért. Beszélt távozásáról a Nemzettől. Mint mondta, megszaporodtak postaládájában a mocskolódó hangvételű szélsőjobbos üzenetek. „Engem Erdélyben senki sem zsidózott le!” – fakadt ki keserűen.

1993-ban súlyos autóbaleset érte. Bár a Magyar Hírlapnál volt rovata, az 1994-ben írott, a Horn-kormány és az MSZP médiapolitikáját ostorozó, az MSZP sajtóhibája címú írása után az is abbamaradt. De megszólal a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazási kampányában, csatlakozott ahhoz az értelmiségi körhöz, amely nyilvánosan igen szavazatokra szólította fel a magyar választópolgárokat. S bár sokan megütközve láttuk a regnáló Gyurcsány-kormány rendezvényein, nem tagadván meg igazságérzetét, polémikus cikket ír A baloldal nemzeti balfogásai címmel a Népszabadságnak (2007.02.15.). Írásában többek között nehezményezi az Illyés- és az Új Kézfogás Közalapítványok megszűntetését, helyteleníti a Szülőföld Alap új strukturális rendszerét, a Határon Túli Magyarok Hivatala állományának csökkentését. „Nem hallgathatom el – írja – hogy ami ebben a szférában történt és történik, súlyosan árt az összmagyar érdekeknek” – így Bodor a baloldali Népszabadságban a Gyurcsány-kormány regnálása idején.

Pilisszentivánra költözött, megritkult körülötte a levegő. Egyetlen öröme, hogy a szekszárdi kiadónál újra megjelent legjobb prózakötete, a Svájci villa.

A Zöldi Lászlónak adott nagyobb lélegzetű interjújában így summázza életpályáját: sorsából nem vándorolhat ki az ember.

Én ilyennek láttam, ismertem meg közelről a halála után három esztendővel megvádolt írót, újságírót, Bodor Pált, aki Stefka István szerint Magyarországra átküldött szekus ügynök, a beépített álkonzervatívok mestere volt.

Forgókínpad – olvasom Stefka internetes írásának a fejlécén. Médiaháború 10. rész. Nyilván lesz folytatása. Meddig és miért?

Most Bodor Pál volt a célkeresztben.

Felkészül?…

Cui prodest, Pesti Srácok?

(A szerző a bukaresti Magyar Adás egykori szerkesztő műsorvezetője, a Duna Televízió örökös tagja)

Borítóképen: Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök (balra) és Bodor Pál újságíró (2010)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Két hónap alatt több mint 350 elefánt ...
A Madeleine McCann-ügy
Megvezetés

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ