Bahreini Nagydíj: Hamilton győzött Szahírban

Bahreini Nagydíj: Hamilton győzött Szahírban
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Bahreini Nagydíjat Szahírban.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei első és pályafutása 74. futamgyőzelme. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a pole pozícióból rajtoló és a 47. körig magabiztosan vezető Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt végül csak harmadik lett.

A 21 éves Leclerc nem kapta el jól a rajtot, csapattársa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel azonnal megelőzte őt, majd a negyedik pozícióból startoló Bottas is elment mellette. A finn pilóta valamivel több mint egy kör alatt aztán egy hiba következtében visszaesett a negyedik helyre. Az ötödik körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a fiatal monacói előbb közölte a rádión a Ferrari csapattal, hogy gyorsabb, mint Vettel, majd a célegyenesben meg is előzte márkatársát.

A folytatásban Leclerc valamelyest elhúzott Vetteltől, akit aztán Hamilton kezdett szorongatni, majd a 14. körben Leclerc és Hamilton egyszerre hajtott be a boxba kereket cserélni. Vettel egy körrel később szintén friss abroncsokat kapott, de csak Hamilton mögé tudott visszatérni a pályára.

A 20. körben Leclerc hat másodperccel vezetett Hamilton előtt, a brit címvédő mögött Vettel alig egy másodperces hátránnyal száguldott harmadikként, majd a 23. körben meg is előzte a Mercedes ötszörös világbajnokát.

A féltávhoz érve Leclerc magabiztosan vezette a mezőnyt, mögötte Vettel haladt több mint 8 másodperces lemaradással, a harmadik helyezett Hamilton hátránya pedig 11 másodpercnél is több volt. A brit címvédő a 35. körben másodszor is kihajtott a boxba kerékcserére, Vettel egy körrel később szintén új gumikat kapott.

Leclerc így kockázatmentesen tudta le második kerékcseréjét, és gond nélkül visszaállt az élre, közben Hamilton kezdte támadni Vettelt. A brit címvédő aztán a második előzési próbálkozásánál sikerrel járt, Vettel ráadásul megpördült, teljesen lekoptatta a gumikat, az autója első vezetőszárnya pedig másodpercekkel később, menet közben letört. A német pilótának így ismét a boxba kellett hajtania, és a nyolcadik helyre esett vissza.

Tíz körrel a leintés előtt Leclerc a csapatrádión jelezte, hogy probléma van a motorjával, előnye Hamiltonhoz képest rohamosan csökkent, és a Mercedes brit versenyzője utolérte, majd megelőzte őt.

A leintésig Leclerc mellett Bottas is elment, és Max Verstappen (Red Bull) szintén megelőzte volna, ha az utolsó két körre a versenybíróság nem küldi a pályára a biztonsági autót a kicsúszott két Renault műszaki mentése miatt.

A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot Leclerc szerezte meg.

Bahreini Nagydíj, Szahír, végeredmény, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 4. Max Verstappen (holland, Red Bull), 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 6. Lando Norris (brit, McLaren), 7. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), 8. Pierre Gasly (francia, Red Bull), 9. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso), 10. Sérgio Pérez (mexikói, Racing Point).

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra):

Pilóták: 1. Bottas 44 pont, 2. Hamilton 43, 3. Verstappen 27, 4. Leclerc 26, 5. Vettel 22, 6. Räikkönen 10, 7. Norris 8, 8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 8, 9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 6, 10. Gasly 4, 11. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 2, 12. Albon 2, 13. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1, 14. Pérez 1.

Csapatok: 1. Mercedes 87 pont, 2. Ferrari 48, 3. Red Bull 31, 4. Alfa Romeo Racing 10, 5. McLaren 8, 6. Haas 8, 7. Renault 6, 8. Toro Rosso 3, 9. Racing Point 3.A vb két hét múlva a kínai Sanghajban, a Forma–1 történetének 1000. nagydíjával folytatódik.

Borítókép: Hamilton (háttal) vigasztalja Leclercet a futam után

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.
Sport
Sergio Pérez, a Racing Point mexikói versenyzője nyerte vasárnap Bahreinben a Forma–1-es Szahíri Nagydíjat, amelyen a világbajnok Mercedes-istálló egyik versenyautója sem végzett az első három között.
Sport