Álomvakáció a canzonetta, pizza, espresso és limoncello hazájában 5.
Positano, az Amalfi-part „királynője”
Positano, az Amalfi-part „királynője”
Vissza

Álomvakáció a canzonetta, pizza, espresso és limoncello hazájában 5.

Számomra felfoghatatlan, hogy miképpen lehetett azokat a meredek sziklapartokon haladó, veszélyesen szűk, kanyargós utakat megépíteni, amelyek az Amalfi-partvidék gyönyörűséges kisvároskáiba vezetnek. Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon hány év alatt szelték át a hegyeket és hány ember munkája van – esetleg élete – a veszélyesen kígyózó utakban?

(Borítókép: Kilátás a tengerre. A fotók a szerző felvételei)

Akinek gyenge az idegzete, nem ajánlanám azt az adrenalindús buszos kalandot, amely a Positanóba, Amalfiba és Ravellóba vezető úton várja, de akinek van mersze a lenyűgöző látvány feledteti a félelmet, és az élmény felejthetetlen! Igaz, sűrűn kapkodhatod a fejed, és rémülten nézhetsz ki az ablakon, amikor egyik felől az égig magasodó hegyek, kiszögellő vad sziklák, a másikon a hatalmas szakadék, a mélyben pedig a tenger… lélegzetelállító! Egy-egy pillanatban azt érzed, vége az életednek, és mégis boldog vagy, mert nem mindennapi és valószínűleg nem is megismételhető látványban van részed.

A hadihajók gyártásáról híres Positano hosszú ideig Amalfi riválisa volt, de a 16–17. századtól hanyatlásnak indult, a lakosság több mint fele az „új világba” vándorolt. Az otthon maradottak még a 20. század elején is leginkább halászattal foglalkoztak, jelenleg a város számottevő bevétele a turizmusból származik. Természeti szépségeit a 20. század közepétől, a második világháború után kezdték felfedezni, a város idilli-romantikus hangulata azóta a Salernói-öböl egyik leglátogatottabb, romantikus tengerparti városkájává vált, ahova, a több ezernyi turistán kívül művészek, költők, festők sokasága járt és jár vissza mind a mai napig. Gyönyörű város, nem hiába írta John Steinbeck „Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.” 1997-től az Amalfi-partvidék többi városával együtt része az UNESCO-világörökségének.

A hegyoldalban teraszosan felépített Positano nevét egyesek a latin pausa (pihenőhely) szóból származtatják, egy monda szerint lakói bencés szerzetesek voltak, akik befogadták a szaracénok által elpusztított Paestum városka menekülő lakóit, és idővel a Pestanóból Positano lett. De van egy olyan legenda is, amely számomra azért tűnik hihetőbbnek, mivel kézzelfogható nyoma maradt. A történet így szól: valamikor réges-régen, egy keletről errefelé tartó hajó a part közelében megfeneklett. A kapitány, hallva, hogy a fedélzetén lévő Fekete Madonnát ábrázoló bizánci ikon többször ismétli „posa, posa” (lefekvés, pihenés vagy talán inkább, tegyél le), megfogta a képet és a vízbe dobta. Abban a pillanatban a hajó ismét elindult. A lakosok megtalálták a partra sodort festményt, és azóta is hiszik, hogy a szűz maga választotta pihenőhelyéül Positano városát, ezért attól kezdve a város védőszentjének tekintették és a parthoz közel templomot építettek a tiszteletére. A főoltár felett ma is őrzik a Fekete Madonna 12. századi ikonját.

A Fekete Madonna 

Néhány lépésre a templomtól emelkedik a több száz éves harangtorony (1707), amelynek ajtaja felett középkori dombormű található, fölötte egy sírfeliratos emléktábla, amelyet 1902-ben helyeztek oda, az Amalfiban született Flavio Gioia emlékére, akit az egész partvidéken az iránytű európai felfedezőjeként tisztelnek.

Positano sárga, zöld és kék színű, majolikakupolás Santa Maria Assunta temploma a 18. századi harangtoronnyal már messziről látszik, még mielőtt a távolsági busz a hegytetőről a városba érne. Amikor végre leszálltunk a zsúfolásig telt autóbuszról, a templomban éppen a Nagyboldogasszony napját megelőző mise megható ünnepi pillanataiban részesülhettünk. A karzatról orgonaszó hallatszott, és egy tiszta hangú kórus Szűz Máriát dicsérte, miközben az ünnepi díszbe öltözött miséző papok áldásukat adva a templomban lévőkre, lassan kifelé indultak, hogy a téren várakozó tömeget is megáldják és a harangzúgás közepette a több száz éves Mária-zászlót felvonják a magasba.

A Mária-zászló felvonása

Ünnepi hangulat lengte be a gyönyörű tengerparti várost, az utcákon egész nap díszbe öltözött fúvószenekarok masíroztak, és a napfényben csillogó hangszereken olasz canzonetták és klasszikus remekművek népszerű rézfúvós átirataival szórakoztatták a sétáló tömeget.

A Santa Maria Assunta templom orgonája 

A hegy oldalában, a tengerparti sziklákra és meredek dombokra teraszosan épített fehér, piros, sárga, bordó, zöld, barack- és krémszínű házak – helyenként a sziklához tapadva, mint madárfészekházak – meseváros hangulatát árasztják, az ember csak azt csodálja, vajon hogy lehet a csúcsra fel-, vagy a tengerhez lefelé vezető utat megtenni? A rengeteg motorbicikli láttán, nyilván a legtöbben nem gyalog, hanem inkább a zajos kétkerekűvel teszik meg a hazafelé vezető hegyi utat, de akinek sétálni van kedve, megteheti a szorosan egymásba épített házak között kanyargó utcákon, az ezernyi lépcsőn, amelyek mindegyike a magasból a tengerhez vezet.

Madárfészekházak

A tengerpart irányába vezető szűk utca két oldalát összekötő, lécboltozatról leomló lila murvafürtök között sétálva gazdag portékákkal ellátott üzletsorok, ruha- ékszer- és gyümölcsstandok, képzőművészeti kiállítótermek, és mindenhol az elmaradhatatlan óriás citromok és szebbnél szebb, méregdrága kerámiák köszöntöttek. Még mielőtt a félig nyilvános, félig magánkézben lévő Spiaggia Grande tengerpartra értünk volna, a La Zagara cukrászdában – ahol 1950 óta saját készítésű süteményeket árulnak – egy csokis-narancsos süti és egy espresso mellett, a helység teraszának változatos, színes kerámia intarziás asztallapjait csodáltuk, és hagytuk, hogy a közelben lévő kert citrom- és narancsfaillata néhány percre elbódítson.

Positano utcáit színesre varázsolják az egymást érő kerámiaboltok. Mi is bemerészkedtünk egy pincehelyiséggel ellátott boltba – legalább nézelődni –, ahol a miniatűr dísztárgyaktól, a tányérokon, csészéken, vázákon keresztül a nagyobb méretű, kertekben elhelyezhető díszes szökőkutakig, csodálatos mintájú kerámialappal ellátott asztalokig, székekig, egy valóságos „kerámiasziget” tárult elénk. A művészi munkák nagy része már dobozolva várta, hogy a világ különböző sarkaiba szállítsák. Jó pénzért ott bármit meg lehet rendelni, és néhány nap múlva, a javarészt citrommal, egzotikus virágokkal, a tenger hullámaival és szirénekkel díszített tárgyak már az otthonod vagy a kerted ékességévé válhatnak.

Positanónak a Spiaggia Grande igen zsúfolt főstrandján kívül még három strandja van, egyik vonzóbb, mint a másik. A Spiaggia di Fornillo 300 méter hosszú homokos tengerpartja annak idején Picasso egyik kedvenc festőhelye volt. A mendemonda szerint a régen kalózok által bitorolt Spiaggia di Laurito strand ugyan Positanóhoz tartozik, de a félreeső parthoz legkönnyebben a városból induló piros halacskás zászlóval ellátott hajóval lehet eljutni, amelyet a Da Adolfo étterem üzemeltet. A hajóút ugyan ingyenes, de az odaérkező strandolókat az étterem finom menükkel és italokkal várja, és a fizetésnél úgy gondolom, a számlába a hajóút árát is „becsempészik”. A Positanótól nem messze lévő 300 lépcsős strandként is emlegetett Spiaggaia di Arienzóhoz érdemes megtenni a sok lépcsőt, mivel a partot itt éri a legtovább a nap, így napozni is hosszan lehet, és bár egy része magántulajdon, de van szabad strandrésze is, ahol nem kell fizetni.

Panoráma murfafürttel

Időszűkében nem keresgélhettük a távolabbi strandokat, így a legközelebbi Spiaggia Grande száz meg száz napernyős tengerpartján „kemény” belépődíjat fizettünk. A felforrósodott fekete-szürke vulkanikus homokon, ha nem akartad, hogy ropogósra süljön a talpad, csak papucsban, vagy lábujjhegyen rohanva tudtál a napozóágyig eljutni. A tenger vize nagy hullámokat vetett, de a meleg napsugarak, a nem túlságosan hideg víz és a nagy visongások közepette élvezetes volt a fürdőzés. A part mentén egész nap szórakoztató „lágy” zene szólt, egymást érték a teraszok, ahol még a víz is sokba került. De mivel a nagy hőségben féltünk a szomjan halástól – és a jókedv miatt is–, így nemcsak vizet, hanem sört is ittunk, és nem is egyet!

Emlékeztem, hogy Diane Lane főszereplésével a 2003-ban készült Napsütötte Toszkána című romantikus film néhány jelenetét éppen Positanóban vették fel, azt pedig hírből hallottam, hogy sok filmcsillagnak, hírességnek, köztük Laurence Oli­viernek, Greta Garbónak, Eli­sabeth Taylornak, Sophia Lo­rennek, Maria Callasnak, Leo­nard Berns-teinnek, Franco Zeffirellinek, John Steinbecknek, Pablo Picassónak és Paul Kleenek is kedvence volt ez a kis tengerparti üdülőhely.

A balettművészet nagy rajongójaként megörvendtem amikor felfedeztem azt az egyik terasz kőfalába épített emléktáblát, amelyen az állt, hogy Rudolf Nureyev világhírű orosz balett-táncos, koreográfus és színész sokszor megfordult Positanóban, ugyanis a közeli „szirének szigeteiként” emlegetett Li Galli-szigetek – a három apró szigetből álló szigetcsoport legnagyobb szigete a delfin alakú Gallo Lungo sem hosszabb 400 méternél – a balettcsillag magántulajdonát képezték, életének utolsó évét is ott töltötte. Onnan látogatott át Positanóba, úgy tudom, hogy egy táncos színház létesítését is tervbe vette, de halálos betegsége miatt álma nem válhatott valóra. Az orosz balettóriás után a szigeteket Franco Zeffirrelli, a Parasztbecsület, a Traviata és az Otello operafilmek világhírű rendezője „örökölte”, aki később továbbadta egy Giovanni Russo nevű olasz hoteltulajdonosnak. (Valószínű, hogy Positanóban a Via Cristoforo Colombo utcai elegáns Ristorante Don Giovanni étterem is inkább az ő, semmint a Mozart Don Giovannijának nevét viseli.)

Esteledik

A Positanótól hat kilométerre lévő, a tenger kék vizével körülvett legnagyobb sziget csodálatos környezetében felépült luxusvillához egy kőből épült toronyépület, helikopterleszálló, jachtkikötő és három fürdőmedence tartozik… a milliomosok számára megvalósuló dolce vita! Bérelt csónakkal ugyan meg lehet közelíteni, de a szigetre nem akárki látogathat el, csak aki – maximum 12 személy számára – csekély heti 55 ezertől 220 ezer euróig bérelni tudja. Hát, a luxust meg kell fizetni… én maradok a sokat érő emlékeimmel!

Minden, ami jó, hamar telik! Szinte észre sem vettük és máris búcsúzkodni kellett a délutánra kellemesen felmelegedett tenger vizétől, és a testet-lelket gyógyító napsugaraktól. Már sötétedett, amikor sikerült egy zsúfolásig megtelt Amalfi–Sorrento között közlekedő buszjáraton helyet kapni és az ablakon kinézve búcsút inteni az Amalfi-part „királynőjének”, Positano esti fényeinek, csillagoktól ragyogó égboltjának.

 


KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Új világokat teremteni a mese erejével ...
Munka a koronavírus-járvány idején: ...
Eugen Teodorovici a PSD elnöke akar ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ