Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmjének a forgatása

Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmjének a forgatása
Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása a sződligeti horgásztónál – közölte a produkció.

A thriller elemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma forgatása összesen 28 napig tartott. Az időjárás nagyban segítette a február végi munkát azzal, hogy a tó befagyott és így lehetővé vált az eredeti elképzeléseknek megfelelően felvenni a történetet – olvasható az alkotók közleményében.

A négy évszakon átívelő film szereplői az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film Európai Filmdíjas főszereplője, Borbély Alexandra, az Arany Medve-díjas Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna, akit az Örök tél, A nagy füzet és a Szelíd teremtés című alkotásokból ismerheti a közönség.

A film, amelyben egy furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között, az emberi kapcsolatokról, konfliktusokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szól.

Kiss Diána Magdolna a forgatással kapcsolatban így nyilatkozott: „Színészileg életem egyik legnagyobb kihívása volt egy éven keresztül hordozni magamban ezt a nagyívű szerepet. Gyakran fizikailag is nagyon megterhelő volt a munka, hisz hol nagy hidegben, hol nagy melegben, hol pedig állatokkal kellett együtt dolgozni. Mélyen hiszek ebben a filmben, mert a Spirál nagyon személyes alkotás, melyben a lelkemnek egy olyan legbenső részét kellett megmutatnom, amelyet csak kevésszer és keveseknek szoktam.”

Felméri Cecília a Sapientia Egyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakán adjunktus. Korábbi alkotásait – Boldogságpasztilla (rövidfilm, 2012), Végtelen percek (rövidfilm, 2011), Mátyás, Mátyás (animációs dokumentumfilm, 2010), Kakukk (rövidfilm, 2008) – számos rangos nemzetközi fesztiválra hívták meg, többek között Locarnóba, az Amerikai Filmintézet (AFI) fesztiváljára, Varsóba, Mar del Platára és Lipcsébe. 

Filmjeivel már több mint 30 díjat nyert. Rendezéseit többször is jelölték a román filmdíjakra (Gopo). Felméri Cecília az első erdélyi magyar alkotó, aki a Román Filmközpont támogatásával készíthet mozifilmet.

A Spirál látványtervezője Cseh Renátó. A filmet Réder György fényképezte, a jelmeztervező Ferencz Zsófi. A film a tervek szerint 2020-ban kerül a magyarországi mozikba – olvasható a közleményben.

(Borítókép: Kiss Diána Magdolna, a film egyik női főszereplője és Bogdan Dumitrache. Fotó: Szilágyi Lenke)