Brit miniszterelnök: "az orvosok a halálom bejelentésére is készítettek terveket"
Vissza

Brit miniszterelnök: "az orvosok a halálom bejelentésére is készítettek terveket"

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint orvosai készenléti terveket készítettek arra az esetre is, ha az új koronavírus okozta betegség a halálát okozta volna.

Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19-járványt okozó, SARS-CoV-2 nevű vírussal, a betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

Az eredeti terv alapján a brit kormányfő egy hetet töltött volna elkülönítésben Downing Street-i rezidenciáján. Állapota azonban romlott, és április 5-én a londoni St. Thomas kórházba szállították.

Johnson egy hetet töltött a kórházban, ebből három napot intenzív osztályon, utána a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, a dél-angliai Chequersben lábadozott, és csak hétfőn állt munkába.

A Sun on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglapnak adott interjúban a kormányfő úgy fogalmazott: nem volt "különösebben ragyogó" állapotban, és tudta, hogy már megvoltak a készenléti tervek arra az esetre, ha "valami nagyon balul ütne ki".

"Az orvosoknak stratégiájuk volt arra, hogy miként kezeljenek egy 'Sztálin halála'-típusú forgatókönyvet" - tette hozzá, a brit-francia filmszatírára utalva.

Elmondta: intenzív kezelése alatt "literszámra nyomták" tüdejébe az oxigént, arcán légzőmaszk volt, az orrába is oxigénvezetéket helyeztek, és "volt egy rossz pillanat", amikor 50 százalék volt az esélye annak, hogy a légcsövében is oxigénvezetéket kelljen elhelyezni.

Johnson nem először tesz egyenes utalást arra, hogy majdnem belehalt a Covid-19 betegségbe.

Nem sokkal azután, hogy távozhatott a kórházból, a Twitteren közzétett videóüzenetében közölte: kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor "bármerre eldőlhetett volna a dolog". Hozzátette: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg.

Nemrégiben Dominic Raab külügyminiszter is utalást tett erre. Raab - aki Johnson betegsége és lábadozása idején ellátta a kormányfői feladatokat - a BBC televíziónak adott minapi nyilatkozatában azt mondta: voltak "bizonytalan kimenetelű pillanatok" a miniszterelnök kórházi kezelésének idején.

Boris Johnson a Sun on Sunday-ban megjelent interjúban ugyanakkor kijelentette: ő egy pillanatra sem fogadta el, hogy a betegség végleg legyűrheti. "Nem lenne helyénvaló azt mondani, hogy bármikor is azt gondoltam volna: ennyi volt" - fogalmazott.

Elismerte viszont, hogy eleinte nem vette komolyan a betegségét, és akkor sem akart kórházba menni, amikor orvosai közölték vele, hogy ez elkerülhetetlenné vált.

Elmondta azt is: "elsöprő erővel" vágyik arra, hogy az országot ismét talpra állíthassa, és nagyon bízik abban, hogy ez sikerülni fog.

Munkába állása után nem sokkal Johnson kijelentette, hogy Nagy-Britannia túljutott a Covid-19-járvány tetőzésén.

Hozzátette: a kormány a jövő héten átfogó tervet ismertet arról, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni, és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Spárgabizottság”: a német követségnél ...
Ludovic Orban: megtettük az ...
Hagyományosan kezdődik a megye ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ