Házakról, palotákról, otthonokról a műemlékek világnapján
Mondhatni hosszas hiányt pótolt a kolozsvári Korzo Egyesület hétfőre, április 18-ára, a műemléki világnapra meghirdetett városnéző sétája, hiszen a világjárvány miatti hatósági korlátozások jó ideje nem tették lehetővé hasonló és korábban számos alkalommal megszervezett rendezvény megtartását. A belvárosi épületek közül időközben többet is csodásan felújítottak, így aki időt szánt a húsvéthétfői sétára, most nyugodtan és alaposabban is szemügyre vehette azt az épített örökségünket, amely mellett akár naponta is elhaladunk anélkül, hogy tudnánk róla adatokat, részleteket. Hiszen az épületeknek is van, volt élete, amely egykori tulajdonosaikon keresztül elevenedett meg, és rendeltetésükben is megnyilvánult.
A hétfői városnéző sétán a Korzo Egyesület művészettörténészei, Barazsuly Viktória Adrienn és Újvári Dorottya a Mátyás szülőházánál adtak találkát az érdeklődőknek. Innen elindulva végigsétáltunk a belvárosban, és a Főtéren a Püspöky-házról, a Bánffy-palotáról, a Wass Ottilia-házról, a Sebestyén-palotáról és tulajdonosaikról meséltek érdekes történeteket, arról például, miként laktak, hogyan építették és rendezték be otthonukat a kolozsváriak. A Főtértől kissé eltávolódva, a Petőfi (Avram Iancu) utcában levő (és úgyszintén gyönyörűen felújított) Aleman-ház történetéről is meséltek, azzal a szándékkal, hogy a modernebb art deco stílusirányzatot is megismertessék.
A házról, amelyben Mátyás király született, megtudhattuk, hogy Méhfi Jakab tulajdonában volt, akit jó szőlősgazdának tartottak, a városon kívül is volt birtoka. Fiúörököse nem lévén, a ház Orsolya lánya házassága révén a Kolb család tulajdonába került, amely azonban a 16. században már kihalt. Azért, hogy tisztázzák a tulajdonosokat, a város 1746-ban kihallgatott 24 kolozsvári polgárt arról, hogy mit tudnak, mire emlékeznek az épületről, tulajdonosaikról, majd végül a város megvásárolta az épületet, amelynek a következő évszázadokban közösségi rendeltetése volt.
Mátyás szülőházától továbbsétálva a Főtéren álltunk meg, szemben az északi oldalon lévő Püspöky-házzal, amely mostani formájában a lechneri magyaros szecesszió stílusát követi, változatos ablakformákkal. Korábban azon a helyen reneszánsz ház állt. Az adókönyvi bejegyzések alapján az épület 1570-es évben történt átépítését Bácsi Péter személyéhez, a kolozsvári százak tanácsának tagjához köthetjük. A 16. század a „kincses város” kora, ehhez pedig az épületek is igazodtak, de nagy különbségek voltak méretben és fényűzésben, akadt olyan, amit 3200 forintra becsültek, de a legtöbb főtéri ház pár száz forint értékű volt – ehhez képest, az adott korszakban egy gyémántos aranyfüggőt 900 forintra becsültek, említették meg a művészettörténészek az összehasonlíthatás érdekében. A szekérbehajtó kapu felirata a következő volt: COMMORANDI NATVRA DIVERSORIVM NOBIS / NON HABITANDI DEDIT, ANNO SALVTIS 1571 (A természet azért adta a kocsmát, hogy megpihenjünk, nemhogy lakjunk benne). A 19. században Püspöky Miklós fehérnemű-kereskedő alakíttatta át teljesen az épületet.
A Sebestyén-palota lépcsőháza
A Bánffy-palotában zajló mindennapokról Jósika Miklós báró naplóiból szerezhetünk tudomást. Ennek alapján a művészettörténészek megemlítették, hogy Bánffy György kormányzó szinte fejedelmi háztartást vezetett itt, hatlovas hintóban járt, estélyeire ellátogatott Erdély összes előkelősége, korabeli festői divat szerint öltözve. Halála után dísztárgyait, bútorait nyilvánosan áruba bocsátották – akkoriban inkább ez volt jellemző, az örökösök nem tartották meg az elődeik által gyűjtött tárgyakat emlékül, hanem újakat vásároltak maguknak, amelyek a saját ízlésüket tükrözték – magyarázták a művészettörténészek.
A Főtér nyugati oldalán álló Wass Ottilia-ház fontos találkahely volt a 19. században, sok nemes és értelmiségi megfordult itt: egyik földszinti helyiségben például Döbrentei Gábor az első magyar nyelvű tudományos lapot, az Erdély című folyóiratot szerkesztette; a házban lakott egy időben Bölöni Farkas Sándor utazó is, aki valószínűleg itt írta meg Észak-Amerikáról szóló naplóit; az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik alapítója, Gyulai Lajos is lakott az épületben, akinek naplóiból feltárul az 1800-as évekbeli mindennapi élet. Papp Ferenc 1922-ben megjelent kötetében így ír a lakásról: „A ki látta valaha Wass Ottilia grófnőt kolozsvári otthonában a múlt emlékei között, az meggyőződhetett, hogy Kemény Zsigmond nem méltatlanra pazarolta lelkesedését. A külföldi utazások alkalmával gyűjtött műtárgyak, a gazdag könyvszekrények, melyek a magyar, német, franczia s angol irodalom alkotásait foglalják magukban, a szekrényeken elhelyezett szobrok: Gutenberg, Shakespeare s Goethe képmásai, – mind egy szép léleknek magas életczéljairól s örökös fejlődéséről beszélnek.”
A Főtér keleti oldalán álló hatalmas saroképület, a Sebestyén-palota már a 19. és 20. század fordulóján elkezdett nagy méretű városfejlesztés ékes, szép bizonyítéka: látható az igyekezet a modern városkép kialakítására, hiszen abban az időben megépítették a vashidat, többemeletes impozáns házakat, átrendezték a Főteret, megkoronázták a Mátyás-szoborral, hogy Kolozsvárt minél nagyvárosibbá tegyék. A Sebestyén-palota kapcsán meséltek Sebestyén Dávid építkezési vállalkozó életéről, családjának történetéről is. Az egykori bérpalota tágas lépcsőházát is sikerült megnézni, amely márvány és öntött- valamint kovácsoltvas díszítőelemeivel jelenleg is nagyon elegáns, ellenben egy alapos tisztítás, felújítás még inkább felidézné valamikori pompáját.
A városnéző séta utolsó háza a Petőfi utcai Aleman-ház volt, amelyet Ion Aleman és felesége, Arsilia vásárolta meg 1923-ban, majd Gheorghe Cristinel építésszel átépíttették, aki Bukarestben és Párizsban tanult építészetet, számos art deco, modernista, neobizánci és neobrâncovenesc stílusú épület tervezője.
