Autonómia 2017-ben

Autonómia 2017-ben
Huszonöt évvel ezelőtt, 1992. október 25-én született meg a Kolozsvári Nyilatkozat néven ismert dokumentum, illetve ezen a napon esküdött fel az autonómiára a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet törvényhozóinak egy része.

Az akkori események főszereplői a múlt héten konferencián számoltak be emlékeikről. Arról viszont kevés szó esett, hogy mit jelent 2017-ben az autonómia. Ennek bizonyos elemei mára megvalósultak, de természetesen még messze állunk a dél-tiroli autonómiától. Huszonnyolc évvel a rendszerváltozás után le kell számolni azzal a mítosszal, hogy az autonómia pusztán egy törvényszöveg lenne, amely minden gondunkat-bajunkat pillanatok alatt orvosolni tudja. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az autonómiát íróasztaltól, hangzatos szövegek írásával lehet működtetni.

Az autonómiához a közösségi élet megszervezéséért áldozatot vállalni hajlandó egyénekre van szükség, akik tesznek a közösség összefogása érdekében, életkörülményeinek javításáért. Az autonómia nem lehet önmagában cél, hiszen végső értelme elvégre az, hogy a közösségünk tagjai jobban éljenek, mint most. Ennek nyilvánvalóan van egy nemzeti identitásmegőrző része, ami a kultúra ápolásában és megélésében, az anyanyelvű oktatásban, valamint az anyanyelvhasználat minél szélesebb körű használatában merül ki. Emellett az autonómiának nagyon erős gazdasági összetevője van, hiszen az önrendelkezés azt jelenti, hogy felelős emberek birtokolják azt a szükséges tudást, amelynek alapján képesek megfelelő döntéseket hozni a közösség életének hatékony megszervezéséért. A régióban – ebben az esetben Székelyföldön – erős gazdaságnak kell működnie, amely képes vállalkozókat és befektetőket vonzani. Ehhez a lakosságnak magas fokú iskolázottságra és tudásra van szüksége, hogy megfeleljen a vállalkozói szféra elvárásainak, illetve magas hozzáadott értékű termékek előállítására legyen képes. 2017-ben világosan látszik, hogy erős, dolgos közösség létezik ugyan Székelyföldön, de az oktatáshoz, a színvonalas munkához, valamint a tudáshoz való hozzáállás tekintetében alapos mentalitásváltásra van szükség.

Az autonómia nem a bezárkózást kell, hogy jelentse, mert akkor olyan szűk világot építünk, amely fiataljaink számára túl kicsi lesz, és menekülni fognak onnan, mint ahogyan ez mostanában történik. Székelyföldnek nyitnia kell a körülötte élők felé, főként a románok felé, akikkel – akár tetszik, akár nem – meg kell tanulni üzletelni. Ehhez azonban elengedhetetlen a román nyelv megfelelő szintű elsajátítása és a román néplélek megismerése. Autonómia tehát azt is jelenti, hogy románul a lehető legjobban meg kell tanulni, el kell sajátítani és alkalmazni kell az információtechnológia legújabb vívmányait, bátorítani kell a fiatalokat a továbbtanulásra és vállalkozásra. Mindezt csak minőségi oktatással lehet megvalósítani. Hatalmas tudástranszferben reménykedni nem időszerű, a tudást sokkal inkább úgy lehet felhalmozni, hogy minden parányi ötletet, kezdeményezést megragadunk, és kisléptékben ugyan, de elindítunk olyan oktatási és felzárkóztatási folyamatokat, amelyek adott pillanatban elvezethetnek a kitöréshez.

Sok tekintetben elmaradásaink vannak, márpedig az idő sürget. Szüntelenül kísérletezni és próbálkozni kell, különben nem találjuk meg azokat a használható és működőképes társadalomszervezési modelleket, tudásközvetítési technikákat, amelyek elvezetnek az autonómia által megkövetelt öngondoskodáshoz.