Antiszemita botrányba keveredett a Jobbik

Antiszemita botrányba keveredett a Jobbik
Sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula, a Jobbik volt képviselője, "kampányarca" az egyik bírálóját és családját halálosan megfenyegette és többször lezsidózta írásban és telefonon keresztül is.

Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya - jelentette ki a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A KDNP-s képviselő szerint felháborító, ami történt, nem volt még példa a magyar politika történetében ilyen durva antiszemita megnyilvánulásra, ezért a kormánynak állást kell foglalnia az ügyben.Hangsúlyozta, hogy 2010 óta zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, zsidózni, őket fenyegetni nemcsak megengedhetetlen, hanem bűncselekmény is. Ami történt, az nem maradhat következmények nélkül - hangoztatta, hozzátéve: arra kérik a rendőrséget, hogy a leghatározottabban járjon el az ügyben és vizsgálja ki a történeteket. A kormánynak pedig szerintük állást kell foglalnia.Orbán Viktor magyar miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel" - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke ma az MTI-vel, Hollik István KDNP-s képviselő ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatója után.Hangsúlyozta, Orbán Viktor az Országgyűlésben több alkalommal is kifejtette, hogy Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az antiszemitizmus újra "felívelőben" van Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, ezért a világ vezető politikusainak oda kell figyelniük a jelenségre - közölte a Migrációkutató Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán ma, a holokauszt nemzetközi emléknapján.
Külpol