Bértámogatással segítené a kormány a cégeket
Vissza

Bértámogatással segítené a kormány a cégeket

A munkahelyek megvédésére bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat.

Az úgynevezett „kurzarbeit” romániai változatáról kiadott sürgősségi kormányrendeletet ma ismertette a Hotnews.ro hírportál. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a rendkívüli állapot, vagy veszélyhelyzet idején azok a cégek, amelyeknek a forgalma legalább 10 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a munkaidő legfeljebb 50 százalékkal történő csökkentését vezessék be, miután erről a szakszervezetet, vagy az érintett alkalmazottakat legalább öt munkanappal korábban értesítették.Amennyiben az intézkedés a munkavállalók legalább 10 százalékát érinti, a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére a munkavállalók kieső jövedelmének 75 százalékát – de nem többet, mint a bruttó átlagbér 75 százalékát – az állam átvállalja. Az adó- és járulékköteles támogatást a munkáltatónak utólag térítik meg a munkanélküli segélyalapból.  A sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei évben az állam átvállalja a három hónapnál nem hosszabb határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók bérköltségének 41,5 százalékát, vagyis a béradó- és járulékterheit.Azoknak a napszámosoknak, akik a koronavírus-járvány miatt nem dolgozhattak az állam – legfeljebb 3 hónapos időszakra – kifizeti a munkabérük 35 százalékát.A járványhelyzet miatt távmunkára áttérő munkáltatók év végéig alkalmazottanként 2500 lejes támogatásra pályázhatnak a szükséges számítástechnikai eszközök beszerzése, vagy elszámolása érdekében.


EZ ÉRDEKELHETI
GAZDASÁG ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Romániában ismét meghaladta az 500-at a ...
Tetemes bírság a Mozi+-nak rossz ...
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ