Boc és Bodog is érintett a Lucan-ügyben?

Boc és Bodog is érintett  a Lucan-ügyben?
Emanuel Ungureanu a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke, aki bűnvádi eljárást kezdeményezett Mihai Lucan urológus kivizsgálására, három órán keresztül sorolta vádjait tegnap a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) meghallgatásán. Azt állította, hogy a sikkasztással vádolt orvos ügyéhez Florian Bodog egészségügyi miniszternek, Emil Boc polgármesternek, sőt még Gheorghe Funar egykori polgármesternek is köze volt. Ungureanu szerint Emil Bocot a kolozsvári urológián és a Lucan által vezetett magánkórházban is kezelték, amit ugyan nem bizonyít semmilyen nyugta, de a polgármester személyes tanácsadójának nevezte ki az urológust. Emil Boc a vádakra reagálva elmondta: a Lukmed magánkórház megépítéséhez szükséges koncessziós szerződést már azelőtt jóváhagyta a helyi tanács, hogy őt porlgármesterré választották volna.

n Kolozsvár polgármestere hangsúlyozta, nem részesült megkülönböztetett bánásmódban az egészségügyi ellátás során. De azt megerősítette, az állami és magánkórházban is végeztek rajta kisebb beavatkozásokat, amelyek nem igényeltek beutalást.

Florian Bodog teljesen valótlannak nevezte Ungureanu állításait, nyomatékosítva, hogy a szaktárca kolozsvári urológián tartott ellenőrzései a DIICOT ügyészeivel közösen zajlottak. Így a különféle vádakat csak mellébeszélésnek tartja. Bodog azt még nem döntötte el, hogy alaptalan vádaskodás miatt bepereli-e a képviselőt.

Hétfői kihallgatása során arról faggatták Mihai Lucant, honnan származik a zsebében talált 5000 euró. Erre a sebész úgy válaszolt: 70 éves vagyok, életem során több mint 75 ezer beteget műtöttem meg, és magánklinikát is működtetek. Az urológusnak hétfőn is meg kellett jelennie a bukaresti 17. kerületi rendőrségen, hogy eleget tegyen a bírósági felügyelet elvárásainak, miszerint hetente kétszer jelentkeznie kell. Lucan értetlenül áll az ellene felhozott számos vádpont előtt, például egy újabb vád szerint gyilkossági kísérlettel vádolják, mert egy veseátültetés során szándékosan vágta el a beteg veseartériáját, hogy egy másik orvost rossz fényben tüntessen fel.
„Majd értesítsenek, amikor a pápát is megöltem. Minden átültetésnél el kell vágni egy veseartériát, ez azt jelenti, hogy minden átültetésnél gyilkossági kísérletet követtem el?” – tette fel a kérdést. „A vizsgálatot végző személyeknek nincs orvosi tapasztalatuk” – mutatott rá. „Miért kellene minden műtétet nekem végeznem? Azt az átültetést sem én végeztem” – nyilatkozta a kolozsvári Urológia és Veseátültetési Klinika volt vezetője.

Lucan szerint a kérdéses műtétet nem ő, hanem Mihai Suciu orvos végezte el, aki most őt vádolja.  „Azt hiszem, megrémülhetett a műtét közben. Valószínűleg látott valamit, amihez nem volt hozzászokva, hiszen az volt az első ilyen műtétje” – fogalmazott Mihai Lucan.

Az ügyészek in rem bűnvádi eljárást kezdeményeztek gyilkossági kísérlet vádjával, miután orvoskollégái azzal vádolták  Mihai Lucant, hogy 2017 márciusában szándékosan elvágta egy páciens veseartériáját a műtét során, hogy  kompromittálja a műtétet koordináló orvost.     
„Elkezdtem kérdéseket feltenni. Kevés ilyen átültetést végeztek, és többet akartam megtudni a beavatkozásról. A családomat sokkolta ez a hír. Én már sokat szenvedtem és megedződtem: lehet, hanyagság volt, lehet, gyilkos szándék, de mégis hogyan következhetett be?”– nyilatkozta a beavatkozáson átesett beteg.  

A műtéten résztvevő orvosok és nővérek szerint ez lehet az egyetlen magyarázat a történtekre, mivel a vesét leellenőrizték és tesztelték, mielőtt Lucan kezébe került volna.     

A vádirat szerint Mihai Lucan részt kívánt venni a veseátültetéshez szükséges felkészítő műtéten, amire egyébként régóta nem volt példa. És úgy  manipulálta a sebészeti beavatkozást, hogy bevágást ejtett a veseartérián egy kevésbé látható helyen, majd a Suciu doktor által vezetett orvoscsoportra bízta a beteget, és elhagyta a műtőt.  

Több páciens és a kolozsvári Urológiai és Vesetranszplantációs Kórházban dolgozó orvos vádolja törvénytelen elszámolással és a betegek megkülönböztetett bánásmódjával Mihai Lucant. Az orvosok eddig azért nem mertek ellene fordulni, mert kirúghatták és szakmailag ellehetetlenítették volna őket. Olyanra is volt példa, hogy a Lucannak ellentmondó orvost megütötték, megfenyegették és elszabotálták a műtéteit.   

Már a minisztérium illetékeseinek birtokában vannak a kórházat ellenőrző felügyelők jelentései és betegek vallomásai, akik azt vallották: Mihai Lucan terrorizálta őket, és a következményektől tartva most is a névtelenségbe burkolóznak.

„Lucan maga szabta meg, hogy mennyi pénzt követel. A veseátültetést illetően létezik egy kórházi lista, és egy másik, amely azon betegek nevét tartalmazza, akik fizetnek a veséért. Az összegek esetenként változnak. A mi esetünkben 10 ezer eurót kért csak azért, hogy megszerezze a megfelelő vesét. A veséket annak adták, aki többet ígért, és utána még a műtétért is külön kellett fizetnünk. A sikeres műtét után 2009-ben újabb műtétre volt szükség, ekkor Lucan 6000 eurót kért a családtól a laparoszkópiás eljárással végzett műtétért, máskülönben kilátásba helyezte, hogy levágja, mint egy disznót” – nyilatkozta egy nevét nem vállaló hozzátartozó.

Amikor a betegek vagy hozzátartozóik más orvoshoz fordultak volna, világosan a tudomásukra hozta, hogy amennyiben ez bekövetkezik, akkor a beteget leveszi a transzplantációs listáról.   
„Kegyetlen volt. Amikor először mentem hozzá veseátültetés miatt, az első kérdés, amit nekem szegezett, az volt: Maga miből él? Mennyit hajlandó áldozni ebből az orvosnak? – nyilatkozta Abigail Bodiş. „Lucan csak érkezett, nem törődött senkivel, nem szólt a betegekhez. Panaszkodtam, hogy fájdalmaim vannak, de nem foglalkozott velem. Csak azokkal a betegekkel törődött, akik pénzt adtak neki vagy a magánklinikájára mentek” – közölte Aurora Denişa Sotean.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Vizsgálat indult hétfőn a hallássérültek szakközépiskolájában, Kolozsváron, miután a Facebook közösségi portálra egy olyan kisfilm került fel, ami szerint egy éjszakai felügyelő megütött egy diákot.
Közhír