Bajnokok Ligája: nehéz feladat vár a Villarrealra

Bajnokok Ligája: nehéz feladat vár a Villarrealra
Nehéz feladat előtt áll a Villarreal, amelynek az idegenben december 28. óta veretlen FC Liverpoolt kellene legyőznie kedden este ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába.

Az elődöntős párharc múlt szerdai első mérkőzésén az angol együttes 2–0-ra győzött az Anfielden és ezzel jó helyzetbe került a visszavágót illetően.

Könnyű összecsapásra ugyanakkor a német Jürgen Klopp által irányított Pool sem számíthat Spanyolországban, a Villarreal ugyanis november 27. óta nem veszített tétmérkőzést hazai pályán.

Unai Emery, a spanyol csapat vezetőedzője ráadásul komoly skalpokat gyűjtött már a BL mostani idényében, előzőleg ugyanis az olasz Torinói Juventust, illetve a német Bayern Münchent búcsúztatta tanítványaival.

A két csapat most találkozik negyedszer, első összecsapásukat 2016 áprilisában a Villarreal nyerte 1–0-ra az akkori Európa Liga-kiírás elődöntőjében, de a visszavágón a Liverpool 3–0-ra diadalmaskodott otthon, aztán a finálét 3–1-re elveszítette az akkor Emery által irányított FC Sevillával szemben.

A La Ligában hetedik helyen álló Villarreal a hétvégi bajnokiját „feláldozta” a BL-visszavágó érdekében, ugyanis 2–1-re kikapott a forduló előtt még sereghajtó, így az élvonalban maradásért küzdő Deportivo Alavés vendégeként.

A Premier League bajnoki címéért versenyben lévő Liverpool ezt a luxust nem engedhette meg magának, de Kloppnak sikerült úgy pihentetnie több meghatározó játékosát is, hogy közben a csapat győzni tudott 1–0-ra a Newcastle United otthonában.

A szakértők többsége szerint a nyolcad- és negyeddöntős bravúroktól függetlenül ezúttal csodára lenne szüksége a Villarrealnak a továbbjutáshoz, a fogadóirodák oddsai pedig szintén ezt támasztják alá. Átlagosan 1,70-szeres pénzt kínálnak a bukmékerek a Liverpool keddi sikerére, míg a spanyolok győzelme nagyjából ötszörös megtérüléssel kecsegtet, de döntetlen esetén is körülbelül a feltett tét négyszeresét lennének hajlandók kifizetni a fogadóknak.

„Az első mérkőzésen igyekeztünk ellenállni a Liverpoolnak, amennyire csak tudtunk, hogy legyenek még lehetőségeink a visszavágón. Hazai pályán más lesz a helyzet, sokkal jobban meg fogjuk őket izzasztani” – ígérte Emery, míg liverpooli kollégája úgy vélte, egyelőre minden az ő tervük szerint halad.

„Végig koncentráltnak kell lennünk, megfelelő hozzáállással, hiszen a visszavágót is pontosan ugyanúgy kell lejátszanunk, mint az első meccset. Kétgólos előnyünk van, ez jobb, mint a 0–0, amelyről az első találkozót indítottuk, de tisztában vagyunk azzal, hogy még nem jutottunk be a döntőbe” – nyilatkozta Klopp.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágók (a találkozók 22 órakor kezdődnek, élőben közvetíti a DigiSport1, az Orange Sport1 és a Prima Sport1 tévéadó):

Kedden: • Villarreal (spanyol)–FC Liverpool (angol) (az első mérkőzésen: 0–2).

Szerdán: • Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (3–4).