Az egyik frankfurti kiállítás minden idők eddigi legnagyobb Mithras-kiállítása volt, amely paradigmatikus példája lehetett volna annak, hogyan lehet egy 1600 éve eltűnt istenséget közelebb hozni, netalán feléleszteni a XXI. században. Lehetett volna, de nem lett – erről is szólok majd miért. A másik kiállítás ellenben a kortárs, ún. sensorymuseology, azaz a minden érzékre ható, interaktív muzeológia mesterpéldája volt a Liebieghausban. A két kiállítás jó példája a kortárs ókortörténeti és régészeti muzeológia kihívásainak és mindkét tematika azt a fontos, ám csöppet sem egyszerű kérdést feszegeti: hogyan hozhatjuk vonzó és „hasznot hozó” formában emberközelbe az ókor örökségét a XXI. századi ember számára?
Az első kiállítás meglátogatására évek óta készülök. 2021 decemberében a belgiumi Mariemontban indult útjára az a három helyszínre tervezett, grandiózus vándorkiállítás, amely valóban történelmi léptékű céllal jött létre: az eddigi legnagyobb, a római Mithras isten kultuszának tárgyi emlékeit, reneszánsz, modern és kortárs recepciótörténetét és új, régészeti forrásait bemutatni a nagyközönségnek. A projekt az Európai Unió támogatásával jött létre és az ötletgazdák között érdekes módon nem találunk neves Mithras-kutatókat, pedig a kultusszal európai szinten legalább félszáz kutató foglalkozik jelenleg is. Laurent Bricault, Richard Veymiers és Wolfgang David a kiállítás három helyszínét képviselve (Toulouse, Mariemont, Frankfurt) a római Ízisz, gliptika és provinciális régészet kutatóiként fogtak össze, hogy egy közel másfél évszázada szisztematikusan kutatott, 127 szentélyt, közel 1100 ókori személynevet, mintegy 3500 feliratot és szobrászati emléket és megszámlálhatatlan apróleletet, régészeti tárgyat maga után hagyó ókori kultusszal, a Római Birodalom egyik legnépszerűbb istenségével, Mithrassal foglalkozzanak.
A kiállítás célja, hogy új hullámot és kutatási irányokat szabjanak a kultusz értelmezésében, amelyben nagy szerep jut nem csak az ókori misztérium-vallás tárgyi emlékanyagának, de a kultusz reneszánsz recepciótörténetének és társadalomtörténeti, muzeológiai, interdiszciplináris megoldásoknak is. A kiállítás katalógusa valóban monumentális munka lett: gyönyörű minőségű fotó-anyaga olyan tárgyakat hoz emberközelbe és színes formában az olvasó elé, amelyeket a szakirodalomból nem láthattunk eddig színes fotón. A katalógus - a kultuszról eddig összegyűjtött 150 éves historiográfia eredményein túl - igyekszik a legújabb ásatásokat és tárgyakat is bemutatni. A katalógusba beiktatva számos jelentős tanulmány olvasható a világ neves Mithras-kutatóitól.
A vándorkiállítás első állomása a belgiumi Mariemont volt. A királyi múzeum 2021 decemberében nyitotta meg a kiállítást és ezzel indította el hivatalosan is a projektet útjára.
A kiállítás megnyitója a világjárvány idején zajlott, így nem állt módomban meglátogatni, pedig a mariemonti változatról sok pozitív véleményt hallottam. A fotók és videók alapján a múzeum a kortárs digitális, audio-vizuális látványelemeket nagy erőkkel használta fel, hogy vonzóbbá tegye a régészeti anyagot a fiatalok számára is. A mariemonti kiállítás anyagának csak egy része érkezett meg 2022 novemberében Frankfurtba, ám ott hozzáadódott a Nida Heddernheim területén (ma Frankfurt észak-nyugati városnegyede) 1826 óta felfedezett négy Mithras szentély (mai nevén „mithraeum”) csodálatos régészeti anyaga, amely a XIX. századi Mithras-kutatás egyik meghatározó pillanata volt. A frankfurti kiállítás a második világháborúban szinte porig rombolt, majd újraépített karmelita kolostorban lévő régészeti múzeumban talált otthonra. A tér önmagában ugyan hatalmas és tágas, de nem ideális a kortárs, modern kiállításoknak. Még a legnagyobb tárgyak, a Jupiter-oszlopok, a hatalmas Mithras-domborművek is aprónak, jelentéktelennek tűnnek a rendkívül magas főhajóban. A múzeumban bemutatott anyagot csak német nyelvű szöveg kísérte, a „rekonstruált” mithraeum egy fekete dobozhoz hasonlított és számos apró, csupán a szakmabelieknek feltűnő hiba is jelen volt a kiállításban. Ettől függetlenül persze, a régészeti anyag önmagáért beszél, lenyűgözően gazdag, húsz ország kétszáz tárgyát hozta egy térbe és mesélte el egy ókori istenség történetét, ezáltal kissé közelebb hozva a kortárs látogatóhoz. De, hogy mit értett meg egy látogató egy szakmabeli régész vezetése nélkül, az már más téma…
A frankfurti Mithras-kiállítás azért is fontos, mert példája lehet annak, mit kezdhetnek a nagy Mithras-anyaggal rendelkező erdélyi és közép-európai múzeumaink: Gyulafehérvár, Nagyszeben, Kolozsvár, Aquincum (Óbuda), Ptuj, Carnuntum, Bécs, Klagenfurt – csak néhány olyan város, amelynek múzeumában jelentős Mithras-emlékanyag található, és bemutatásuk egyelőre mellőzi a kortárs muzeológia (sensorymuseology) szinte minden aspektusát. Pozitív példaként említhető az Aquincumi Múzeum 2018-ban átadott Symphorusmithraeuma, amely egy teljesen rekonstruált épületben, hanganyaggal, elegánsan kiállított régészeti anyaggal hozza közelebb az ókori vallás misztériumait. Hasonló kezdeményezés van születőben jelenleg Carnuntumban is, Ausztria egyik legjelentősebb régészeti parkjában. Sajnos a gyulafehérvári és nagyszebeni Mithras-anyag egyelőre régi, még az 1970-es évekből megmaradt koncepciók szerint van kiállítva, amely a múzeumi tárgyakat nem közel hozza a látogatóhoz, hanem a XIX. századi antikvarianizmust idézve, bezsúfolva és vitrinek mögé zárva, a múltból ránk maradt, az élettől elszakított, történet és élő vallás nélkül mutatja be azokat a múzeumi tér dekoratív elemeként.
Ennek a régi koncepciónak az ellentéte volt a frankfurti Liebieghaus idén szeptemberig látogatható, időszaki kiállítása, amely az ókori ember automatáival, mechanizmusaival és technológiai vívmányaival foglalkozik. Ikarosz története, a Farnese Atlasz csillagképei, az athéni Szelek tornyának új értelmezése, Nero Domus Aurea palotájának forgó tere és csillagdája és a görögök mitikus és valós, hellenisztikus robot-gépeinek a makettjei olyan interaktív, látványos formában jelentek meg, amit ritkán látni múzeumokban. Hanghatás, megfogható tárgyak, vetítések és az ókori tárgyak eleganciája kiegyensúlyozottan egyesül a modern színekkel az elegáns és modern térben. Az Antikythera mechanizmus – amely az ókori görög világ technológiai tudásának csúcsa, a világ első csillagászati számítógépe, mechanizmusa – csodálatos videón kerül bemutatásra. A kiállítás közelebb hozza az ókoriak gazdag fantáziáját, a robot-ember és a robotokat gyártó ember, a homo faber – vagy a homo deus – transzhumanista ideáját is. Abban a fékezhetetlen progresszizmus korában, amiben ma élünk, ez nagyon is aktuális. A kiállítás talán egyedüli hiányossága, hogy nem hangsúlyozza Ikarosz és Daidalosz mítoszának tanulságát a görög filozófia tükrében: Daidalosz és Ikarusz ókori mítosza alighanem az első példája a fék nélküli, messianisztikus hübrisznek, a progresszizmus túl gyors sebességének veszélyéről. A progresszió, a túl gyors, túl merész, túl vad célok sikeréhez kell a szünet, kell a lassúlás, kell a fék, a régi elvek konzerválása is. Ez a kettő együtt adja a "centrizmust" és az ókori aureamediocritas elvét.
A frankfurti nagy Mithras-kiállítás, bár anyagában lenyűgöző és történelmi jelentőségű, muzeológiai módszertanát tekintve régimódi és kívánnivalót hagy maga után, amelyből szerény, közép-európai gyűjteményeink nem sokat tanulhatnak (legfeljebb az „így ne” következtetést). A Liebieghaus interaktív tere és megoldásai – amelyek persze nagy költségvetést, de még inkább kreativitást és kurátori szigort, odaadást és sok munkát igényelnek – pozitív példaként szolgálhatnak a mi vidékeink csodás régészeti hagyatékának modern és újszerű bemutatására.
