Hatszoros döntős a felnőtt bajnokságban, a vívás mellett rendszeresen öttusázott és sízett. 1954-ben elsőként nyert Kolozsváron öttusaversenyt. 1953-ban ezüstérmet nyert az akkor a városban még kevésbé ismert párbajtőrben. Teljesítménye annál meglepőbb volt, mivel először versenyzett ebben a fegyvernemben. Addigi állóstílusától eltérően ellenfeleit ezúttal sikerült meglepnie mozgékonyságával és pontos szúrásaival. Miután a nyolcas döntőben legyőzte a többszörös bajnok Grigore Neculcét, a döntőben csupán Cornel Georgescu a zsűrivel „karöltve” tudott véget vetni aranyérmes álmainak.
Tizenhét évesen figyeltek fel rá, ekkor került Ozoray-Schenker Lajos vívómester keze alá. Karrierjét sokszor balszerencsés sérülések törték meg, ennek ellenére harminc éven keresztül vívott három kolozsvári egyesületben, a Tudományban, a Dinamóban és a Haladásban. 1953-ban beválasztották az budapesti Felszabadulási Versenyen résztvevő román válogatottba, ám az edzőtáborban kosárlabdázás közben rosszul esett, és kificamította bokáját. 1956-ban ismét beválogatták, de megsérült a jobb combja. Egyszer törött kézzel vívott, mert egy nappal korábban sízés közben elesett, és megsérült.
1956-ban bejutott az országos bajnokság párbajtőr döntőjébe. A döntőt megelőző napon öttusaversenyen mellhártyagyulladást kapott, ennek ellenére vállalta a döntőt. Sokhetes korházi kezelés lett a vége, de a versenyt nem adta fel. Negyvenhét évesen fejezte be sportolói karrierjét.
Laci bácsi, pályafutásod mindenkor példa a küzdő szellemre, a határt nem is ismerő akaraterőre – sikeres karrieredet immár a kolozsvári vívás története állítja példaként a következő generációk elé. Isten nyugtasson!
Killyéni András
Fedőkép: Pozsony–Kolozsvár sporttalálkozó (1958). Balról Orbán László, Orbán Olga, Rohonyi László, Kapdebó Jutka
