Uzvölgyi katonatemető - Az EMNP és az MPP is feljelentést tesz az ügyészségen
Vissza

Uzvölgyi katonatemető - Az EMNP és az MPP is feljelentést tesz az ügyészségen

Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) feljelentést tesz a romániai ügyészségen az úzvölgyi katonatemetőnél történt csütörtöki incidens ügyében - közölte pénteken a két erdélyi magyar párt.

Az MPP a temetőben történt rongálások miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést, kártérítést követelve a sírkertben tett rongálásokért. Közölték, hogy a beadványt jövő hét elején tervezi benyújtani a gyergyószentmiklósi ügyészségre Mezei János pártelnök. A szervezet bízik abban, hogy a rendőrség birtokában lévő dokumentumok alapján rövid időn belül kézre keríthetők és felelősségre vonhatók a tettesek.

Az EMNP is közölte, hogy ismeretlen tettes ellen gyűlöletkeltésért és rongálásért ügyészségi feljelentést tesz a csütörtök esti incidens miatt, amikor "lincshangulat alakult" ki a temetőnél. A Néppárt, a belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus lemondását is követeli, valamint nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, jelentette be Csomortányi István elnök mai kolozsvári sajtótájékoztatóján.

Valakik régi időkből ismert módon próbálnak magyarellenes hangulatot állandósítani a lakosság körében, mondta Csomortányi, aki szerint a módszer hasonlít az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciushoz.

A törvénytelenségek sorozata arra enged következtetni, hogy a hatóságok vagy képtelenek voltak kezelni a helyzetet, vagy bűnrészesei annak. Az is kérdés, hogy milyen hivatástudatú ortodox papok voltak képesek annak a vandál csürhének az élére állni.

A találkozón hét sajtóorgánum képviseltette magát: két magyar és öt román. Utóbbiak közül, miközben társai döbbenten szemlélték a temetőfoglalásról készült videófelvételt, az egyik szinte botrányba fullasztotta a tájékoztatót. Ki provokált kit? , kérdezte. Nem a székelyek, amikor lezárták a nemzetközi temetőt? Mit kerestek ezen a héten ott magyarországi vezetők? Élőlánc nélkül biztosan nem lett volna konfliktus …A szeparatizmus temetőügyben nem megoldás - mondta. Csomortányi a Budapestről hozott ukázokat jött ide terjeszteni? – kérdezte. És a füle mellett eleresztette az olyan “részleteket”, hogy a román hősök temetője néhány kilométerrel arrébb található a völgyben, csíkszentmártoni területen bizonyítottan csak magyar, osztrák, német és orosz halottak nyugszanak, a gyűlöletet nem lehet békés imádkozással felkelteni, a korábban gyanús körülmények között a román keresztekre elhelyezett zsákok ügyében a hatóságok nyomoznak. A gyűlölet szítása azokat gyarapítja, akik a békés egymás mellett élés helyett az egymás ellen élést viselik zászlójukon, hangzott a válasz.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Băsescu együttműködött a Securitateval
Közel 400 koldust füleltek le ...
Futottak még

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ