Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat …
Vissza

Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat …

Régészet a nagyközönség nyelvén – valahogy így lehetne körülhatárolni azt a fogalmat, amit az angolban public archeology-nak neveznek, a magyar nyelvben pedig „közönségrégészet” formában honosodhat meg. Ennek az új szakkifejezésnek azonban többet kellene jelentenie egy világnyelvből átvett újabb terminus technicus magyarításánál: mégpedig mélyreható mentalitásváltást mind a szakma, mind pedig a nagyközönség részéről. Bárhogy is alakuljon a közönségrégészet tájainkon, ahhoz kétség nem fér: sorsa T. Szabó Csaba fiatal történész nevéhez köthető, aki erdélyi viszonylatban úttörőnek számít a tudományos ismeretterjesztés műfajában. Legújabb kötete – méltatója, Csók Zsolt régészeti szakember szerint - „trendsetternek” minősül ezen a területen.

A közönségrégészetről, e mozgalom fontosságáról, a nyugati példákról T. Szabó Csaba Erdélyi régészet című könyvének bemutatóján beszélt, amelyre az újrainduló Művelődési estek keretében került sor csütörtökön a Györkös Mányi Emlékházban. A kötet az ókortörténész, publicista 2009-2017 közötti tanulmányainak, régészetről és kulturális örökségvédelemről szóló újságcikkeinek gyűjteménye. Ezek tekintélyes része – büszkén mondhatjuk – lapunk, a Szabadság hasábjain jelent meg.

A közönségrégészet fő feladata: élő kapcsolatot teremteni régészek és nagyközönség között, csakis így képzelhető el felelős, a múlt iránt érdeklődő, régészeti örökségünket ismerő és védő nagyközönség nevelése, vallja a szerző. Példának Verespatak esetét említi. Az az öntudatos civil hozzáállás - bár itt elsősorban környezetvédők fellépéséről van szó -, amely Alburnus maior védelmére kelt, megmentette – egyelőre legalábbis – a térséget az újraéledt aranyláz pusztító hatásaitól. És megmenthette volna Gyulafehérvár főterének régészeti emlékeit is, teszi hozzá a szerző, aki maga is szemtanúja volt a vár felújításakor tanúsított szakszerűtlenségnek. A fegyházi rabokkal és bulldózerekkel rekordidő alatt elvégeztetett munkálatok során nem csak a honfoglaláskori szintet nem dokumentálták, mi több, gyakorlatilag letarolták, hanem a kutatott római leleteket is meglehetősen szelektíven gyűjtötték, kerámia darabok, oszlopfő maradványok estek a jelenkori barbarizmus áldozatává. Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat. Hogy sajátjuknak, saját örökségüknek tekintsék ezeket, az neveléssel érhető el, véli a szakember.

A szerző meggyőzően, lelkesedéssel beszélt a nyugati világban immár két évtizede tudatosan folytatott közönségrégészeti stratégiákról, azokról a módszerekről – elődadások, kiállítások, változatosabbnál változatosabb interaktív programok –, amelyek segítségével a sokak számára érthetetlennek, ismeretlennek számító régészeti tudományág képviselői igyekeznek megismertetni a nagyközönséggel, munkájuk eredményét, komoly sikerrel. Hogy gondolkodásmódban mekkora a lemaradás a nyugati világ és a mi kis erdélyi univerzumunk között ezen a téren is, az a csütörtök esti beszélgetés során hamar kiderült. A kötet bemutatására felkért Csók Zsolt, több régészeti kutatás ismert vezetője szolgáltatott példát a hazai régészek és közönségük közötti „sajátos” viszony szemléltetésére – és egyszersmind arra, hogy a közönségrégészet, közönségnevelés mennyire időszerű tájainkon, hogy a sajtónak milyen nagy felelőssége van ebben.

Nem kell félni a dákoktól … 

Lapunk annak idején igyekezett részletesen tudósítani mind a tavalyi Főtér-felújítás alkalmával sorra került, mind pedig a Szent Mihály plébániatemplom restaurálásának elkezdését megelőző régészeti és geológiai ásatásokról. A kutatások sok meglepetéssel szolgáltak a szakemberek számára, és ezek nem feltétlenül a föld alól kerültek elő. Csók Zsolt megdöbbenve beszélt a felhalmozott negatív élményekről, arról, ahogyan kolozsvári magyarok vagy éppen Magyarországról érkező turisták viszonyultak a régészekhez, a tudatlanságból is fakadó sértegetésekről. A szalonképesebbek közül válogatva: voltak olyanok, akik árulással vádolták a kutatókat, amiért munkájukkal az „átkos” dákó-román kontinuitás elméletéhez igyekeznek újabb tárgyi bizonyítékokat kreálni.

„A régészet, főleg a tereprégészet olyan szakma, amelynek etikai keretei nem engedik meg a kutatónak, hogy egy lelethez etnikai szálakat kössön, ez persze sok esetben rombolja a tanult elméleteket”, hívta fel a figyelmet Csók Zsolt. „Nem kell félni a dákoktól, a rómaiaktól, ez olyan mentalitás, amin legalább nekünk át kellene végre lépnünk. Igen, van egy olyan vaskori népesség Erdély területén, amely várakat, erődítményeket emelt, kerámiát gyártott, azt viszont nem tudjuk, hol vannak temetkezési helyeik”, tette hozzá.

Úgy tűnik, a régészeket minden ág húzza, a tekintélyes szakmának másféle előítéletekkel is meg kell küzdenie. „A régészeti kutatást nyűgnek tekintik Romániában, elsősorban minket okolnak az infrastruktúra-felújítás lassúságáért, az autópályák hiányáért. A régészeket állítólag nagy pénzekkel kell megfizetni, ezért, ha lehet, bármilyen beavatkozást gyorsan markolóval nyélbe kell ütni, vélik sokan”, fejtette ki Csók Zsolt. Nem csak urbánus legenda: az alapozással foglalkozó első éves tartószerkezeti mérnököket arra tanítják, hogy nekik két főellenségük van: a víz és a régészek! – méltatlankodott a kutató.

Ami pedig a fordítottját, vagyis a régészek ellenségét illeti, ezek közül az elsőszámú a helyi adminisztráció, amelynek halvány fogalma sincs arról, hogy létezik régészeti vagy örökségvédelmi kerettörvény. Példa erre a kolozsvári Főtér esete, amikor utolsó percben állították meg a bulldózeres munkásokat. Kiderült: az az engedély, amit az országos műemlékvédelmi bizottság kibocsátott, világosan leszögezte, hogy a felújítás régészeti felügyelet mellett történjen, a polgármesteri hivatal viszont ezt teljességgel semmibe vette, Emil Boc számára fontosabb volt, hogy minél hamarabb túlessen a dolgon, és a sörnapokra át tudja adni a tér nyugati részét.

Sajnos, a régészeti kutatásokról, illetve az épített örökség védeleméről rendelkező jogszabályok is olyanok, amilyenek, nagyon sok kiskaput hagynak a befektetők számára, hogy azt tehessenek a markolókkal, amit akarnak – mondta Csók Zsolt. Erre különben szomorú példa a nagyenyedi vártemplom felújítása is: amint azt a teremben felszólaló enyedi tanárnő elmondta, kétségbeejtő, ahogy a vár bástyáinak „rendbetételét” kivitelezték: a faragott köveket kivették, a falakat betonból újraöntötték, a civilek pedig tehetetleneknek érzik magukat e rombolás láttán.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Erdélyi Magyar Érték lett a ...
Politikai zsákutcában Németország: új ...
Havazás és erős szél várható

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ