Apa lánya – Háy-bemutató a ZIZ-ben
Vissza

Apa lánya – Háy-bemutató a ZIZ-ben

A kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület Háy János Apa lánya című monodrámájának erdélyi ősbemutatóját tartja a márciusban megnyitott független színházi térben, a ZIZ-ben (Párizs/Pap u. 5 sz.).

Az előadás szabadtéri változatát már láthatták az érdeklődők a nyár folyamán a KaravanAct Fesztivál állomásain, azonban a hivatalos, beltéri bemutatóra szombaton, október 3-án este 7 órától kerül sor a már említett térben, amelyet vasárnap, október 4-én egy második előadás követ.

Helyeket foglalni az előadás Facebook eventjén, valamint a Shoshin honlapján a Naptár funkción keresztül elérhető űrlapok kitöltésével lehet. A következő előadásokra november 14-15-én kerül sor.

„Háy szövegének hátterében Irena Sendlerowa lengyel ápolónő alakja áll, aki a második világháború alatt több mint 2000 gyereket mentett ki a varsói gettóból. A valós hátter azonban – ahogyan maga a szerző is jelzi darabjának előszavában – csupán kiindulópont, és végül alkotócsapatunk számára is cask ürügyet jelentett, hogy a külső elnyomás, a kiszolgáltatottság, a bezártság helyzetének feltárása közben megérinthessük és bejárhassuk az érem másik oldalát, a belső bezártságot, a bennünk lévő korlátokat, az ember képtelenségét az igazi szabadságra, és azt, hogy „a saját börtönünk rabjai vagyunk, és nem tudunk falat rombolni, és örülünk, ha mások húznak körénk falat, mert azt hisszük, miattuk vagyunk fogságban”, olvasható a Shoshin egyesület közleményében.

Játsszák: Kiss-Ferenczi Sára, Márkos Tamás, Ruszuly Ervin. Élőzene: Márkos Tamás. Rendezte: Köllő Csongor. Dramaturgiai munkatárs: VeresKincső.

A részvétel az aktuális biztonsági és higiéniai feltételekre vonatkozó rendelet tiszteletben tartásával történik. Az előadás ideje alatt kötelező a maszk viselése.

(Borítókép: Jelenet az előadásból, Kiss-Ferenczi Sára és Ruszuly Ervin. Fotó: Rab Zoltán) 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - Fennakadások a forgalomban a ma ...
Katonai díszszemle és közönség nélkül ...
Egy közeljövőben játszódó bestseller ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ