Arábia Európában: egy hét a napsütötte Máltán… meglepetésekkel (1. rész)
Elektromos biciklivel a legelőnyösebb a szigeti vizit
Elektromos biciklivel a legelőnyösebb a szigeti vizit
Vissza

Arábia Európában: egy hét a napsütötte Máltán… meglepetésekkel (1. rész)

Egyszerű utóvakációs és elő-születésnapos útnak indult a szeptember végi egyhetes máltai kiruccanás, ám a bárzongorista Balázsnak, a Három Város egyikében lakó házigazdámnak köszönhetően sokkal több lett belőle. Balázs 3 éve él a szigeten, és így már helybéliként láttatta velem a Mediterrán-térség eme különleges országának sajátosságait. A tőle kölcsön kapott elektromos bicikli pedig nélkülözhetetlennek bizonyult Málta és Gozó szigetének teljeskörű felfedezésére.

Főszezonban vétek elutazni egy ennyire felkapott helyre. Még a világjárvány okozta jelentős forgalom visszaesés ellenére is tömegesen érkező beoltott, elsősorban a tengerparti fürdőzésre összpontosító turista csorbíthatja a kulturális, társadalmi, politikai, szociális vonatkozások iránt érdeklődő, előre felkészült utazók élményeit. Ilyen helyre is rendszerint jóval szezon után ildomos utazni, ám a jelenlegi egészségügyi helyzet előreláthatatlansága miatt rizikós lett volna halasztani, főleg, ha az egyik diszkont légitársaság 50 százalékos árkedvezményt ajánlott: így a menettérti (!) repülőjegy csupán 36 euróba (!) került Budapestről.

A magyar fővárosig és vissza személygépkocsival utaztam, az üzemanyag ára a Bla-bla car telekocsi-rendszer segítségével szerzett utasoknak köszönhetően teljes egészében megtérült, Balázs pedig ingyen szállásolt el a fővároshoz, Valettához nagyon közel lévő csodás lakásában. Ily módon az ötnapos máltai tartózkodásra (repülőjegy, budapesti buszjegyek, máltai étkezés-italozás stb.) csupán 150 eurót költöttem. A szerény újságírói fizetésből nem is futotta volna többre…

Miért Málta?

Miért Málta volt az úti cél? Egyszerű: itt még nem jártam, a Mediterrán ország a meglátogatott államok hetvenharmadikaként került fel a virtuális jegyzékemre.

Tudtam ugyanakkor, hogy a 316 négyzetkilométeres, ivóvízhiánnyal küszködő törpeállam környezeti és geopolitikai szempontból is fontos térség. Indulás előtt olvastam, hogy a vonulási időszakban a vándormadarak millió pihennek meg Máltán, ám az állami hivatalok, a természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek erőfeszítései ellenére évente több millió madár esik áldozatául az illegális vadászatnak.

Csendélet a Nagy Kikötőben (A szerző felvételei)

A sziget geopolitikai szempontból is rendkívüli jelentőséggel bír: sok nép felismerte a sziget(ek) fontosságát, s állítólag itt szenvedett hajótörést Szent Pál, ezért róla nevezték el a sziget észak-nyugati részén található egyik öblöt. Jártak itt föníciaiak, görögök, vandálok, törökök, majd 1530-ban V. Károly német-római császár a szigeteket a Jeruzsálemi Szent János Lovagrendnek adományozta, akiknek 1551-ben hősies harcokat követően sikerült visszaverniük a rettegett Szinán pasa több hónapig tartó támadását. Az ostromot követően a lovagrend végleg megtelepedett Máltán, a fővárost pedig az ostromban győzedelmeskedő vezetőtől, Jean Parisot De La Valette-ről nevezték el (Valletta).

Bár Bonaparte Napóleonnak sikerült elfoglalnia a szigeteket, de később a brit koronabirtok része lett. Az első világháború idején Málta egészségügyi központtá vált, a másodikban pedig a szövetségesek stratégiai fontosságú bázisa lett, ami miatt a tengelyhatalmak megállás nélkül bombázták. Ennek részleges nyomai ma is látszanak, bár az évtizedek során a szigeten rendületlen restaurálási és helyreállítási munka zajlott. Kiállásukért a máltaiak megkapták a Szent György-keresztet, amely az ország zászlaján található. Érdekesség az is, hogy 1945 elején Vallettában találkozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök. A szubtrópusi éghajlatú ország 1964. szeptember 21-én vált függetlenné, 1974-ben köztársaság lett, az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott, négy évvel később pedig bevezették az eurót.

Ilyen megvilágításban politikai, gazdasági, társadalomszervezési és szociális szempontból valójában el sem hagytam Európát, ám mégis egy olyan országba érkeztem, ahol a helyiek az arab államokban látott emberekhez hasonlítanak, kinézet, de főleg nyelvük hangzása szempontjából.

Az első meglepetések

Valójában attól tartottam, három és fél nap nem lesz elég Málta meglátogatására. Tudtam, hogy a baloldali közúti közlekedés és a bicikliutak hiánya jelentősen megnehezíti a mobilitást, de mivel a sziget szélessége csupán 14 kilométer, hossza pedig 27, arra gondoltam, a közszállítás és a gyaloglás a szövetségesem lehet. Valahogy mégiscsak sikerül körbejárnom a három lakott és két lakatlan szigetet… 

Az első feladat a szálláskeresés volt: a fő célpont az évek óta sikeresen használt CouchSurfing (www.couchsurfing.com) volt. Úgy vélem, ilyen helyen is sokkal maradandóbb emlékekkel, élményekkel és kalandokkal jár az ott tartózkodás, ha az utazó nem a hagyományos turizmushoz hasonlóan szállodában illetve panzióban, hanem a helyieknél keres szállást. Talán a turisták özöne miatt, no meg azt is figyelembe véve, hogy a helyi vendégszerető klubosok elsősorban férfiak, és inkább a napozó-fürdőző hölgyek társaságát preferálják, a kanapészörfölő szállásváltozat kudarcot vallott. 

Ódon falak között

Az egyházi és a diplomáciai vonal sem járt sikerrel, ám a Máltán élő magyarok Facebook-csoportja telitalálatnak bizonyult: egyetlen közös FB-ismerősünkkel, Tyukodi Szabolccsal történő konzultációt követően a budapesti születésű Balázs úgy döntött, vendégül lát. Szerencsém volt: lévén, hogy három éve a szigeten él, tulajdonképpen helyinek számít, ám ugyanakkor több szempontból a kívülálló szemével tekint a dolgokra. Hatalmas mázli volt az is, hogy Balázs elektromos biciklit bocsátott a rendelkezésemre, de a lelkemre kötötte: újdonság itt a bringázás, nincsenek bicikliutak (azaz van néhány, ám csupán párszáz méter…), s főleg a baloldali közlekedés, valamint a gépkocsivezetők „határozottabb” vezetési stílusa miatt nagyon kell ügyelnem.

Minden napra egy templom

A máltai repülőtéri sorban állás, az Európai Unió által kiállított úgynevezett zöld kártya, azaz az oltásigazolás, valamint az utas-helymeghatározó űrlap ellenőrzése után, az X4-es jelzésű autóbusszal 2 euróért gyorsan és gondtalanul jutok be a fővárosba, Vallettába. A tömegközlekedési járműnek éppen a főváros kapujánál található csodás Tritons szökőkútnál van a végállomása. A szökőkút három, bronzból készített Tritonból áll, amelyek egy medencét tartanak. A modernista nevezetességet szemügyre veszem, majd a pálmafák árnyékában meghúzódó fiákeresekkel társalgok. Panaszkodnak, kevés a turista, s amelyik ellátogat Máltára, fösvényebb, nem áldoz pénzt a sétakocsizásra. Dél van, hőség, persze, hogy kevés az ügyfél - vágok vissza. „Megnyugtatnak”: a kellemes délutáni és esti órákban sincs több kliens.

El akarok tévedni, elindulok a városkapuval ellentétes irányba az utca árnyékos oldalán, megcsodálom a Floriana lakónegyed épületeit. Egyes épületek sarkán különböző szentek szobrai láthatók, a magas piedesztál a járda egy részét elfoglalja. Hirtelen balra fordulok, s egy garázs előtt széken ülő két idős férfit pillantok meg. Hátuk mögött félig nyitott garázsajtó, bent egy retró gyöngyszem. Ez egy kihagyhatatlan fotó. Beleegyeznek, fotózok. Amikor a retró jármű felől érdeklődöm, csillogni kezd az egyik férfi szeme, máris nyílik a garázsajtó.

Büszkén őrzik a garázsban lévő kincset...

- Az 1958-ban gyártott Morris 1000 angol gyöngyszem, 1970-ben vásároltam az akkori tulajdonostól. Nagyon büszke vagyok rá, csak vasárnaponként használom, akkor teszek vele egy kört a szigeten. Dehogy eladó, ennek a kincsnek nem is lehet ára – jelenti ki határozottan Victor Bone.

Felnyitja a motorháztetőt, mutatja a motort, elárulja, akkoriban hogyan történt a jelzés: a kocsi két ajtója közötti részen, felül egyszerűen felemelkedett egy sárga színű kar. Magyarázza, a „jelzőlámpát” mechanikus szerkezet működtette.

Ez a képkocsi jelzőlámpája

Mihelyt távozom, Victor a lelkemre köti: ne a tömegesen érkező turisták által látogatott tengerpartot, üdülőtelepeket és strandokat tekintsem meg, hanem a templomokat és a katedrálisokat.

– Abból a szempontból is különleges hely ez a sziget, hogy nálunk minden napra jut egy templom – mondja, de tudja, hogy nem hiszem, ezért csak annyit tesz hozzá: igazat adok majd neki.

Búcsúzom, lemegyek a kikötőbe, ahol éppen a román tengerészek büszkeségére, a Regina Maria nevű fregattra leszek figyelmes. Odébb csodálatos kilátás nyílik a Három Városra. Éppen akkor érkezik a Gozót megjárt katamarán, ezzel megyek majd a szigetre.

Luzzut tessék!

A magas várfal és a tengerpart között sétálok, abban reménykedem sikerül helyiekkel társalognom. Előbb viszont egy szomorú látvány tárul elém: a rekkenő hőségben egy raktárhelyiséget őrző farkaskutyákra leszek figyelmes. Ki lehet ennyire kegyetlen? Szerencsére árnyékban vannak, minden csónak érkezésekor izgatottak lesznek, abban reménykednek, végre megérkezik a gazdájuk.

A várfalban létrehozott garázsok egy részét lakrésszé alakítottak át, az egyik előtt egy hagyományosnak tűnő máltai csónak tűnik fel. A vasajtóval és függönnyel ellátott lakrészből azonnal sihederek jönnek elő, el akarják adni nekem a bevallásuk szerint is restaurálásra szoruló bárkát, a hagyományos luzzut. Nem kötünk üzletet, azt kifogásolom, a vízi alkalmatosság nem összecsukható, nincs, ahogyan feltegyem a repülőre. Mosolyognak.

Ezt akarták eladni...

De hát miért akarnék elmenni innen, süt a nap, szép az idő, maradjak itt, mondják. Afelől kérdezem őket, a parton miért van annyi elhagyatott lakás, a teraszokon szögesdrótot látok feltekerve. Nem kapok választ. Azt már magamtól kérdezem, miért van lepusztulva a halpiac, az emeletes épület két hatalmas bejáratát drótkerítés zárja le. Világos: Málta már régen nem a horgászatból él, évtizedek óta a turizmus jelenti a fő bevételi forrást. Szakemberek adatai szerint a sziget nemzeti össztermékének közel 13 százalékát a vendégek által elköltött összegek jelentik: 2017-ben például a turisták 2,1 milliárd eurót hagytak Máltán. Az egy évvel későbbről származó adatok szerint a szigetet 3,2 millióan látogatták meg. A helyi lakosság alig több mint félmillió…

A horgász és a tisztálkodó vendégmunkás

Továbbsétálok a parton, a hatalmas várfal alatt. Ismét egy meglepő látvány: egy helyi horgász és az öböl vizében tusfürdővel tisztálkodó vendégmunkás. Hosszasan szemlélem őket: nem szólnak egymáshoz, bár láthatóan zavarja a halászt a habos víz.

A part közvetlen közelében található turisztikai nevezetességet azért megnézem: a neoklasszikus stílusban létrehozott harangtorony 10 oszlopon állva emlékeztet az 1940-1942 közötti ostromra, amely során körülbelül 7 ezer katona és civil vesztette életét. A sziget a második világháborúban is geostratégiai fontosságúnak bizonyult, ezért a szövetségesek foggal-körömmel meg akarták őrizni, a tengelyhatalmak pedig mindenáron elfoglalni. A sziget lakói hősiességének elismeréseképpen 1942 áprilisában VI. György brit uralkodó a Szent György-kereszt rendjelet adományozta Máltának, amely a civileknek nyújtható legmagasabb rangú elismerés. Az érdemrend átadásának ötvenedik évfordulóján, 1992-ben leplezte le II. Erzsébet angol királynő az Alsó Barakka kertek szomszédságában, a kikötőre és azt ölelő környezetére fenséges kilátással nyíló, megemlékezésre hívó helyszínen álló Harang emlékművet (Siege Bell War Memorial). Az építményben minden délben megszólal a harang, amely egyébként a legnagyobb a szigeten.

Tengervízben mosakodó vendégmunkás és a halászni próbáló helybéli

Haladok tovább a parton, helyi sihederek egy halászlak (Boom Defence) mellett fürdőznek. Bekukkantok a kőépítménybe: halászhálók „jajveszékelnek” a falon, megöregedve, lyukasan, elhagyatottan.  A negyvenöt év körüli halászt nehéz szóra bírni: zsebrádióját hallgatja és mélyen az öbölre „horgonyozza” a tekintetét. Mondja, hogy már régóta csak saját magának horgászik, halat nem készít már az odavetődő turistáknak, bár korábban nagy lelkesedéssel készített ebédet és vacsorát számukra. Inkább szórakozásból megy ki a hullámok közé, s veti ki a hálót. Unja már az összes halételt, mondja, s megkérdezi, nálunk mi a legfinomabb falat. 

A máltai halász és bárjáka

Sziklák közé vájt lépcsőkön haladok tovább, bal felén rendkívül magas várfal. Jachtok és különböző rendeltetésű hajók jönnek-mennek a kikötőben.  A helyiek által használt Csónak (Boat) utcai kis kikötő mellett, az öbölbe ereszkedő létrára leszek figyelmes. Hová vezethet? Lenézek, egy sziklákkal körbevett parányi öböl tárul elém, a helyiek amolyan privát strandja. Kutyájuk megugat, világos, turistának nincs mit keresnie ott.

Ez a luzzu nem eladó!

Próbálok felmenni a partról a várba, szerencsére nem sikerül, mert a sziklába vájt kis műhelyben egy csónakot restauráló férfire leszek figyelmes. Megdicsérem az „alkotását”, azonnal bőbeszédű lesz, beinvitál.  Meséli, nyugdíjas és régi máltai csónakokat újít fel, egyiket sem adja ám el, mit is képzelek, mordul rám. Érdekes módon, a többi csónaktól eltérően, az orrára nem Ozirisz szemét festette fel, amely a helyi hiedelem szerint a tenger veszélyeitől óvná meg a halászt, hanem egy számomra ismeretlen fajú halat.

Büszke rá

- Büszke vagyok a kis műhelyemre, itt keltem életre a hagyományos máltai csónakokat, az úgynevezett luzzukat. A műhelyt a második világháború során légvédelmi fedezékként használták a helybéliek. Sok van ilyen a parton, gyermek voltak akkor, bombázáskor ide menekültünk. Képzelje csak, a máltaiak képesek voltak sziklába vésett menedékhelyet kialakítani maguknak, mennyi munka lehetett ezzel, puszta kézzel és vésőkkel kivájni a sziklát. Amit én csinálok az gyerekjáték ahhoz képest, amire akkoriban képesek voltak az emberek – meséli, majd megmutatja az építőtelep mögött, hol lehet felmenni Vallettába.

Egy kis üzletet találok, tejet és bagettet vásárolok, meg is van az alacsony költségvetésű ebéd-vacsora. Valletta tele van jobbnál-jobb vendéglőkkel, ám az étlapon szereplő finomságok árát nem az erdélyi magyar újságírók zsebére szabták.

FOLYTATJUK


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iskolai Covid-tesztek „kilóra” ...
Továbbra is sok a fiatal munkanélküli
Bepereli Romániát az EB: nem korlátozta ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ