ANYÓ a Szent Imre Római Katolikus Óvodában

ANYÓ a Szent Imre Római Katolikus Óvodában
Alighogy bezárultak a Szent Imre Római Katolikus Óvoda kapui a 2018-2019-es tanévre, máris gyerekkacajjal teltek meg ismét a termeink, az udvarunk, a játszótér és a veteményes kertünk. Augusztusban már második alkalommal adtunk otthont az Argumentum Nostrum Egyesület által szervezett A Nyári Óvoda (ANYÓ) programjainak, ezzel is segítve a szülőket, élményekkel és új barátokkal gazdagítva a gyerekeket.

A négy hét alatt heti egy érdekes témakört jártunk körbe a gyerekekkel, kihasználva az óvoda adta lehetőségeket, sok időt töltöttünk a szabadban, itt zajlott a foglalkozások nagy része. Nem maradt el a mese, a barkácsolás, az együtt játszás, éneklés, de a román nyelvű tevékenységek sem. Nagy sikere volt a veteményes kertben való munkáknak, öntözésnek, a frissen, saját kezűleg szedett paradicsomkóstolásnak is.

Első héten Ferencz Abigél és Molnár Réka-Mónika pedagógusok fogadták és kalauzolták a gyerekeket, Sánta Enikő dadus segítségével. Az úti cél Meseország! Volt mese, mondóka, ének, vers, népi gyermekjátékok az udvaron, csendes, mesélős, összebújós tábori hangulat lefekvéskor, ovi mozi jegyet is válthattak a gyerekek a diavetítésre.

Második héten Bota Annamária és Molnár Réka-Mónika pedagógusok által elevenedtek meg a nyár szépségei, Sánta Enikő dadus pedig a háttérrendezésben volt segítségünkre. Az együtt játszásból sosem elég. Nagy sikere volt a régi, szabadban játszható gyermekjátékoknak, de élvezték a hinta, csúszda, mászóka nyújtotta modern lehetőségeket is. A gyermeki fantázia, kreativitás is teret kapott, saját készítésű játékokat barkácsolhattak maguknak a gyerekek, a tűző nap elől elbújva. Külön köszönettel tartozunk Fülöp Csilla kutyatrénernek és természetesen Szellő kutyusnak, hogy eljöttek óvodánkba, és általuk megtanultuk, hogyan kell helyesen viszonyulni négylábú barátainkhoz. Nagy élmény volt számunkra Molnár Mihály gyógytornásszal való találkozás, hisz egy egész délelőtt fejleszthettük kis és nagymozgásunkat, az általa felépített akadálypálya révén.

A harmadik hét pedagógusai Szabó Kinga és Tóth Boglárka voltak, Petrus Annamária dadus pedig mindenben a jobb kezük. A gyerekek egyik kedvenc témaköre, a közlekedés került feldolgozásra. Különböző közlekedési eszközökkel bővült az ismeretük. Autót, hőlégballont barkácsoltak papírgurigából, repülőt spatulából. Szó volt a közlekedési szabályokról, a jelzőlámpa színeiről. A dicsekvő versenyautó című mese kapcsán emberi értékekről is beszélgettünk a gyerekekkel. Az új énekek és mondókák mellett, örömmel énekelték együtt a Megy a gőzös Kanizsára dallamát. A barkácsolás, festés mellett, sok mozgásos játékkal színesedett a hét. Az óvoda udvara pedig lehetőséget adott a motorbiciklizésre, ami végig nagy kedvence volt a gyerekeknek. Még saját útvonalat is rajzolhattak maguknak az aszfaltra.

A program negyedik, egyben befejező hetét Bota Annamária és Gózner Gabriella pedagógusok tették színesebbé a gyerekek számára, egy rendhagyóbb Színes hét keretében. Győri Margit dadus pedig mindig tudta mikor, hol fog jól a segítség. Mesekeretbe elhelyezve, a hét minden napján új színt kísérleteztünk ki. A tapasztalatszerzésen alapuló ismeretszerzés volt a cél. Színes folyadékokat, festékeket töltögettünk, kevertünk, csepegtettünk, varázsoltunk, fújtunk, olajfestékkel márványoztunk. Színes nyaklánchoz való laskát is festettünk. Magunk körül felfedeztük a színes tárgyak árnyalatait, csoportosítottuk, csipesszel válogattuk a dugókat, pomponokat, sormintát rakva ki belőlük. Mondókát, verset találtunk ki közösen minden színhez. Gyermekkitaláció, fantáziamese és dalocska is szövődött a színekhez, amit aztán gitárkísérettel és nagy lelkesedéssel énekeltünk együtt, hiszen a saját alkotásunk!

Úgy érezzük, az egy hónap alatt nem csak tartalmas heteket, de tartalmas programot is zárunk. A gyerekek örömmel tértek haza a nyári óvodában barkácsolt tárgyaikkal, tapasztalataikkal, ismereteikkel, új barátságokkal és ugyanakkor rengeteg élménnyel a tarsolyukban. 

Jövőre is szívesen fogadjuk újabb kalandozásra az ANYÓ program képviselőit!

 Az óvoda munkaközössége