Betlehemes Találkozó a szamosújvári Tékánál

Betlehemes Találkozó a szamosújvári Tékánál
Közel 20 éve indult útjára a szamosújvári Téka Alapítvány Betlehemes Találkozója, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a figyelmet a még élő vagy eltűnőben levő mezőségi karácsonyi szokásokra, kántákra irányítsa. A találkozón részt vesznek a környékbeli iskolás csoportok, így lehetőség van tovább éltetni a széki, visai, buzai, magyarszováti betlehemes játékokat.

A helyi kisiskolások is részesei a rendezvénynek, életkoruktól függően hosszabb-rövidebb népszokást jelenítenek meg a karácsonyi ünnepkörből.

Az egész napos találkozót december 11-én szervezték. A vidéki csoportok számára a Szamosújvári Kézműves Egyesület Tagjainak bevonásával kézműves foglalkozás zajlott a Téka Alapítvány székhelyén. Gyöngyből illetve textilből készültek karácsonyi dekorációk, karácsonyfadíszek. Ezt követően Katona Annamária, a Téka népdalkör vezetője kántákat tanított. A széki, visai és válaszúti gyerekek vettek részt a délelőtti foglalkozásokon.  

Délután a Felszállott a páva című televíziós tehetségkutatóból ismert Codobanda zenekar kezdte a gálaműsort a helyi Művelődési Házban. A második és az előkészítő osztály kántákat adott elő, az első osztály pedig betlehemes játékkal készült. Külön színfoltja volt az előadásnak a Sárospatakra utazó diákok karácsonyi műsorának egy része. Ők a sárospataki Református Kollégium karácsonyi vásárának díszmeghívottjai voltak.

Iskolás csoportok éltetik tovább a betlehemes játékok hagyományát

A válaszúti Kallós Zoltán Alapítványt a negyedikes kisdiákok képviselték, magyarszováti betlehemest mutattak be. Majd a széki diákok helyi betlehemese következett. Évről évre rácsodálkozunk az eredeti tájszólással, viseletben, díszlettel előadott dramatikus játékra.

Az előadást a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum harmadikosainak furulyán kísért karácsonyi dallamai és a negyedikesek regölése zárta.

A szamosújváriak karácsonyra hangolódását segítette a magyar iskola aulájában, pénteken megrendezett I. Gyergyószéki Népdal- és Néptáncverseny résztvevőinek műsora is. Szerdán este a Bojtorján együttes koncertje fokozta az ünnepi hangulatot.

Lapos jpg. Iskolás csoportok éltetik tovább a betlehemes játékok hagyományát