Babos Ádámról tornaelemet neveztek el

Babos Ádámról tornaelemet neveztek el
Tornaelemet nevezett el Babos Ádámról a sportág nemzetközi szövetsége (FIG).

A FIG honlapjának beszámolója szerint a férfi szakág technikai bizottsága nyolc új elemet iktatott a kódgyűjteménybe, köztük van az FTC-Ybl Tervező tornászának korláton bemutatott mozgássora, amely mostantól hivatalosan is a Babos nevet viseli.

Babos Ádám tavaly, a szombathelyi Világkupán mutatta be ezt a C-értékű elemet, amelyet kézenállásból indított terpeszugrással kezd, majd ebből fellendül bicskatartáson keresztül kézenállásba.

A magyar szövetség csütörtöki sajtóközleményében Babos elmondta, körülbelül fél éve tanulta meg az elemet. „Ez egy igazi csapatmunka volt a válogatotton belül. Annak, hogy elfogadjanak egy új elemet, nagyon hosszú menete van, szerencsére nekem elbírálták, és nagyon örülök neki” – mondta.

A magyar férfi tornászok közül korábban Magyar Zoltánról, Sivadó Jánosról, Kovács Péterről, Borkai Zsoltról, Guczoghy Györgyről, Csollány Szilveszterről és Berki Krisztiánról neveztek el tornaelemet.

A 24 éves versenyző egyéni összetettben szerepel majd az április 19-én kezdődő kolozsvári Európa-bajnokságon, de Sóvágó Lajos szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az új elem nem fog szerepelni Babos korlátgyakorlatában, mert egy másik összeállítással indul.