Az idő csapdái
Vissza

Az idő csapdái

Angela Merkelt december másodikán a hadsereg a legmagasabb német katonai tiszteletadással „mentette fel” kancellári teendői alól. A tizenhat éves hatalomgyakorlás után távozó politikust a katonazenekar fúvósainak koncertjét követően, melynek hivatalos neve a takarodó (szó szerint Zapfenstreich, ami a söröshordó megcsapolására is utalhat) búcsúvers is követte, melynek első sora rózsacsokor-zuhatagot emlegetett. (Maguk a rózsacsokrok természetesen fizikai valójukban is emelték az esemény ünnepélyességét.)

Viszonylag rövidre fogott búcsúbeszédében Angela Merkel áttekintette az eltelt tizenhat évet. Hálás köszönetet mondott mindazoknak, akik ezekben a nehéz években hűséggel és bizalommal mellette álltak. Méltányolta azt a kölcsönös tiszteletet, melyet az állampolgárok egymás iránt tanúsítottak, a toleranciát, mely az egészséges vitakultúra alapjává válhatott, s mely lehetővé tette, hogy a pénzügyi válság, a klímaváltozás, a bevándorlás és a világjárvány éveiben sikerült fenntartani a társadalmi egyensúlyt, a békét és a biztonságot. Mindez a szemben álló politikai oldalak ésszerű együttműködése és támogatása nélkül lehetetlen lett volna, mondta.

A Die Weltben a német sajtóvilág nagyhatalmú képviselője, Mathias Döfner, az Axel Springer Lapkiadó Vállalat elnök-vezérigazgatója köszöntötte a búcsúzó kancellárt. Írása Angela Merkelt a háború utáni német történelem egyik legkiemelkedőbb politikusaként méltatta, akit ő maga is kríziskancellárként jellemzett, amennyiben az elmúlt tizenhat esztendőben egymást követték a válságok, melyeket Németország a kancellár vezetésével – úgymond – sikerrel vészelt át. Ha kényszerből is, de a krízis-menedzselés alkati tulajdonságává szilárdult. Angela Merkel a német népet megszabadította az ősi germán szorongástól és fenyegetettségérzéstől. A német társadalom úgy érezhette, hogy sorsa egy jó idegrendszerű vezető megbízható kezében van. Angela Merkel valóban ritkán kísérletezett. Csaknem mindvégig a politikai közép és a mértékletesség szimbólumának számított. Arról nem is beszélve, hogy hiányzott belőle minden hiúság, pedig ennek az adottságnak kevés politikus van birtokában.

Amint azt Jaques Schuster, a lap főkommentátora egy tévéinterjúban is elmondta, Angela Merkel megteremtette a németek számára a biztonságérzést: „ne aggódjatok, én jót állok értettek”. S ez az alapérzés hosszú időn át az európai politikát is áthatotta.

Angela Merkel a kompromisszumok művésze volt. Vagy legalábbis szeretett volna lenni. Hosszú időn át ugyanolyan jó viszonyt ápolt a kínaiakkal és az oroszokkal, mint az amerikaiakkal. (Igaz, az utóbbi periódusban még az amerikaiakkal sem a legjobban sikerült.) S a migrációs válságból fakadó feszültségeket is hosszú időn át biztos kézzel kezelte.

Legalábbis sokáig így tűnt.

Mert hatalma vége felé sajnos bebizonyosodott, hogy a kompromisszumok önmagukban még nem jelenthetik a problémák megoldását. Ahhoz a valósággal is alaposan szembe kell nézni. Ehhez pedig még az önbizalom és a határozottság sem elégséges. A valódi megoldásokat - bel- és külpolitikai vonatkozásban egyaránt - pusztán a tárgyilagos és ideológiai szempontok által sem korlátozott vitakultúra teheti lehetségessé.  Csak így kerülhetnek felszínre a problémák tényleges gyökerei.

Arra méltatói is fölhívják a figyelmet, hogy Angela Merkel kilép ugyan a politikából, a problémák jelentős része azonban marad. Márpedig a nyugodtnak tűnő felszín alatt ma már jól érzékelhető feszültségek lappanganak. S ebben a leköszönő kancellár is ludas. Túl nagy hatalmat összpontosított a kezében. Pártjában megszabadult a lehetséges ellenlábasoktól, s így a jobboldalon belüli lehetséges ellenérvek helyett már csak a baloldali koalíciós partner ellenérveivel kellett számolnia. Amiből szükségszerűen következett, hogy pártja fokozatosan kiüresedett, a maradék pedig erős baloldali hatás alá került. Ily módon azonban a társadalom egykor egyenrangú csoportjai közt egyre mélyebbé váltak az ellentétek.

Igaz ugyan, hogy - Döpfner szavaival - Németország feministábbá, környezetkímélőbbé és a kisebbségekkel szemben minden korábbinál toleránsabbá vált. Csakhogy Angela Merkel jószerével mérlegelés nélkül vette át a baloldaltól azt az egyoldalú kisebbség fogalmat (melybe a nyelvi kulturális kisebbségek már nem tartozhattak bele, lásd a Babes-Bolyai egyetemen elmondott emlékezetes beszédét a kisebbségi kérdés romániai megoldásáról!). De a legitim kisebbség fogalmába még a német jobboldal radikális pártjának, a társadalom több mint egy tizedét képviselő AfD-nek sem igazán lehetett tényleges helye. A társadalom ma már nem csupán polarizált, de egyre ingerlékenyebb, sőt bizonyos rétegek egyre dühösebbek is. Mind többen rekednek azokban az ideológiai burkokban, melyeket a meglehetősen egyoldalú sajtó (egyebek közt a Döpfner-vállalat lapjai is) pro és kontra kialakítanak.

A német társadalom egyre kevésbé tud lépést tartani a digitalizáció, a nemzetközi válságok keltette problémákkal, sőt magával a világjárvány németországi hatásaival sem. Németország a transzatlanti együttműködéstől is mindjobban elidegenedik, hiszen az amerikaiak egyrészt az orosz gáztól próbálják elvágni, másrészt a német autóipar működtetéséhez szükséges kínai beszállítóktól.  

A jólétet és a gazdaság növekedés esélyeit egyre inkább a klímaválság szempontjainak alárendelő szociáldemokraták és zöldek Németországot – ismét Döpfner szavaival – egyre inkább az ipar mazochista leépítésének éllovasává léptetik elő, miközben Németország a károsanyagkibocsátás szempontjából – az atomerőművekről való lemondás és a fosszilis üzemanyagok felhasználásának ismételt bevezetése ellenére is – világszinten nem igazán tényező. Egész Európa a 10 százalék körül van, miközben Amerika és Kína együtt a 60 százalékot is meghaladja.

Amit Merkel maga után hagy, egyelőre még mindig jó, de már korántsem a legjobb, ismétlik a német lapok. Hogy valóban így van, azt jól jelzi, hogy méltatói a problémákat még az ünnepi pillanatokban sem söpörhetik szőnyeg alá. Mindebben persze nem csupán Merkel a vétkes. A történelem, mely kezdetben csaknem minden törekvésének alájátszott, újabb – a világpolitika korábban senki által nem sejtett – fejleményeinek következtében hatalma utolsó éveiben egyre határozottabban elfordult tőle. S a túl gyors változásokat már ő sem mindig tudta követni. Hiába, tizenhat év hosszú idő…

Emberi és politikusi erényeit azonban a fentiek ismeretében sem lehet megkérdőjelezni.

Borítókép: Angela Merkel  2010. október  11-én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták – képünkön Andrei Marga rektorral (Rohonyi D. Iván felvétele)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iktatta jelöltségét Kelemen Hunor egy ...
Új légitársasággal Kolozsvárról ...
Több mint húsz hektáron égett le egy ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ