Cannes, Velence, Berlin és Toronto filmfesztiváljai a világ döntéshozóitól kértek támogatást

Cannes, Velence, Berlin és Toronto filmfesztiváljai a világ döntéshozóitól kértek támogatást
Több mint negyven vezető filmfesztivál, köztük Cannes, Velence, Berlin és Torontó fesztiváljai, valamint nyolc nagy filmipari szervezet arra szólította fel a globális politikai döntéshozókat, hogy nyújtsanak támogatást a koronavírus-járvány által súlyosan érintett ágazatnak.

A nemzetközi filmfesztiválok felhívásához egyebek mellett a Filmproducerek Szövetségének Nemzetközi Föderációja (FIAPF), az Európai Filmrendezők Föderációja (FERA), a Filmforgalmazók Szövetségének Nemzetközi Föderációja (FIAD) és a Filmszínházak Nemzetközi Uniója (UNIC) is csatlakozott.

A filmfesztiválok és nemzetközi filmipari szervezetek közös dokumentuma kiemeli a fesztiválok hozzájárulását a kulturális, gazdasági és társadalmi fejlődéshez azokban a térségekben, ahol megalakultak. A dokumentumban a nemzetközi fesztiválok közössége arra szólítja fel a politikai döntéshozókat, hogy nyújtsanak gyors segítséget és dolgozzanak ki pandémia utáni stratégiát a filmfesztiválok ökoszisztémájának védelme érdekében – ismertette a közleményt a Variety.com hollywoodi hírportál.

„A Berlinale a berlini kulturális és társadalmi párbeszéd platformja és a nemzetközi független ipar létfontosságú motorja” – idézte a lap Carlo Chatriant, a Berlinale művészeti igazgatóját, aki hozzáfűzte, nagyon fontos a filmeken keresztül zajló nyilvános vita, és szükségesnek látják, hogy a fesztiválok folytathassák szerepüket a jövőben.

Alberto Barbera, a Velencei Filmfesztivál igazgatója kiemelte, hogy a globális filmipart még sohasem érte ekkora csapás. „A mozik újranyitásának és a filmforgatás újraindításának előestéjén több mint szükséges összefogni és a lehető legnagyobb támogatást nyújtani. A fesztiválok a mozi, a kultúra és a társadalmi fejlődés szolgálatában álló hatékony eszközök, de ezek is meggyengültek, és meg kell erősíteni őket ahhoz, hogy folytatni tudják kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen munkájukat” – fogalmazott.

A Torontói Filmfesztivál társelnökei, Cameron Bailey és Joana Vicente pedig azzal érveltek, hogy „a filmfesztiválok kivételes eszközei a legtávolabbi helyekről származó kommunikációs csatornák találkozásának, és lehetővé teszik, hogy a közönséghez sokféle hang jusson el”. Rámutattak, hogy a fesztiváloknak emellett jelentős a gazdasági hatása a számukra otthont adó városban, munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak a világ minden tájáról, és ösztönzik a foglalkoztatást a szolgáltatóiparban.

A dokumentum aláírói között szerepel még számos filmfesztivál és több szakmai szervezet.