André Ferenc nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját
Vissza

André Ferenc nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját

Foszfor és verejték című alkotásával André Ferenc nyerte a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, buborék hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját. A döntős művekre a közönség is szavazhat.

A tizenegy döntős mű elsőként a SZIFONline irodalmi portálon olvasható, ahol augusztus 20-ig szavazni is lehet, hogy melyik nyerje el a közönségdíjat. Mind a szakmai, mind a közönségdíj nyertese 200 ezer forint díjazásban részesül, és fellépési lehetőséget kap a szeptember végi PesText irodalmi fesztiválon – közölték a szervezők az MTI-vel.

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredában, költő, slammer, műfordító és szerkesztő. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ), az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) és a Romániai Írók Szövetségének is. Az elmúlt 8 évben több mint 150 irodalmi est és slam rendezvény szervezésében vett részt. Verseit eddig román, angol és török nyelvre fordították le, és ő maga is 25 román költőtől fordított már magyarra. Eddig két kötete jelent meg, a Bújócskaverseny és a Szótagadó, utóbbiért elnyerte a JAK és az Írók Boltja könyvösztöndíját, valamint a Romániai Írók Szövetsége debütdíját. Jelenleg a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjasa, valamint irodalomelmélet-szemináriumokat tart a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen.

Az áprilisban kiírt pályázatra a szervezők kortárs magyar szerzők magyar nyelvű műveit várták maximum 6000 leütés terjedelemben a buborék témakörében. Rekordszámú, a 2020-as 437-et jócskán meghaladó, összesen 756 nevezés érkezett, amelyek zsűrizése két körben zajlott. Alapos előválogatást követően végül a legjobb tizenegy pályamű került a főzsűri elé, amelynek tagja idén Szabó T. Anna, Mécs Anna és Dániel András volt. Az előzsűri tagja Borbáth Péter író, műfordító, Górász Péter irodalmár, a FISZ elnökségi tagja, Pinczési Botond kritikus, az Alföld Stúdió tagja, valamint Vass Norbert író, a Szépirodalmi Figyelő, a SZIFONline és a SiopArt szerkesztője volt.

„Idén is kizárólag jeligés pályázatokat fogadtunk, így sem az előzsűri, sem a főzsűri tagjai nem tudták, hogy ki a szerzője az adott szövegnek. Le a kalappal minden pályázó előtt, aki nekifutott a feladatnak. Nem könnyű 6000 karakter alatt kialakítani egy szöveguniverzumot úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a pályázat témafelvetéséhez és legyen benne egy-két izgalmas megoldás is. Olvastunk felejthető és emlékezetes szövegeket, és persze jó néhány személyes kedvenc kihullott menet közben, hiszen egyszerre négy embernek kellett rábólintania a döntős művekre” – idézi a közlemény Borbáth Péter szavait. „A győztes egyértelmű volt, a rangsornál akadtak csak kisebb eltérések, de nem ugrottunk egymásnak, sőt’ – tette hozzá Szabó T. Anna, a főzsűri tagja.

A világirodalmi fókuszú PesText ősszel harmadik alkalommal valósul meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervezésében, a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával szeptember 17. és 26. között.
    


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ma ünnepeljük a magyar dráma napját
Két hét múlva kezdődik a 21. ...
TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás