Bevezetik a vizet Kidébe, Mérába és Szucságba

Bevezetik a vizet Kidébe, Mérába és Szucságba
A Kisbács községhez tartozó Méra, Andrásháza és Szucság, a Csürülye községben található Szelicse, a Kolozs községben található Kolozsbós, valamint a Borsaújfalú községhez tartozó Bádok és Kide települések vízhálózatainak kiépítését véglegesítik 2019 nyaráig. A közel 18 millió lej értékű beruházást a megyei önkormányzat fedezi a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság főrészvényeseként.

A továbbiakban számos fejlesztéssel egészülnek ki a közművesítési munkálatok, a vízügyi hatóság által bonyolított uniós infrastrukturális projekt kivitelezésének köszönhetően. Május végéig öt településen helyezik üzembe az ivóvízhálózatot.

Méra, Andrásháza és Szucság esetében a munkálatok rendkívül előrehaladottak, a vízvezetéket, illetve a vízhálózatot több mint 90%-ban, azaz 21,6 km hosszúságban kiépítették. Bádokon és Kidében a 4 kilométeres vízvezeték, valamint a 12 kilométer hosszú vízhálózat több mint 97%-a is elkészült. A kolozsbósi és szelicsei munkálatok a tervek szerint 2019 júliusában fejeződnek be.

„Kolozs megye közművesítése, víz- és csatornahálózatának kiépítése kiemelt jelentőséggel bír. A megyei önkormányzat a helyi önkormányzatokkal együtt stratégiai fontosságúként kezeli ezt az ügyet. A Kisbács községhez tartozó települések vízhálózatának kiépítésével az egyik legfontosabb helyi közösségi célkitűzésünk válik valóra, hiszen végre Kalotaszeg Nádas menti-magyar lakossága is felzárkózhat az infrastrukturális fejlesztések terén. Gazdasági fejlődésről sem beszélhetünk enélkül, hiszen víz nélkül nincs településfejlesztés. Emellett a beruházásnak köszönhetően az életminőség is javul, amely a fiatalok itthon maradását is elősegíti” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.