Álomvakáció a canzonetta, pizza, espresso és limoncello hazájában 3.
Sorrento, a citromillatú kis „ékszerváros”
Sorrento, a citromillatú kis „ékszerváros”
Vissza

Álomvakáció a canzonetta, pizza, espresso és limoncello hazájában 3.

Pompeji-ben vonatra szálltunk, irány a Sorrentói-félsziget! Igaz ugyan, hogy a Circumvesuviana állandó városközi vonatjárat nem a legelegánsabb, de ha sikerül gyorsan felülnöd, még le is ülhetsz – a légkondit felejtsd el! –, a nyitott ablakokon keresztül beáramló levegő pedig jól felborzolja a frizurádat, de a vonatjegyek elfogadható ára miatt, megéri vonattal utazni.

(Borítókép: Sorrento – kilátás a szikláról. A fotók a szerző felvételei)

A teljes félszigetet átszelő Lattari-hegység égbenyúló szirtjei között, erdőkön, hegyi patakokon, hidakon át, végtelen hosszúságúnak tűnő alagutakon és mediterrán hangulatú kisvárosokon keresztül, utunk végállomása Sorrento volt, a félsziget északi partvonalának egyik leglátogatottabb központja, híres tengerparti nyaralóhely. Az első perctől beleszerettem, olyan volt, mint egy kis ékszeres doboz, örültem is, hogy a vakációnk végéig ez lett a „főhadiszállásunk”, innen tekeregtünk el naponta a legcsodálatosabb helyekre és ide érkeztünk vissza, lábunkat alig vonszolva, holtfáradtan minden este.

A tengerszinthez képest Sorrento magasan fekszik, utcái felvezetnek a hegycsúcsokra épített házakig, elegáns hotelekig. Szerencsére, mi a központban, a Tasso-térhez közeli Via San Cesareo zsibongó vásári hangulatot árasztó „kereskedelmi” főutcában szálltunk meg. A régi típusú ház negyedik emeletéig óriási kőlépcsőket kellett megmászni, de vígasztalt a tudat, hogy aki a hegytetőn kapott szállást, annak két-három kilométert is kellett gyalogolnia a napi séta és fürdés után.

A kellemes és jól felszerelt apartmanunk teraszán megterített kis asztal, rajta egy cserép piros tölcsérjázmin várta, hogy a városnézéstől, fürdéstől elfáradva egy kávé, sör és rágcsálni való mellett egy kis pihenőt tartsunk, és magunkba szippantsuk az udvaron magasodó citromfák óriási gyümölcseinek friss illatát. Az „otthonunk” hosszú, szűk utcája nagyon forgalmas volt. Az utcai árusok csak reggel 10 órakor nyitottak, viszont éjjeli 12-kor kezdtek, nem túl csendben összepakolászni.

Volt ott minden, amit el tudsz képzelni, és amit nem is: citrom alapanyagú édességek, tésztafélék (mifelénk laskának mondjuk), különböző formájú és nagyságú üvegekben a sorrentói citromból készült Limoncello – a helyi likőr-büszkeség –, gyümölcsös és zöldséges asztalok, nyári ruha, cipő, strandpapucs, bőrtáska, bőrönd, ezerféle bizsu, kerámia dísztárgyak, hűtőmágnesek, útikalauzok, jövő évi naptárak, asztalterítők, kuktasapkák, és minden lépésre egy-egy terasz, ahol pizzával, pasta-féleségekkel, sörrel, borral, kávéval várták a vendégeket.

Az „otthonunktól” néhány lépésre, az egyik butik falán egy színes kerámia tálkákból összeállított díszplakettet vettem észre, amelyen a városkát jellemző tengeren himbálózó hajók, tengerészek, csónakok, halászok, halak, és a Vezúv kézzel festett ábrái mellett egy angol feliratos információ is olvasható volt, amiből kiderült, hogy a város régi neve Syrrenton volt, ami a szirének földjét jelentette.

Kilátó a Piazza Tasso hídjáról

Sorrento igen büszke szülöttjére, a „költők fejedelmévé” koronázott Torquato Tasso-ra, a 16. század egyik legnagyobb alkotójára, A megszabadított Jeruzsálem című eposz (1575) írójára. A róla elnevezett Piazza Tasso két szobor-ékessége, a tér központjában elhelyezett Sant’Antonio, a város védőszentjének szobra, és a főtér egyik sarkában lévő Tasso-márványszobor. A költő emlékét egy márványszoborral és emléktáblával a város központjában lévő Imperial Tramontano Hotel is őrzi, és nevét viseli az 500 férőhelyes Teatro Tasso, amelynek a Sorrento-félsziget népviseletét, dalait, tarantella -táncosait bemutató Sorrento Musical címen meghirdetett show műsorai népszerűek. Továbbá van Tasso utca és pizzázó, és még ki tudja, mi minden.

A lakásunktól nem messze volt egy kis Tasso Wine bár 3-4 asztalos terasszal, ahova szívesen ültünk ki, hogy egy-egy kancsó bor mellett élvezzük az utca késő esti zsivaját. Láttunk könyvekkel díszített elegáns Tasso-éttermet is, ahol a legdrágább italok mellett egy egész polcnyi külföldnek szánt román bort is felfedeztünk. A Marina Piccola kikötő egyik téglaépületének házfalán egy emléktáblán Bartolomeo Capasso kutató-történész Il Tasso e la sua famiglia a Sorrento című könyvének néhány sora azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy alkalommal Tasso csónakkal érkezett Gaetából a sorrentói Capo di Cervo, azaz a Marina Piccola kikötőbe.

 

Tasso zaklatott sorsú élete, viszonzatlan szerelme és mentális betegsége később Goethe-t Tasso címmel egy tragédia megírására ösztönözte, Byron verset írt Tasso keserve címmel, Liszt Ferenc Tasso gyászmenete címmel zongoradarabot, és a Tasso, Lamento e trionfo (Tasso, Panasz és diadal) című szimfonikus költeményt komponálta.

A Piazza Tasso főtérről nyílik a Grand Hotel Excelsior Vittoria szálloda bejárata, amely egy hatalmas privát mediterrán kerten keresztül vezet el a sziklára épült, mesébe illő tulajdonképpeni hotel épületéhez, amelynek teraszáról az egész Nápolyi-öböl csodálatos panorámája tárul eléd. A privát kertben pálmafajták, tűlevelűek, tölgyfélék, szelídgesztenye, fügefa, égbe magasodó mandulafenyő, lime-, citrom- és narancsfa mellett piros és sárga óriás tölcsérű hibiszkuszok, fán élősködő gyönyörűséges orchideák, a három történelmi házra felfuttatott lila murvafürt, és az egész kertben lilaakác, rózsaszínű és fehér leanderek ontották bódító illatukat. A modern bronzszobrokkal díszített „botanikus kertben” fehér kőből épített és színes csempével díszített filagóriák nyújtanak helyet a csendre és pihenésre vágyóknak, és kikapcsolódni a modern spa-komplexumban is lehet.

A híres szállodának egykor többek között olyan illusztris vendégei voltak, mint Sissi, a magyarok királynéja, a zeneszerző Richard Strauss, a filmcsillag Sophia Loren, Luciano Pavarotti, az olaszok „nemzeti kincse”, és Lucio Dalla, a Caruso című dal szerzője. Az „álom-szálloda” utca felőli bejáratánál emléktábla hirdeti, hogy itt többször szállt meg Enrico Caruso, a nápolyi születésű sztártenor, aki szívesen szórakoztatta a vendégeket a bel canto operarepertoár gyöngyszemeivel. Caruso elsők között énekelte az Ernesto de Curtis komponálta Torna a Surriento című canzonettát, amelynek szövegét a zeneszerző testvére, Giambattista de Curtis írta. A szövegíró Curtisnak a vonat- és buszállomáshoz közel emeltek szobrot, mellette a cserjék között, egy különálló plaketten a nápolyi nyelvjárással bevésett dal szövege olvasható. A Torna a Surriento nápolyi dalt többek között Mario Lanza, Frank Sinatra, Dean Martin, José Carreras, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo is énekelte, Surrender című átiratával Elvis Presley aratott nagy sikert.

Marina Grande kikötő 

A Piazza Tasso-tól csak néhány percre van az egzotikus virágoktól és mediterrán fáktól ékes Villa Comunale park, ahol mindig nagy a turistaforgalom, mivel a szikláról az egész Sorrento partvidék, a Marina Grande és a Marina Piccola kikötő, a Nápolyi öböl, a Capri-sziget és a Vezúv képeslap szépségű látványa lenyűgöző, és innen lehet a legszebb naplementéket fényképezni. Egyik este újból panorámát mentünk csodálni, amikor a Villa Comunale felé tartva, betértünk a San Francesco templom kolostor épületének udvarába, ahol a Pierce Brosnan és Susanne Bier főszereplésével 2012-ben készült Love Is All You Need című romantikus dán film esküvői jelenetét vették fel. Jó érzés volt a filmben látottakat „élőben” megtapasztalni, látni a 14. századi kolostor gótikus árkádjaira gazdagon felfuttatott sárga murvafürtöket, a kígyózó törzsű mediterrán fákat, óriáspálmákat, és beszippantani a tölcséres virágok illatát. Mondják, a hely meghittsége és szépsége miatt, ma is sokan tartanak itt esküvőt.

Sorrentói naplemente 

A Villa Comunale szikla magasságából komoly séta vezet a Marina Grande régi sorrentói kikötő felé, de ha közben elfáradnál és megpihennél, a tengerre néző elegáns teraszokon – ha pénztárcád megengedi – kedves mosollyal, szívesen várnak egy sorrentói Limoncellóra, aztán szaporán szedheted a lábad a lejtőn lefelé, amíg a tengerpart közelébe érsz. De amikor végre meghallod a tenger hullámainak zúgását, beszippantod a jellegzetes halszaggal keveredő sós levegőt, meglátod a hullámok tetején himbálózó motoros bárkákat, és a lábad alatt érzed a régi halászfalú jellegét (is) őrző tengerpart finom homokját, minden bajod elszáll.

A Marina Grande-n a helyiek ma is büszkén jelzik azt a házat, amelyben Sophia Loren többször megfordult, amíg a Kenyér, szerelem, és… című filmet forgatták a főszereplésével 1955-ben. Az emeletes házhoz közel, a part rusztikus tengeri éttermeiben friss halételekkel, helyi specialitásokkal próbálnak kedvedbe járni, a kiszolgálás tökéletes, csak legyen tele a pénztárcád. De ha csupán egy sört kérsz, ugyanolyan kedvességgel szolgálnak ki, mintha egy teljes menüt ettél volna végig, és a sör mellé mindig hoznak egy kis ropogtatni való fűszeres aprósüteményt vagy sózott burgonyaszirmot. Egy-két sör mellett mi is megvártuk a tengerparti naplementét, és mivel a sziklán felfelé gyalogosan visszamenni kegyetlenül fárasztó, a Tasso-térre egy mini magánbusszal utaztunk vissza.

 

A Bagni Regina Giovanna „tengeri oázis"

Sorrento mediterrán növényzettel körülvett fekete homokos, kavicsos, sziklás partjain a legtöbb strandért fizetni kell. Az „otthonunktól” másfél órányi járásra megtaláltuk ugyan a Punta del Capo sziklái között megbújó vadregényes, mesés szépségű Bagni Regina Giovanna „tengeri oázist”, ahol nincs kiépített strand, és nem kell fizetni, de a sok szikla miatt veszélyes az ottani fürdőzés. Az olívaültetvények és a már említett Kenyér, szerelem, és… című filmben is felbukkanó római romok mellett haladó, igen meredek út nem kíméli sem a lábat, sem a tüdőt, de az eléd tárulkozó természeti csoda minden fáradságot megér. A vad sziklák és a sorrentói mészkő árkádokkal szegélyezett fürdőhely nehezen megközelíthető, oda csak Szabolcs fiam merészkedett le egy „kék lagunás” úszás erejéig, ahol a búvárszemüvegén keresztül színes tengeralatti világban gyönyörködhetett. Bori ugyan elkísérte őt egy darabig, de a veszélyesen kiszögellő sziklák közötti fürdésről inkább lemondott. Én a kőszirt tetején örültem, hogy abban a vadregényes környezetben végre nyugodtan kiélhettem fotós ambícióimat.

 

Fürdeni, végül is a szállásunktól mintegy másfél-két kilométerre fekvő La Tonnarella nevű elit hotelhez tartozó tengerpartot választottuk, ahol egy lift vitt le a sziklás partra. Nem volt olcsó mulatság, de minden kényelmünk megvolt: nyugágy, napernyő, egy kissé kavicsos, de gyönyörű partszakasz, és a szálloda által üzemeltetett terasz-vendéglő.

La Tonnarella - a kedvenc tengerpart 

Hát, azért volt ott egy jó kis „sztorim” is. Az egyik délben, amikor már perzselt a nap, elvonultunk a kis teraszra ebédelni. Valójában én nem is voltam éhes, még a Szabolcs és Bori ínycsiklandozó tengeri „herkentyűs” tányérja láttán sem kívántam egyebet, mint néhány szelet szomjúságoltó görögdinnyét, amit a pincér az istennek sem akart felszolgálni, amíg nem eszem végig az olaszok diktálta ebédmenü sorrendjét. Nehezen ugyan, de csak megkönyörült rajtam, és elém tette a 3-4 kisebb szelet, háromszögűre vágott görögdinnyét. A fiamék még javában ebédeltek, amikor engem úgy elfogott az álmosság, hogy többször is rázendítettem: „én mindjárt leesek a székről, olyan álmos vagyok”. Hát, nem is kellett sokat várni, mivel a műanyag szék egy szempillantás alatt darabokra tört alattam, és én máris a földön voltam, lábbal az égnek! Két erős karú fiatalember rögtön odaugrott és felsegített, a fiamék akkor még fel sem fogták mi történt, pedig a lábfejemet és a karomat eléggé fájlaltam, de amikor igazából aggódni kezdtek, azzal vigasztaltam őket, hogy „legalább felébredtem!... Még jó, hogy csak azt a néhány szelet görögdinnyét ettem, különben azt hinnétek, azért tört szét a szék alattam, mert teletömtem a hasam!” Szerencsére komolyabb baj nem történt, így egy kis jeges borogatás, és máris nevettünk az eseten. Fájdalomdíjként kaptam egy jó erős espressót…pedig már anélkül is felébredtem!

A La Tonnarella-hoz többször visszajártunk fürödni és napkúrázni, csupán egyetlen nap volt mérgesebb a tenger, amikor a dagály miatt jó tíz méterrel odébb kellett húzódnunk a parton, nehogy a nyugágyunkat „elhalásszák” a felkavarodott „vízóriás” hullámai. Valójában ez a hely annyira megtetszett, hogy végül a Nagyboldogasszony-napi előrehozott búcsúestünket a luxushotel teraszán ünnepeltük. A napraforgóval díszített, ízlésesen megterített asztalon rendre minden, ami szemnek-szájnak ingere tálalásra készen csak arra várt, hogy jóízűen elpusztítsuk. Tökéletes, felejthetetlen este volt, romantikus-gyertyafényes, a tálalás művészetében is remek fejedelmi vacsorával, gasztronómiai különlegességekkel, nemes ízű vörös borral. Egy kellemes hangú hölgy mandolin-, gitár- és zongorakísérettel a jól ismert O Sole Mio, Santa Lucia, Funiculi Funiculà, Volare (Nel blu di pinto di blu), Torna a Surriento dalok mellett nemzetközi slágereket énekelt, köztük az olasz életérzéstől sugárzó That’s amore-t, a Love Is All You Need című filmben is elhangzó kedvencemet. Éjfél előtt a zenélésnek hirtelen vége szakadt, Nagyboldogasszony-napja a legünnepibb, leglátványosabb pillanatához érkezett: az egész öböl a csodálatos tűzijáték-parádé fényében ragyogott!


KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Băsescu: Az EP határozatot fogad el a ...
Régiónk kollektív sebeiről és ...
Megmenekült két turista a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ