Az amerikai szenátus 4,6 milliárd dolláros segélycsomagot fogadott el a migránsválság enyhítésére

Az amerikai szenátus 4,6 milliárd dolláros segélycsomagot fogadott el a migránsválság enyhítésére
Az amerikai szenátus 4,6 milliárd dolláros segélycsomagot fogadott el a migránsválság enyhítésére.

A republikánus többségű szenátus egy nappal azt követően szavazta meg a "saját" törvényjavaslatát, hogy a demokratapárti többségű képviselőházban elfogadtak egy 4,5 milliárd dolláros segélycsomagot.

A 84:8 arányban megszavazott szenátusi törvénytervezet kevesebb megszorítást tartalmaz, mint a képviselőházé, amely például nem teszi lehetővé, hogy a segély összegéből a határőrizeti szerveket és munkatársaikat is finanszírozzák. A szenátusi változat nemcsak ezt teszi lehetővé, hanem azt is, hogy az összegből a védelmi minisztérium is pluszfinanszírozáshoz juthasson.

A képviselőházi csomagtervet kedden a szenátus elutasította, és a Fehér Ház is jelezte, hogy megvétózza majd. A szerdai szenátusi döntés után Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök azonnal felvette a kapcsolatot Mitch McConnell szenátorral, a felsőház republikánus frakciójának vezetőjével, és egyeztetést javasolt. Elvileg a képviselőház és a szenátus két törvényjavaslatának összefésülése után lehetne a kongresszus két háza elé terjeszteni a végleges törvénytervezetet, erre azonban elemzők nem sok esély látnak rövid időn belül. Részben mert Pelosi egyelőre elutasítja a szenátusi változatot, részben pedig mert a törvényhozási munka július 4-i héten szünetel.

Nancy Pelosi ugyanakkor szerdán telefonon hívta Donald Trump elnököt is. Majd újságírókkal azt közölte: "történt némi előrehaladás, ezért úgy gondoljuk, hogy van miről egyeztetni".

Donald Trump elnök - mielőtt Japánba indult a G20-as országcsoport csúcstalálkozójára - , újságíróknak "sürgetőnek" minősítette a törvénytervezet összefésülését, majd elfogadását, hiszen kimerülőben van az a pénzalap, amelyből az illegális migránsok elszállásolását, élelmezését, orvosi ellátását, szállítását finanszírozzák. Látszólag nyitva hagyta az ajtót a Fehér Házzal történő további egyeztetésekre is.

A kongresszusi szavazásokra az amerikai-mexikói határon kialakult humanitárius válság miatti felháborodás légkörében került sor. Az elmúlt napokban több olyan fotó került nyilvánosságra, amely a határfolyóba fulladt gyermekek és csecsemők földi maradványait mutatta. Különösen sokkolta az amerikaiakat az a fotó, amelyen egy édesapa és a kislánya látható, egymásba kapaszkodva, arccal a talaj felé, a Rio Grandéba fulladva, a folyó mexikói oldalán.

A fotó Donald Trumpot is sokkolta, "szörnyűségesnek" nevezte a látottakat ugyanakkor megjegyezte, hogy mindez nem fordulhatna elő, ha a demokraták együttműködést tanúsítanának a migránshelyzet megoldásában. A demokrata politikusokra utalva Twitteren azt írta: "azt mondták, hogy nincs válság a határoknál, és az egész csak 'kitaláció'. Most elismerik, hogy igazam volt. De muszáj tenniük is valamit ez ellen. Tessék most meghozni a törvényt!".

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol