Ebbe a létesítménybe látogattunk el múlt hétfőn, mert Noémi egyik képe szerepelt az Inter-Art tábor csoportos kiállításán. Az egyik barátunk vitt le, s amikor reggel hétkor elindultunk, olyan sűrű pelyhekben hullt a hó, hogy azt mondta, egy órával többet utazunk majd. De ahogy felszállt a világosság, az út is jobbá vált, és idejében megérkeztünk.
A palotába úgy lép be az ember, mint a repülőtéri ellenőrzés után a terminálba: kirakja minden zsebét, lehúzza, aztán felhúzza a cipőjét, és ha szíja van, azt is le- meg felveszi. Aztán kimegy a hóba, és nem tudja, merre induljon. Elindultunk tehát éppen arra, amerre egy tilos tábla volt, az őr meg is rótt szelíden, de látta, művészek vagyunk, hát továbbengedett.
Huszonegy romániai etnikum képviselői gyűltek össze a kiállításon, és bár nem mindenki jelent meg, ott volt a lengyel, a görög, az olasz, a szlovák, a bolgár, és persze a magyar – az én kis feleségem, aki úgy röpködött innen amoda, mint egy szitakötő, hol itt tűnt fel, hol ott, míg elhangzottak a megnyitóbeszédek, elkattantak a telefonok, elcsivitelődtek a beszélgetések, és elfogytak a kaviáros szendvicsek meg a pezsgők. Még interjút is adott, igazán megérdemelte hát ez a Cotroceni, hogy ellátogassunk ide, illetve oda.
Este találkozunk a Literomania című irodalmi honlap szerkesztőivel. Adina és Raul házaspár, nagyon kedvesek, beszédesek és nyitottak. Amíg azonban odaérünk az egyetemhez, az egy külön kaland. Egy festőházaspár elmagyarázza, hogy onnan, mármint a Cotroceni palotától, a 85-össel kell menni „8 +” megállót. Ennek az lesz a következménye, hogy a szemem, mint egy három műszakban dolgozó sasé, folyton a megállókat nézi, amíg egy hölgy meg nem szán, és azt nem mondja, ő szól, ha közeledünk. Szól is, le is szállunk, de akkor meg azt nem tudjuk, hol a kocsma. Raul kijön elénk az Egyetem térre.
Másnap reggel egy blablacaros leánnyal utazunk vissza Vásárhelyre. Raul azt mondta, induljunk el másfél órával korábban, el is indultunk, félóra alatt meg is érkeztünk, most hát ott ülünk egy kávézóban, és várjuk a hölgyet, aki hálistennek hamarabb jön, viszont később indulunk, mert a harmadik utas késik.
A leánynak van egy zsebuszkára, Jollynak hívják, utazás közben folyton gyámbásszuk, olyan, mint egy gombolyag. Egészen feldobja az utat, bár azt nem mondanám, hogy észre se vettük, máris eltelt.
(Borítókép: Pillanatfelvétel az Inter-Art tábor csoportos kiállításáról. Fotó forrása: www.abnews.ro)
