Az élhető város karmestere – Kolozsvár egy tájépítész szemével
„Városunkban hibásan értelmezett a zöld terek nyitottsága”
„Városunkban hibásan értelmezett a zöld terek nyitottsága”
Vissza

Az élhető város karmestere – Kolozsvár egy tájépítész szemével

Városaink, lakott területeink tájait nem a természet építi, hanem az ember, akinek nagy feladat nehezedik a vállára: miután az evolúció megengedte, hogy átvegye a természettől az irányítást, olyan módon kell kialakítania közvetlen környezetét, hogy a városi léttel járó mindenféle igényeinek a biztosítása ne szorítsa ki éppen elsődleges szükségleteinek – tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék, elviselhető hőmérséklet stb. – biztosítását. Miután erről nemrég Szabó D. Zoltán biológussal beszélgettünk, cikksorozatunk második részében Ana Horhat tájépítészt kerestük fel, aki a Fellegvár és a Keleti park felújítására meghirdetett tervpályázatok nyertes társulásának a tagja, emellett tavaly a megyei tanács városrendezési bizottságába is bekerült. Meglátása szerint Kolozsváron senki sem keresi a minőséget, ha zöldövezetről volt szó, de a közelmúltban néhány ellenfolyamat megindult és városunk fejlesztése jó irányba halad.

Borítókép: Mai divat – hangsúlyt kaptak a nyitottabb terek, de túl leegyszerűsített formában… (fotó: Rohonyi D. Iván/illusztráció)

 

– A tájépítészet fiatal interdiszciplináris szakma, amely sokfajta – többek között esztétikai, ökológiai, építészeti, gazdasági és társadalmi – tudásbázist igényel. A tájépítészet egyezményes véleménye szerint napjaink tájai nem másak, mint a kultivált (művelt) és humanizált (emberarcúvá alakított) természet. Egyes megfogalmazásokban a tájépítészet feladata ezért mindenképp a természet és az ember között megszakadt kapcsolat „újjáépítése”, illetőleg az erre irányuló törekvés kell hogy legyen. Azért kerestünk meg téged, mert ökológusoktól, a civil szférától és építészektől is fülest kaptunk arra vonatkozóan, hogy az érintett szakmákat összehozva igyekszel tevékenykedni Kolozsváron. Hogyan lettél a kertek és a közterület építésze, miben áll munkád?

– A tájépítészettel Rómában találkoztam először, 2005–2006-ban, a La Sapienza Egyetemen. Jogi diplomámmal, újságírást is tanulva, illetve pénzügyi menedzsmentben végzett mesteri képzésem után sem éreztem magaménak szakmai tevékenységemet. Művészibb oldalam kibontakoztatására a belsőépítészet felé irányultam volna, de az egyetem honlapján rábukkantam a tájépítészetre, mint építészet felöl megközelített szakmára, és egyből beleszerettem. Két fő iskolája létezett akkoriban a tájépítészetnek: az agronómiához, illetve az építészethez csatoltan lehetett képesítést szerezni benne (Romániában napjainkban is ez a tájépítészet két fő tanítási megközelítése, de kezd környezetvédelmi karokhoz csatoltan is megjelenni – olvashatjuk a Romániai Tájépítészek Egyesületének oldalán, az asop.org.ro-n – a szerző megjegyzése). Az általam addig sosem hallott szakmáról megkérdeztem a külföldi trendekben is jártas építész barátomat – akivel ma már együtt dolgozom –, ő pedig akkori tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy ez lesz a jövő az építészetben, minden a természet és a zöld területek felé fog irányulni. Belevágtam, és a doktori képzésem befejezéséig az évek során olyan kultúrában fejlődtem, amelyben a tereprendezés az építészeti szakterület része. Így tanulmányaim során tervezői látásmódot kaptam, amelyben a táj módosítása térben és időben való víziót feltételez. Azt tanultam, hogy az interdiszciplináris tájépítészetben ugyan ismerni kell az érintett szakterületek ábécéjét, de nem mindegyik szakértőjeként, hanem azok szakértőivel való együttműködésben kell tevékenykedni. A tájépítész figurája olyan, mint egy karmesteré: az összefüggések meglátójának kell lennie, és munkáját botanikusokkal, építészekkel, mérnökökkel, biológusokkal, urbanistákkal való együttműködésben kell végeznie.

Ana Horhat irodája előtti, betonból kinőtt kétéves kertecskéje

Az angol gyep elszúrt találmány…

– Tanulmányaid után visszatértél Romániába, és Kolozsváron letelepedve tájépítészként vettél részt az átalakításra váró területek tervpályázatain. Mi a véleményed a kolozsvári parkok és zöldterületek folyamatban lévő felújításáról? Hogyan látod például a Hunyadi park, a Vasutas park, az Armătura park, a Szamos park terveit, illetve kivitelezési munkálatait? Hát a már befejezett Sétateret?

– A felsoroltak közül néhány park felújítási elgondolása olyan tervpályázatok gyümölcse volt, amelyeken építésztársaimmal együtt magam is részt vettem. A Vasutas park pályázatán harmadik, a Szamos parkén a második helyet kapta javaslatunk, és noha nem bogarásztam át az apró részletekig, de a nyertes pályázatokat is nagyrészt ismerem. A kérdés megválaszolására szeretnék tenni egyfajta megkülönböztetést a felsorolt parkok között, amelyek emiatt különböző tájépítészeti megközelítést kérnek. A Hunyadi park, a Sétatér történelmi parkok. Ezek felújított verzióinak is meg kell őrizniük ezt a történelmi arculatot. Úgy gondolom, hogy mindkét park tervezésében ez megvalósul. De a téma és a kérdés nagyon összetett. A kiválasztott növényzetre is kitérve elmondhatom, hogy parkjaink és területeink rendezése is a korunk trendjeihez igazodik. Mint a ruházati divat is. Ahogyan a 60–80-as években például a cseresznyeszilvát, tuját, vagy a különböző sövénysorokat kedvelték, most hangsúlyt kaptak a nyitottabb terek, a hozzáférhetőség, az átjárhatóság, a közterület minél nagyobb kihasználtsága.

– Ha a tájépítésznek a természettel is dolgoznia kell – amelynek fő jellemzőjeként inkább az állandóságot nevezhetnénk meg, hiszen nem ismer szellős vagy szögletes divatot növekedésében –, milyen megoldások vannak korunk minimalista módijában arra, hogy a közösség is birtokába vehesse tereit, de a gyep és a fa magassága közé növő flóra is megtalálja helyét, illetve olyan részek is lehessenek, ahol a természet zavaratlanul, saját szabályai szerint növekedhet?

– Éppen ezzel szerettem volna folytatni, hogy városunkban hibásan értelmezett a zöld terek nyitottsága, mivel nagyon leegyszerűsített formában valósul meg, amikor csak lenyírt gyepet és magasra növő fákat használ. De számos módszer van arra, hogy a romániai mentalitásba mai napig a klasszikus értelemben megtelepedett angol gyep helyett más megoldást alkalmazzunk. Rengeteg tanulmány bizonyítja mára, hogy az környezetünkre káros, elszúrt invenció volt, amely a közhiedelemmel szemben az év folyamán többszöri kezelést igényel: folyamatos nyírást, öntözést, kémiai tápszerezést és növényvédő szereket. Karbantartása is igen költséges, miközben monokultúraként kiszorítja zöld tereinkből a biodiverzitást és fajszegény tájat eredményez. Ha megnézzük Európa utóbbi időben épített parkjait, azt látjuk, hogy gyepet egyre ritkábban telepítenek, ezt rétekkel vagy ökológiai folyosóknak meghagyott, szándékosan kaszálatlan füves részekkel cserélik fel. De van megoldás a történelmi parkokra is. A formálisabb megjelenésre kromatikában, formában és texturában is alkalmas évelő növények sorából válogathatunk és ültethetünk, amelyek évi egy metszésen kívül semmi más kezelést nem igényelnek.

– Tehát van másik út...

– Növények vannak, csak nálunk nem ismerik eléggé ezeket. Az emberek félnek, hogy az ismeretlen növényeket nehéz lesz gondozni, pedig ez nem így van. A kereskedelem is nagyon korlátoz, mert az üzletek nem kockáztatják, hogy a tuján, esetleg platánon kívül olyan növényeket hozzanak, amelyeket az emberek nem ismernek. Azt hoznak, amit megvásárolnak.

Visszatérve az említett parkokra, meglátásom szerint összességében a Sétatér beépíti új formájába a történelmi rétegeket, de ugyanitt például semmi szerepét, hasznát nem látom a kőszegélyezett virágágyásoknak, amelyek számomra még esztétikailag sem illenek a klasszikus tájba: látszik, hogy erőltetett, új beavatkozás. De a kérdésedbe foglalt többi, most épülő parkról nagyon jó véleményem van. A Vasutas park mellett lakom, és látom, hogy tervezői olyan irányt választottak, amelyből sok fajt kiiktattak. De tervezőként ezt a beavatkozást másként látom, mint azok a környezetvédelmi szakemberek, akik teljesen ellenzik a növények szabályozását. Az én meglátásomban az elburjánzó, meglévő növényzet kivágása nem szakasz, állomás, hanem jól kigondolt folyamat kezdete. Nagyon fontos az, hogy a kivágásokat, az irtást hogyan és hol végezzük.

Tájépítész versus biológus: nincs abszolút igazság

– Létezik-e egyfajta konfliktus a tájépítész és az ökológus/biológus között, amely abból eredne, hogy a különböző iskolák különböző módon közelítenék meg a problémát? Mennyire lehet közös a két szakma álláspontja?

Ana Horhat Rómában tanulta ki a szakmát (fotó: asop.org.ro)

– A közelmúltban a különböző szakemberekkel való együttműködés megértette velem, hogy egyes tervekben tévedtem… Ha csak ők lennének, akkor téves úton haladnának, ugyanúgy, ahogyan tennénk mi is, ha csak mi lennénk. Éppen azt tanultam meg munkámban, hogy mennyire fontos ez az együttműködés és főleg az annak során meghozott kompromisszumok, mivel ebben az összetett tervezési folyamatban nem létezik abszolút igazság. Mit jelent ez konkrét példában? Ha például úgy vesszük, hogy az ökológus kimondottan helyi fajokat szeretne látni a tájban, a tájépítész viszont esztétikai hozadékuk miatt idegenhonos fajokat is telepítene, akkor egyeztethetnénk olyan idegenhonos fajokat, amelyek nem invazívak és nem jelentenek kockázatot a helyi élővilágra, illetve a helyi fajokból olyanokat választhatnánk, amelyek a legszebb látványt nyújtják.

– A tájépítész gondol-e úgy az általa tervezett zöld részekre, hogy azok jelenleg vagy idővel egyre több ökológiai szolgáltatást nyújtsanak az embereknek: hőszabályozás, porfogás, levegőtisztítás, biodiverzitás stb.?

– Ez olyan út, amelyiken mindannyiunknak tanulnunk kell még. Az én válaszom az volna, hogy igen, gondolnak erre, én a saját szemszögömből, a tapasztalataim és az általam tanult iskolák alapján beszélek. Ugyanakkor rájövök, hogy a tájépítők zöme, akiket nem ismerek, de tudomásom van munkáikról, ez nem igaz.

– Amikor tervezel és kiválasztod a táj évelő növényeit, nem terveznéd oda azokat örökre? Nem bántana, nem fájna, ha tíz év múlva – újabb divatnak hódolva – kivágják, másra cserélik őket..

– Amikor tervezek, amikor renderelünk (fotórealisztikus, háromdimenziós megjelenítés végzése, árnyékkal és tükrözéssel – a szerző megj.), akkor már felnövő alakjukban képzeljük el a telepített növényzetet. A tájépítészet szépsége abban rejlik, hogy a jövőről gondolkodsz, azt tervezed és elvégre olyan képet adsz el a megrendelőnek, amely az idők során alakul majd ki. Ez a fő különbség az építészettel szemben, amelynek elemei pontosan úgy lesznek megépítve, ahogyan a tervrajzon szerepelnek. Nálunk sosem tudod, hogy amit tervezel, valóban megvalósul-e. Változókkal dolgozunk tehát, amelyekre tervezéseimben mindig tekintettel vagyok. Az élő világgal való munkát nagyon szépnek látom, és nyilván azt szeretnénk, hogy megmaradjanak és kiteljesedjenek terveink.

Arra, hogy mit hagyunk meg érintetlenül, egy példával válaszolnék. Vegyük a Keleti park esetét, amelynek megvalósíthatósági tanulmányán dolgozva a következő helyzettel szembesültünk: a mezőgazdasági tevékenységektől felhagyott területre a természet az utóbbi évtizedekben zabolátlanul ránőtt. A szakértők tanulmányokkal elemezték a helyzetet, és bizonyos területeket ökológiailag felbecsülhetetlen értékűnek azonosítottak. Ezeket mi a projektben nem érintjük, hanem meghagyjuk. De vannak más, szintén a természet által visszahódított részei a parknak, amelyek nem értékesek, mert invazív, veszélyes fajok telepedtek meg itt, amelyek az élővilágot éppen visszaszorították, gyérítették, és felfejlődésükkel továbbvitték volna ezt a folyamatot. A kipucolt, napsütötte részek visszahívhatnak onnan elvándorolt fajokat is... A különböző szakterületekkel együttműködve, így éppen a botanikusoktól, illetve a biodiverzitás és a környezet szakértőitől tanultam meg, hogy nem kell minden változást negatív dolognak tekinteni, hanem a változtatások előnyt is jelenthetnek – de mindenképp körültekintően, megfontoltan szükséges ezeket elvégezni. Ezt a városi környezetben lévő természetet azonban nekünk kötelességünk ellenőrizni és óvni is. Megbecsülni, értékesíteni, hasznosítani, de ellenőrizni is. És valahogy az a különbség a biológusok, a környezetvédelmi szakértők között és köztünk, hogy ők a természetet mindenhol egyformának látják. Mi kétféleképpen tekintünk a természetre: mint érintetlen, romlatlan természetre (natura naturalis), amilyen az ember által érintetlen őserdő például, és mint a mesterséges mezőgazdasági vagy városi természetre (natura artificialis), ami, bármennyire is törekednénk mi az elsővel összehasonlítani, végeredményben épített természet.

– A natura artificialist tervezhetjük úgy, hogy az is minél több ökológiai szolgáltatást nyújtson?

– A válasz az, hogy elvileg igen, de vannak olyan területek, amelyek több figyelmet igényelnek, és vannak, amelyek kevesebbet. Még a városi főútvonalak tervezésénél is gondolunk erre. Például, hogy helyenként virágos területek is legyenek, amelyek bevonzzák a rovarokat.

Mindenki a számok megszállottja

– A városban jelenleg futó parkfelújítási projektekben mennyire sikerül betartani az EU-s csatlakozásunk által városi zöld területeinkre felvállalt kötelességeket? Ezek a követelmények mennyire felületesek, vagy mennyire alaposak? Lemennek a növényfajok megválasztásáig, vagy csak számokban és színekben beszélnek?

– Ezek a kérelmek nem mennek ilyen mélyre. Mióta Kolozsvárra jöttem, azt vettem észre, hogy mintha mindenki a számok megszállottja lenne. A jelenlegi projektekről elmondható, hogy tekintettel vannak ezekre a követelményekre, amelyek általában teljesülnek. Tagja vagyok a megyei tanács városrendezési bizottságának is, így látom az összes jóváhagyásra váró projektet. Az elmúlt évig sohasem voltak a szakbizottságban tájépítészek, míg tavaly Claudiu Salanţa főépítész úgy döntött, kibővíti a bizottságot, és meghívta az építészek és urbanisták mellé néhány olyan szakterület képviselőit, amelyek korábban nem voltak jelen, köztük geológust, tájépítészt is (biológus, ökológus még nincs – a szerző megj.). Az együtthatókat, a számokat tiszteletben tartják, de kiemelten elmondható, hogy senki sem keresi a minőséget. Például mindig azt számolják, hogy 10 fát kivágtak és 20-at ültettek. De a kivágás nem mindig rossz dolog, lehet, hogy a fának valami betegsége van, a gyökérzete nem megfelelő, vagy veszélyt jelent. És az ültetésnek sem kell mindig pozitívnak lennie. Tényleg elmondható, hogy általában a megfelelő tudás hiányában senki – sem tervezésben, sem végrehajtásban vagy egyszerű szemlélőként – nem keresi a minőséget. Nagy kihívás mindent egyeztetni városi környezetünkben, de tervezéseinkben mi figyelemmel vagyunk ezekre, mind az élővilágot bevonzó növények kiválasztásában, mind abban, hogy mely növények alkalmasak játszóterek közelébe, kövezett járdákra. Például a hársnak erélyes és felületes gyökérzete van, ami megemeli a környező burkolatot.

– Mi a véleményed a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal égisze alatt működő Lakossági Innovációs és Ötletközpont (CIIC) – amelyben a legtöbb jelenlegi parkfelújítási terv közvitára kerül – működéséről, hatékonyságáról? Ezek a fórumok a városfejlesztési kérdésekben lehetőséget kínálnak a lakossági vélemények feltérképezésére, és azok tényleges beültetésére a végleges tervekbe. Csak tanácsadó szerepben, vagy tényleg döntő módon szólhatnak bele a szakemberek, illetve állampolgárok a tervekbe, azok kivitelezésébe?

– Csak a két nyertes projektnél való részvételünk esetében tudok véleményt mondani erről, de ezek után nagyon jó véleményem van a CIIC-ről és az ott megszülető vitákról. A felújításra váró területek nyertes tervei vannak itt bemutatva. Ezeket a legelső terveket a pályázat meghirdetése pillanatától viszonylag szűk idő alatt hozzák létre a tervezőirodák. Általában egy-két hónap jut a dokumentálódási időre, ezután megszületik a kezdetlegesen javasolt megoldás az adott területre, amely még nem jutott el sem a jóváhagyásokig, sőt még a megvalósíthatósági tanulmányig sem. Az ötletközpontban a konzultáció tehát a koncepció pillanatában zajlik, a kezdeti projekt kerül bemutatásra. Ekkor jönnek a polgárok, a környék lakói, a hatóságok, az érdeklődők... A tervezési szerződés aláírása után még van néhány hónapod a pályázaton tett megoldásod elmélyítésére. Mi például az utca, vagy a környék lakóinak, szakembereknek hozzászólásai alapján változtattuk a terveinket. Ezek hasznosak tudnak lenni.

– Ez csak akkor működik, ha a tervezők is nyitottak az ilyenfajta ötletek, tanácsok beépítésére…

– Valahogyan köteles is vagy erre. És éppen ez a szép a CIIC-ben, pontosan ezért látom nagyszerűnek és nagyon jó ötletnek a vitát, mert nyilvános nyomásgyakorlás van, vagyis valamilyen módon megkövetelik tőled. Amikor a vitában elhangzó vélemények komolyak és dokumentáltak, nincs okod visszautasítani őket.

Tervezés helyett virágcsokor…

– A kolozsvári egyetemeknek milyen szerepük van, vagy kellene-e lennie városunk megfelelő fejlesztésében? Beleszólhatnak például abba, hogy a hány fa, hány négyzetméter zöld helyett a milyen fa, milyen zöld legyen a kérdés?

– Szerepük lényeges mind a szakma tanításában, mind abban, hogy az egyetemeknél levő információk, kutatások a döntéshozásba, a végrehajtásba beépülhessenek, de erre még visszatérek. Kolozsváron az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem Kertészmérnöki karán lehet tájépítészeti diplomát szerezni. 2016-ban, amikor Kolozsvárra jöttem, megnéztem tanulmányi programjukat. Az alapképzés szerkezetében – összevetve azzal, amit nekem Rómában tanítottak – elmondhatom, hogy hiányoltam a szakszerű tervezési részt, csak harmadéven szerepelt tervezés a tantárgyban. Emiatt a végzősökből hiányzik a térben való látás és a bátorság, amikor szembekerülnek egy adott átalakítandó területtel. Rengeteg mezőgazdasági, kertészeti tananyagban részesülnek, szőlőtermesztést, gyümölcstermesztést tanulnak, illetve van virágcsokor-készítés tantárgyuk is. Mindemellett nem ismerik a növényeket, hogy melyek az invazív fajok, hogy mit használhatunk városi környezetben. Az alapképzés azért fontos, mert  gondolati beállítást ad meg,  olyan struktúrát, amely nagyon fontos, amire persze majd újabb tapasztalati rétegek rakódnak le, de ez feltétlenül szükséges elméleti alap. Visszatérve, nem tudom, hogy feltétlenül társadalmilag releváns tanulmányok készítésével „dobhatna” az egyetem városunk fejlesztésének minőségén. Mindenekelőtt meg kellene találni a kommunikáció módját a döntéshozó intézmények és az egyetem között, mert ez a kommunikáció most párhuzamos. Annyi információ és kutatás folyik a különböző egyetemeken, amelyek teljesen ismeretlenek, amelyeket a döntéshozatal szintjén teljesen figyelmen kívül hagynak…

– Létezik polgármesteri hivatalunkban egy ún. Városökológiai és Zöldterületek Igazgatóság, három hozzá tartotó ügyosztállyal…

– Igen, de ez inkább végrehajtó és nem döntéshozó szerv, amely puccos megnevezése ellenére főleg utcáink karbantartásával, tisztántartásával foglalkozik. Ez persze nagyon fontos, elvégzendő feladat, de a beszélgetésünkben felhozott kérdésekben nekünk főleg a törvényhozás, szabályozás szintjén kellene gondolkodnunk. Ehhez szükségesnek tartom egy, a zöldövezetekhez értő szakemberekből kiépített, döntési hatáskörrel rendelkező bizottság létrehozását, például amilyen a városháza Területrendezési és Urbanisztikai Technikai Bizottságának (CTATU) keretében működő Városesztétikai Bizottság.

A minőségi projektek jóváhagyásában nagy szerepe van annak, hogy a bizottságban az építészek és urbanisták mellett más szakma is képviselve legyen: tájépítészek, botanikusok, biológusok, ökológusok, geológusok is tagjai legyenek. A városnál ez még nem történt meg, de a megyénél is teljesen új dolog.

Új utcák: legyen hely a növényzetnek is

– A lakónegyedek egyre inkább ráépülnek a felhagyott mezőgazdasági területekre, amelyek mai formájukban még összefüggő zöld területek. Ezek beépítését hogyan kellene tervezni?

– Többrétűen kell eljutni a megoldáshoz. Mindenek előtt, amint mondtam, a szabályozás szintjén látom szükségesnek a szakemberek jelenlétét. Például amikor az építkezést a bizottságok jóváhagyják, akkor legyen tagjai között biológus és tájépítész. Jelenleg a városházának a Területrendezési és Urbanisztikai Technikai Bizottságában (CTATU) csak építészek vannak, nincs tájépítész, biológus sem. A megyei urbanisztikai bizottság tevékenysége kapcsán arról az időszakról van tudomásom, amióta tagja vagyok. Elmondhatom, hogy figyelembe vesszük, hogy a földdarabokat a tulajdonosok ne szabdalják fel apróra és ne zsúfolják rajtuk féktelenül egymás mellé az épületeket. Olyan megkötések vannak, hogy az utcák a növényzetnek is helyet adva megfelelő szélességben épüljenek, illetve új ingatlanfejlesztések esetében legyen közösségi zöldterület, ahová gyülekezhetnek a környék lakói. A vízfolyások mentén védősáv meghagyását kérjük, így az építkezések nem nyúlhatnak a vízpartig. A lényeg, hogy a beépítendő területekre sohase tekintsünk pontszerűen, egy telken belül, hanem Övezeti Területrendezési Tervek (PUZ) szülessenek meg.

– Ha egy egységgel lentebb megyünk, azaz a telkek szintjére, és mi magunk szeretnénk megfelelően tervezni a kertjeinket, akkor folyamodjunk tájépítészeti cégekhez?

– Attól tartok, nem feltétlenül a tájépítészekhez folyamodás a siker receptje, mert sajnos a piac tele van álspecialistákkal. Rengeteg nem hozzáértő, de zöldfelületeket karbantartó, tereprendező cég tevékenykedik.

– Mit gondolsz az irányról, amelyen haladunk városunk tervezésében, fejlesztésében?

– Nagyon jónak találom. Szerintem nagyon jó a polgármesteri hivatal nyitása a Romániai Építészek Rendje (OAR) felé, hogy közösen szerveznek ötletbörzéket, építészeti versenyeket. Nem lenne rossz, ha más szakmai szövetségek is részt vennének a folyamatban, de ez így is egy nagyon jó irány. Természetesen minden új út hibákkal jár, de ezeket lassan megtanulod… Valóban elmondható, hogy a Szamos partján, amely az első projekt volt ebben az építészeti versenysorozatban, a tervezés során hibákat követtek el. De én nem látom ezeket a világ végének. Nekem úgy tűnik, mindannyian tanultunk ebből, s a jövőben már nem ismétlődik meg: mind a szakemberek, mind a kedvezményezettek figyelmesebbek lesznek, tudni fogják, mit kérjenek. Gondoljunk arra, hogy Kolozsváron 30–40–50 éve nem voltak tervezett parképítések, nincs folyamatos tapasztalat a háttérben. Inkább attól félek, hogy mi lesz, ha ezek a parkok elkészülnek, megfelelően lesznek-e karbantartva. Ez egy következő téma, vegyük szépen sorjában. Egyelőre nagyon jó az, ami történik. Kiemelten jónak tartom ezt a különböző szakterületekkel való együttműködést, mert érzem ennek hozadékát a munkámban. Elkezdtünk ismerkedni, beszélgetni egymással, ez az együttműködés számomra abszolút fontosnak tűnik tevékenységemben. Szeretném hinni, hogy lehetséges megfelelni ennek a kihívásnak. Próbáljuk meg nem folyton negativitással szemlélni a folyamatokat, hanem közbelépni, hiszen annyi sikeres aktivizmusra, szakmai és nyilvánossági nyomásgyakorlásra van példa városunkban.

– Mire vagy büszke abban, amit terveitek, meglátásaitok hoznak városunk tereibe, például a két jelentős munkátok során a Fellegvárra és a Keleti parkba?

– Ezen két projektben mi a Metapolis és az Atelier Mass építészeti irodákkal való társulásban léptünk be. Mindaz, amit ott megvalósítani próbáltunk, amit megtettünk és várhatóan meg fogunk tenni, az együttműködésünk gyümölcse. Ez a várostervezők, építészek és tájtervezők kombinációja megint jó receptnek tűnik, amelyben valahogy mindegyikünk a magunk módján, jövőképünkkel, hozott tapasztalatunkkal és know-how-unkkal járulunk hozzá sikerünkhöz. Valahogy azt akarom hinni, hogy társulásként a kézlenyomatunk mindkét projekten az, hogy rengeteg időt töltöttünk az adott terek elemzésével. Nemcsak kijártunk és fényképeztünk, hanem a Fellegváron a történelmi rétegeket is bőségesen elemeztük. Hatalmas mennyiségben dokumentáltuk magunkat archívumokból, tudományos cikkekből, történelmi, geológiai, hidrológiai térképekből. Elemeztük az évek során lerakódott geológiai, hidrológiai, építészeti, de növényzeti rétegeket is. Mindkét helyzetben megpróbáltuk megérteni, hogy az, ami ma ott található, az sokkal szélesebb körű változás eredménye, mint az elmúlt ötven-száz év adta változásoké. Az út elején járunk, a megvalósíthatósági tanulmányok készítése után, amelyet a Keleti parkra a napokban adtunk le. A műszaki tanulmányok következnek. Azt akarom és remélem, hogy a fenti meggondolás mellett folytathatjuk és fejezhetjük be e munkákat, de minden más projektünkben is arra törekszünk, hogy azok az adott tájra ne legyenek invazívak, hanem az ott fellelt adottságokból, amelyek számtalanszor a szem elől rejtve vannak, a lehető legtöbbet fellelhessünk, megtartsunk és kihasználjuk.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közel 900 jogosítványt vontak be a ...
VIDEÓ – KMN: György Attila kerek ...
VIDEÓ - KMN: A szecesszió Kolozsváron. ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ