Berlinale – elítélik az orosz háborús agressziót, de nem akarnak származásuk alapján bojkottálni filmeseket

Berlinale – elítélik az orosz háborús agressziót, de nem akarnak származásuk alapján bojkottálni filmeseket
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szerdán kiadott, határozott hangú nyilatkozatában elítélte Oroszország ukrajnai katonai invázióját, de állást foglalt a filmkészítők származás szerinti bojkottálása ellen.

„A Berlinale határozottan elítéli Oroszország nemzetközi jogot sértő agressziós háborúját, és szolidaritását fejezi ki az ukrán emberekkel és mindazokkal, akik e háború ellen kampányolnak” – idézte a közleményt a Variety.com.

„Az orosz invázió és a polgári célpontok, például kórházak, iskolák és otthonok elleni támadások humanitárius és emberi jogi katasztrófát okoztak Ukrajnában. Gondolunk rájuk és együttérzünk az áldozatokkal, a szenvedő lakossággal és azokkal a milliókkal, akik elmenekültek Ukrajnából” – fűzték hozzá a fesztivál szervezői.

Ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy a Berlinale a kultúrák közötti találkozások színterévé és a világ aktuális vagy történelmi eseményeit kritikusan megvitató platformjává vált. Nem szándékoznak tehát filmkészítőket vagy a kultúrában dolgozókat nemzetiségük alapján kizárni a Berlinaléról, mert – mint írták – gyakran éppen ezek az alkotások közvetítik az adott rezsimek kritikáját. „A világnak pedig szüksége van ezekre a kritikus hangokra” – hangsúlyozták a kulturális alkotások származási alapon történő általános bojkottja ellen állást foglaló közleményükben.

Az államilag finanszírozott projekteket viszont bojkottálhatja a fesztivál. „Más kérdés a hivatalos állami intézmények, ebben az esetben az orosz intézmények vagy delegációk, valamint a rezsimet támogatók kizárása a Berlinalén való részvételből mindaddig, amíg az orosz kormány ezt a kegyetlen háborút vívja Ukrajna ellen” – fogalmaztak.

A közlemény befejezéseként a Berlinale szervezői reményüket fejezték ki, hogy az orosz agresszió mihamarabb véget ér, és Ukrajnában ismét béke lesz.

Korábban a cannes-i filmfesztivál közölte, hogy „hivatalos orosz delegációkat” vagy „az orosz kormányhoz kötődő személyeket” nem látnak szívesen a rendezvényen, a velencei filmfesztivál pedig azt tervezi, hogy a hivatalos orosz delegációkat kizárja, de a független orosz filmeseket és alkotásaikat nem – írta a Variety.com.

A rovat cikkei

Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
Máskép(p)