Az összetartozást ünnepelték Torockón a 7. Duna Napon

Fő témája az idei rendezvénynek a Szent Koronához kapcsolódott

Az összetartozást ünnepelték Torockón a 7. Duna Napon
A páratlan szépségű, Europa Nostra díjas Torockóra, a Székelykő alatti mesebeli faluba csalogatta mind a környékbeli érdeklődőket, mind a Torockón nyaraló erdélyi és anyaországi turistákat a hétvégén immár hetedik alkalommal megtartott Duna Nap gazdag és változatos rendezvénye. A Dunan Nap a nyolc éve megnyílt Duna-ház kiemelt eseménye, amelyet a torockói lakosság bevonásával szerveznek, és amelyet ezért is magáénak érez a helyi közösség. Hagyományosan a nemzeti összetartozás napjára, június 4-ére időzítik ezt az eseményt, azonban a világjárvány miatt idén augusztus végére halasztották. A rendezvény fő témája ezúttal a Szent Koronához kapcsolódott, és Torockónak ezentúl „saját” Szent Koronája is lesz: ugyanis a korona és koronázási ékszerek másolatát megvásárolta a Duna Médiaszolgáltató, a tárgyakat pedig a Duna-házban helyezik el, ahol majd megtekinthetőek lesznek.

Idén is ellátogattunk a nyár kihagyhatatlan eseményére, a Duna Napra, amelyre szombaton, 2021. augusztus 28-án került sor. A színes programkínálat nemcsak a környékbeli érdeklődőket, hanem a Torockón nyaraló erdélyi és anyaországi turistákat is a Székelykő alatti mesebeli faluba csalogatta. Lapunkban már többször beszámoltunk a Duna-ház tevékenységéről, ott voltunk annak ünnepélyes avatóján is. A gondosan felújított Duna-ház 2014. június 28-án nyitotta meg kapuit, és azóta megszakítás nélkül szolgálja a környék magyarságát. A patinás épület a környék egyik kulturális központjává vált, és számtalan konferencia, képzés, tanfolyam mellett olyan közkedvelt sorozatoknak adott otthont, mint a Rendhagyó történelemórák Torockón; A világvallások ösvényein; A magyarság története: 1100 év a Kárpát-medencében; Irodalomórák másképp; Lélekműhely vagy a rendszeres gyerekprogram-sorozat, a Mesepadlás, utóbbi a torockói Sebes Pál Általános Iskola és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium pedagógusainak közreműködésével.

A Duna Nap a Duna-ház kiemelt programja, amelyet mindig a helyi közösség aktív bevonásával szerveznek és éppen ezért, más torockói nagyrendezvényekkel ellentétben, ezt magáénak érzi a helyi közösség. Idén a társszervező a Szilas Egyesület volt, de a helyi önkormányzat, az unitárius egyház, az iskola, a gyerekotthon , az íjászegyesület is közreműködött és a felsorolás természetesen korántsem teljes. A hagyományosan a nemzeti összetartozás napjára, június 4-ére időzített eseményt idén a járvány miatt augusztus végére halasztották, és ezúttal a rendezvény fő témája a Szent Koronához kapcsolódott.

Az esemény megnyitójára a Duna-ház előtt került sor, ahol köszöntőbeszédet mondott Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója, valamint a felvidéki díszműlakatos, Panyik Imre, akinek Szent Korona-másolatát, illetve a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató megvásárolta, és a Duna-házban közszemlére bocsátotta. A nagyenyedi nyári iskola növendékei Szent István alakját megidéző rövid zenés jelenetet mutattak be. Ezt követően a koronamásolatot harangszóval, népviseletes díszmenettel átvitték az unitárius templomba, ahol a himnusz közös eléneklése után bárki megtekinthette a kiállított szimbólumot, amelyet itt is díszbe öltözött „koronaőrök” óvtak, élükön Fodor Tiborral, a Duna-ház gondnokával.

A Szent Korona állt a falu központjában felállított szabadtéri, Hűséggel a nemzetért című kiállítás középpontjában is, amely annak történetét tizenkét látványos molinón kísérte végig. A tárlathoz kapcsolódva, a délután folyamán Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók előadásában irodalmi remekműveket hallgathattak meg a megnyitóra ellátogatók egy interaktív előadás keretében, később a nagyszínpadon is helyet kapott a vers.

A Duna-ház kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és családbarát programokra, így természetesen a legkisebbek sem maradhattak ki az egész napos szórakozásból: a számukra szervezett tevékenységeket a Tündérkertben tartották meg. A szabadtéri kézműves foglalkozásokon volt koronakészítés papírból, továbbá papírvirág-, hűtőmágnes-, origami-, szélforgó-, csörgőhangszer-készítés, hennatetoválás – mindezek Szakács Mária és Mester Ágnes (Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed), Szabó Emőke, Varga Melinda és Veress Annamária (Sebes Pál Általános Iskola) pedagógusok, valamint kolozsvári kézművesek irányításával. A sokféle kézműves tevékenységbe nagyon sok gyerek bekapcsolódott, akiket nagyon motivált az, hogy egy kis lapocskán hat pecsétet gyűjthettek össze, ha mindegyik foglalkozáson részt vettek, a legvégén pedig a Duna Tv logójával ellátott zsákocskákkal és egyéb érdekes ajándékkal jutalmazták kitartásukat. A nap folyamán sor került a Messze száll az ének a királyi udvarból címet viselő programra, ahol reneszánszzene-hallgatás és közös zenélés, mesesarok vonzotta az érdeklődőket, az Erdély különböző településeiről érkező cserkészek ügyességi versenyeket és több helyszínes kincskereső kalandjátékokat szerveztek, az eredményhirdetésre a színpadon került sor.


A kivételesen szép népviseletüket is bemutatták a helyiek (Fotó: Vas Géza)

A Kriza János Művelődési Ház udvarán a Torockói Íjász Szer Egyesület fogadta az íjászat iránt érdeklődőket. A foglalkozásokat hangulatosabbá tette az a magyar történelmi zászlósor, amely Budapest Főváros V. Kerülete, Belváros-Lipótváros Önkormányzatának adományaként érkezett az egyesület részére, és amelyik ezentúl rendszeres résztvevője lehet az íjász- és egyéb kulturális eseményeknek.

A délutáni program a néptáncosok látványos felvonulásával kezdődött. Fellépett a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport és a magyarlapádi Rapó Néptáncegyüttes. A menetet és a táncokat a magyarlapádi Pirospántlikás Zenekar kísérte, amelyik zenei aláfestést szolgáltatott a színpadon megtartott torockói népviselet bemutatójához is, amelyet Lassel Ágnes szervezett. A vajor mellett felállított színpadon a néptáncot követően Szendy Szilvia és Laki Péter operett-előadása teremtett vidám hangulatot a borongós, hűvöskés időben. A 7. Duna Nap a Varga Miklós és a Band, továbbá Keresztes Ildikó és Baricz Gergő közreműködésével megvalósított Összetartozás című koncerttel, valamint látványos tűzijátékkal ért véget.

Torockó polgármestere, Deák-Székely Szilárd Levente, aki a színpadon méltatta és megköszönte a Duna-ház tevékenységét, lapunknak nyilatkozva elmondta: a Duna Nap lényegét szerinte a gyerekek fogalmazták meg a legszebben az általuk elénekelt dalban – „Magyarnak lenni jó!” Az elöljáró hozzátette: a Duna Nap kiváló kapcsolatteremtő lehetőség mindenki számára, hiszen erdélyiek találkozhattak anyaországi és felvidéki magyarokkal, az idevalósi gyerekek és pedagógusok más társaikkal, aranyosszéki kézművesek a székelyföldiekkel, az önkormányzat pedig testvértelepülések képviselőit láthatta vendégül.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Szabó Eszter, az MTI igazgatója, Csallóközi Zoltán Tamás, a miniszterelnök-helyettesi kabinet szakmai koordinátora, és nem utolsósorban Simicskó István, a KDMP frakcióvezetője, aki a színpadon is köszöntötte a résztvevőket és a hungarikumok értékeire hívta fel a figyelmet az Europa Nostra díjas, páratlan szépségű Torockón.

(Borítókép: Szilágyi Szabolcs)