Bogaras anya-para – négyen a nagyágyon
Vissza

Bogaras anya-para – négyen a nagyágyon

Kislány korom óta félek a rovaroktól, bogaraktól, szárnyasoktól, s ha őszinte szeretnék lenni, úgy általában az állatoktól. Valószínű, hogy ezt megérzik rajtam, mert soha nem ugrott ölembe macska, de még a kutyusok sem néznek rám „úgy”, farkukat csóválva, egy kis simogatást kunyerálva. Elvagyunk egymás mellett, s én biztosan nem kezdeményezek semmiféle interakciót. Kisgyerekként se vágytam soha házikedvencre, s szerencsémre a férjem se az az állatbolond, aki ne tudná elképzelni az udvarunkat háziállat nélkül.

A gyerekeket azonban igyekszünk mindketten állatszeretetre (is) nevelni. Míg Matyit még mindig a kis-, közepes és nagyautók világa nyűgőzi le, Pannát már pici korában is az állatok varázsolták el. Állatos lapozókat szeretett nézegetni, csodálattal nézte és nézi ma is az utcán sétáló kutyákat, macskákat, de a csigák, a hangyák és egyéb rovarok mozgása is hosszú percekig leköti a figyelmét. A gyerekdalok közül is Gryllus Vilmos és a Kaláka együttes állatos zenéi a nagy kedvencek. Ha alkalomadtán párnapos csirkét lehet simogatni vagy galambot reptetni, ő biztos elsőnek jelentkezik. Matyi ezen a téren kevésbé merész.

Az évek során a bogár-rovarfóbiám igazán kórossá nőtte ki magát. Leginkább a pókoktól félek, de annyira, hogy a férjem már felismeri a „pókhangszínemet”, amikor halkan – nehogy a kis nyolclábú meghallja, s hirtelen mozdulatokat tegyen felém – hívogatom a megmentőt, hogy a sarokból eltüntesse a „ragadozót”.

Mentségemre legyen szólva, a mesékből és a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvekből szívesen magyarázok a manóknak a különféle ízeltlábúakról, kisebb és nagyobb állatokról. Biztonságos távolságban érzem magam, nem félek megsimogati sem őket a képeken.

A szentlászlói nagyszülőknél töltött egyik hétvégénken a gyerekek egy (számomra óriási) szarvasbogarat figyeltek meg a fűben. Ragyogó, s kissé rémült szemmel hívtak közelebb, hogy megmutassák, bennem azonban megfagyott a vér. Szerencse vannak a családban nálam rátermettebbek, így mama megmutatta, hogyan lehet biztonságosan megfogni a bogarat, hogy az ne csípje meg az ujjukat. A gyerkőcök ámulva figyelték a bogarat, megfogni (még) nem merték, de hirtelen nekem is szerették volna közelebbről is megmutatni. Észrevették, hogy gyanúsan távol állok az izgalmas történésektől.

Amint a gyerekek kíséretében mama felém közeledett – ujjai között a bogárral – úgy éreztem: mindent bevallok, csak maradjanak legalább 2 méteres távolságban. Nem akartam megijeszteni a kismanókat, anyós előtt se akartam szégyenben maradni, hogy milyen városi, félős kislány vagyok, de annyira úrrá lett rajtam a pánik, hogy mosolyt erőltettem az arcomra, s mint akinek nagyon sürgős, beszaladtam a mosdóba, ott kivártam, hogy a „bogár-varázs” elmúljon.

Amikor később kimerészkedtem fedezékemből, felszusszanva nyugtáztam, hogy már nem fenyeget annak veszélye, hogy újra „barátkozni” kelljen a kis (?!) kertlakóval.

Rólam aztán senki sem állíthatja, hogy bogaras vagyok!


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó
Szenátus: januártól nőjön a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Toleranciagyakorlás
  • Tasnádi Szilárd: szigorítások ...