Bachtól a széki népzenéig

Bachtól a széki népzenéig
Egy estén J. S. Bach-mű és széki népzene-feldolgozás? Igen! Jó ötlet volt, hogy a KlausenMusik hangversenysorozat programjába beillesszék a Transylvanian Saxophone Quartet-et is. A négy erdélyi magyar fúvósból – Réman Zoltán (együttesvezető), Makkai István, Deák Sándor és Kelemen Antal hangszeres előadóból – álló együttes kiváló produkcióval és igényesen kiválasztott repertoárral örvendeztette meg zsúfolt házas (jobban mondva: zsúfolt teres) közönségét július 24-én, a Szent Mihály-plébánia belső udvarán. Az esten Bachtól a széki népzene-feldolgozásig több zenetörténeti korszak képviseltette magát.

Első műsorszámként J. S. Bach Három szólamú invenciói közül hallgathattunk meg négy rövid darabot.

– Ha Johann Sebastian Bach ismerte volna a szaxofont, sok zeneművet komponált volna erre a hangszerre. Most azonban Wolfgang Hildemann (sz. 1925) átiratában hallgathatják meg Bach szerzeményeit. Második műként olyan szerző alkotását tolmácsoljuk, aki nemcsak a szaxofont, de annak feltalálóját is jól ismerte, és több darabot is komponált erre a hangszerre – köszöntötte a közönséget Réman Zoltán klarinétművész, együttesvezető az első mű lejátászása után.

A világhálón kutatva számos felvételt találhatunk a koncert második műsorszámáról, J. B. Singelée (1812–1875) Premier Quator című művéről. Ez azt jelenti, hogy ez az alkotás igen népszerű a szaxofonművészek körében. Ennek oka főleg a mű dallamosságában keresendő, amelyet hűen tolmácsolták az előadók.

A következő darab szerzője-átdolgozója, Gaetano Bacco kortárs olasz szaxofonművész volt, aki Rossini-művek témáit dolgozta át szaxofonra a Per Quattro című darabjában. A négy kiváló hangszeresnek sikerült a Rossinira jellemző sajátos humort és játékosságot hangsúlyosan kiemelni. Mivel a két kolozsvári operaház nagyon ritkán játszik Rossini-operát, ezért örömmel hallgattuk az ismerős dallamokat.

Gabriel Pierné (1863–1937) francia zeneszerző neve szintén nem annyira ismert mifelénk. Az erdélyi szaxofonművészek által előadott Introduction et variations sur une ronde populaire című Pierné-alkotás alkalmat nyújtott mind a négyüknek egyéni kvalitásaik megcsillogtatására.

A koncerten szereplő négy rövid Gershwin-mű megerősített abban, hogy a zeneszerző életművében milyen fontos szerepet játszott ez a hangszer, az előadókéban pedig Gershwin.

A magyarországi Tűzkő Csaba (sz. 1964) Széki zene című alkotását egy korábbi kolozsvári koncerten is játszotta az együttes. Ám most is meglepetésként hatott a széki népzene és a szaxofon közötti tér-idő kapcsolat ilyen léptékű művészi áthidalása. Tűzkő Csaba úgy dolgozta fel szaxofonra a széki népzenei motívumokat, hogy azok megőrizték jellegüket, művészi értékük pedig gyarapodott.

Utolsó műsorszámként P. Iturralde (sz.1929) Pequena Czarda című művét hallgathattuk meg, amelyet a Transylvanian Saxophone Quartet először adott elő – tudtuk meg Réman Zoltántól.

„Az együttes bemutatkozó koncertjére 2011. augusztusában került sor Kolozsvárott. Műsorunkkal akkor is igyekeztünk felölelni minél több korszak muzsikáját. Most is ilyen hársfaillatú, üde nyári este hangulatát idéző koncerttel szeretnénk kedveskedni” – olvashattuk a péntek esti koncert műsorfüzetében. Az előadók megnyugodhatnak: szándékuk valóra vált.

Kilenc éven át tartó együttmuzsikálásuk során az erdélyi szaxofonművészek muzikális teljesítményükkel vívták ki maguknak a közönség elismerését és szeretetét. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a mostani körülményeket – a járvány miatti korlátozásokat, vagy azt a tényt, hogy a tagok nem egyazon településen élnek –, a pénteki produkció, művészi színvonala révén minden elismerésünket megérdemli.

(Borítókép: A Transylvanian Saxophone Quartet tagjai: Kelemen Antal, Makkai István, Réman Zoltán, és Deák Sándor. Fotó forrása: Facebook)